Tóth Pál

Polgármester,

Baktalórántháza

szszb_14-84_toth_pal.jpgHogy a sors útjai kifürkészhetetlenek, arra élő példa Tóth Pál élete, aki maga sem gondolta volna, hogy az 1998-as, számára nem kedvező kimenetelű önkormányzati választás után négy évvel később úgy fordul a kocka, hogy Baktalórántháza polgárai polgármesterükké választják. A kellő tapasztalattal és rálátással rendelkező szakember korábban, 1990-től 1998-ig alpolgármesterként tevékenykedett, főleg a műszaki irányítás és végrehajtás területén (gázberuházás, szennyvíz, utak).

1953. március 2-án született Baktalórántházán, kinek szülei földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. Két nővére után, a legfiatalabb fiúgyermeknek örült a család. Az ügyes, mozgékony fiú mindenféle mezőgazdasági és házkörüli munkába beletanult.

– Megfejtem még a teheneket is, mire anyám hazajött – mondja lelkesen. – Arra gondoltam, bizony ezt már nem sok polgármester mondhatja el. Szintén nyílt szívvel mesél az akkori nehéz időkről, amikor a falusi gazdák valóban csak magukra számíthattak.

Az általános iskolát szülőfalujában végezte, majd szülei, annak reményében, hogy ő könnyebb munkával keresse kenyerét, taníttatták fiukat. Így felkerült Budapestre a közgazdasági szakközépiskolába. Akkoriban a fővárosban tanuló, vidéki fiúkat a Kulich Gyula ún. gyűjtőkollégiumba helyezték el. Itt negyven iskola hetven osztályából voltak diákok.

– Azok a pesti évek csodálatosak voltak, ami már soha nem jöhet vissza. Hogy pénzt keressünk, mindenféle munkát elvállaltunk. Soha nem felejtem, még a kormot is kipakoltuk a csepeli átrakóban – meséli nevetve. – Sárospataki tanár úr apánk helyett apánk volt, ma is példaként áll előttem.

1971-ben szakképzett középfokú közgazdász lett. Budapestről hazakerülve az első munkahelyét is a nyári szünidő szorgalmas munkájának köszönhette, aminek szintén története van.

– Meszet oltottunk éppen három-négy társammal, mikor egy vállalkozó odajött hozzánk és megkérdezte, nem lenne-e kedvem építkezésen dolgozni. Elvállaltam a munkát, mivel amúgy sem volt kedvem egy irodába beülni.

Így lett fiatalon az építőipar munkáinak, és a különböző építőanyagok szakértője, amit már néhány hónap múlva kamatoztatni tudott további munkája során. Ugyanis a baktalórántházi Tüzép árukiadója lett, később telepvezető-helyettes, majd 1977-ben telepvezető.

Közben különböző tanfolyamokon képezte magát. A munkahelyén ismerkedett meg Báki Katalinnal, a Tüzép-telep adminisztrátorával, és 1976-ban házasságot kötöttek. 1977-ben megszületett első fiuk, Palcsi – ahogy ők becézték –, aki már rendőrtisztként dolgozik Vásárosnaményban, és családot is alapított. 1982-ben jött Zoltán, aki jelenleg a Miskolci Egyetem Közgazdaságtudományi Karán tanul. ’85-ben a baktalórántházi Tüzépről Levelekre került.

– Két év alatt ötszörösére emeltem a Tüzép forgalmát – büszkélkedik.

Aztán az ÁFÉSZ tulajdonát képező telepet, az akkori divat szerint „gebinbe” akarták kiadni, amit ők azokkal a feltételekkel nem tudtak elvállalni. Így önálló kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységet nyitottak, ami ma is üzemel. 2002-ben mérlegképes könyvelői képesítést szerzett. Jó szervező- és segítőkészségét bizonyítja, hogy a köz érdekében mindig vállalt, és tett is. Nélküle nem igen készült volna el ilyen gyorsan és gördülékenyen a görög katolikus parókia a református parókia és az öregek napközi otthona.

2002 októberétől – polgármesterré választása után – természetes, hogy még zsúfoltabb lett napi beosztása. A családban is át kellett szervezni a munkákat, és ő is a saját életét ehhez kellett, hogy igazítsa. Tisztában van vele, hogy beosztása nem nyolcórás munkaidő, így feleségére is több munka hárul. Igazságosan, tisztességesen akar irányítani, fontos az egyetértés, az összefogás, a város érdekében. Elsősorban minden egyes baktalórántházi polgár polgármestere kíván lenni, és a negyedik év végére látható eredményeket szeretne felmutatni.

Konkrét elképzeléseket említ a város fejlesztése ügyében. A 2003-as év mindenképpen a beruházási elképzelések gyűjtése, de aztán jöhetnek a munkák. Sürgető munka a városközpont rendezése, a piac helyzetének megoldása, az egészségügyi szolgáltatás színvonalának emelése, buszpályaudvar, szociális lakások építése, az egyházakkal való jó kapcsolattartás, a temető dolgának rendezése, a Dégenfeld-kastély és a strandfürdő hasznosítása, a társtelepülés, Flóratanya problémáinak megoldása.

A településen jövője lehet a fafeldolgozásnak Reméli az EU-csatlakozással lehetőség adódik a felzárkózásra, minél több nyerő pályázat készítése a cél. Oly sok mindent szeretne még, ami e sorokba nem fért bele, így jövőbeni elképzeléseit egy mondatban így zárja le:

– Az ember azért áll a teremtés legmagasabb fokán, hogy tenni akarásának látható nyomai és eredményei legyenek, és munkájával maradandót hagyjon hátra az utókor számára.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 14. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése