Rohod  

Generációk óta Rohodhoz kötődik Dobos Istvánné és férje családjának élete. Itt ismerkedtek meg, itt alapítottak családot, és valójában soha nem fordult meg a fejükben, hogy a nagyobb darab kenyér reményében az ország szerencsésebb vidékeire telepedjenek. Boldogságukat a hétköznapi örömökben lelik meg, a fészekmeleg család és a község jelenti számukra a szülőhazát.

Dobos Istvánné, Barkasz Veronika, Vásárosnaményban született 1959. május 22-én. Édesanyja, Éles Veronika, a termelőszövetkezetben dolgozott, ma már 70 éves. Édesapja, Barkasz Gyula, szintén a mezőgazdaságban kereste a család kenyerét, traktoros volt. Az idősödő szülők ma a gyermekek, unokák sikereinek örülnek. Dobosné testvére, Gyula autószerelő technikus, jelenleg mezőgazdasági vállalkozó. Férje, Dobos István, esztergályos. Házasságukból két gyermek született: Norbert 20 éves, gépészmérnöknek tanul a Miskolci Egyetemen. Alexandra elsős gimnazista Mátészalkán, emelt szinten tanulja a németet.

Baktalórántházán érettségizett ezerkilencszázhetvenhétben Dobosné, majd a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanítói szakán szerzett oklevelet 1980-ban. Még annak az évnek az őszén a régi iskolájában állt a katedrára először. Huszonkét éve, lassan egy generáció óta oktatja, neveli a gyerekeket. Időközben könyvtáros tanári diplomát vehetett át a főiskolán. 2001-ben pedig a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezetői szakán diplomázott.

A 41-es fő közlekedési úttól néhány száz méterre a község határában, a dombtetőn épült református templom mellett található az iskola. Többször bővítették az igényeknek megfelelően, a két tantermes új épületszárny már minden igényt kielégít. Összesen nyolc tanterem, egy könyvtárszoba – ötezer kötetes a könyvállomány – egy számítástechnikai terem – benne kilenc Pentium típusú komputer, internet hozzáféréssel – tornaterem és két rendezett sportudvar jelenti az intézményt. Ideális személyi és technikai feltételek közt dolgozhatnak a pedagógusok és a gyerekek: minden évfolyamra egy-egy osztály jár, az osztálylétszám 13–19 tanuló között változik. A rohodi iskolában összesen 125 gyerek ismerkedik a tudományok és művészetek alapjaival, a tantestületet pedig tizenkét főállású pedagógus alkotja.

Mint Dobosné Veronika elmondja: a tehetséggondozásra, a felzárkóztatásra, a számítástechnikára, és az idegen nyelv oktatására helyezik a fő hangsúlyt. A tehetséggondozás céljait szolgálja a második idegen nyelv oktatásának a bevezetése, az angol nyelv mellett évek óta szakköri formában tanulhatnak németül a gyerekek. A három csoportban most 28–30-an vannak. Csoportbontással segítik az eredményes nyelvi kommunikációt. A művészeti képzés megszervezésével – az Abigél Alapfokú Művészeti Iskola 5–6 éve tarja foglalkozásait az iskolában – a szülőknek lehetőségük van több ismerethez, és a készségek fejlesztéséhez segíteni gyerekeiket.

A zongoraoktatás régóta hagyományos, emellett néptáncot, korábban társastáncot, és képzőművészetet tanítanak. A művészeti képzésben 30–35 tanuló vesz részt. Színházlátogatás és úszásoktatás egészíti ki a tehetséggondozó programot.

A felzárkóztatás érdekében heti 15–20 órában korrepetálják a gyerekeket. A 2002–2003-as tanévben hét, integráltan nevelt, enyhén értelmi fogyatékos gyerek jár a rohodi iskolába. Az utazó gyógypedagógus segíti a kollégák munkáját. Az etnikai fejlesztésre egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek, hiszen a 125-ből 58 gyerek cigány. Ennek a fejlesztésnek az az eredménye, hogy a cigány származású gyerekek is egyre magasabb iskolába jutnak el, és végzik el azokat.

Egyébként kivétel nélkül minden tanuló középiskolában vagy szakmunkásképzőben kezdi az új tanévet a nyolcadik után.

Dobosné tíz éve tölti be az igazgatói posztot, nemrégiben harmadszor nevezte ki a testület. Veronika örömmel beszél arról, hogy a civilizált világ a maga hátrányaival még nem gyűrűzött be az iskolájukba, szerencsére csak hírből ismerik a drogfogyasztó fiatalokat, az AIDS pedig könyvinformáció. Noha a káros szenvedélyek még nem pusztítanak, az érzelmi hátrányt már nyomon követheti a jószemű pedagógus. Kevés az idő, a türelem, amit a szülők a gyerekeikre fordítanak.

Érdekes összehasonlítást tesz az igazgatónő, lassan két generációt szemlélve: egyrészt azt tapasztalják, hogy a gyermekek értelmi képessége nem jobb, mint ami elvárható lenne, másrészt egyre többen szereznek jóval magasabb iskolai végzettséget, mint a szülők. A munkalehetőség és az érvényesülés hiánya miatt a kvalifikáltabb fiatalok búcsút intenek a szülőfalunak, és városba költöznek. Dobosné szabadidejében szívesen kertészkedik, törődik a ház körüli állatokkal, és mindenek előtt a családi tűzhely melegére vigyáz. Meggyőződése szerint ő itt tehet legtöbbet szeretteiért, és lokálpatriótaként a községért.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)