Losonczi László

Ügyvezető igazgató,

Nyíregyháza

szszb_10-38_losonczi_laszlo.jpgA gazdasági és a társadalmi élet átalakulását kitűnően nyomon követhetjük a MTESZ programjainak megismerésével. Rendkívüli történelmi lapozgatóra invitáljuk az olvasót: Losonczi László ügyvezető igazgatóval idézzük fel a közelmúlt eseményeit és nézzük át, mit hoz a jövő.

Az ambiciózus fiatal ügyvezető mindig is a közélet sűrűjében vállalt aktív szerepet. Tiszalökön született 1956-ban, néhai Losonczi László hajójavító géplakatos családjában. Édesanyja, Tóth Ilona, bérszámfejtőként ment nyugdíjba. Felesége, Lippai Erika, biológia-testnevelés szakos tanár, a nyíregyházi Bem József Általános Iskolában tanít. Két gyermekük született, Zsuzsa, 21 éves, a DOTE Egészségügyi Főiskoláján ügyvitelszervező szakon tanul. Gábor közgazdasági szakközépiskolás.

Érdekes párhuzamot von az igazgató: miként tárult föl előtte a világ, amikor Tiszalökről bekerült a megyeszékhelyre. Most a fia éli át ezt a helyzetet: ő Németországban tanul, s egy cserekapcsolat révén náluk pedig egy norvég kislány tölt el nyelvgyakorlás céljából egy egész tanévet.

Losonczi László a közgazdasági szakközépiskolai érettségi után a Bessenyei György Tanárképző Főiskola földrajz-testnevelés szakán szerzett diplomát 1979-ben, majd a Testnevelési Egyetemen egészítette ki szakmai ismereteit, és vehette át egyetemi oklevelét. Harmadik felsőfokú végzettsége a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemhez kötődik, közoktatás-vezetői képesítést szerzett 1998-ban.

Tanított Záhonyban 1979 és 1991 között, majd a nyíregyházi városházára hívták irodavezetőnek. Szakterülete a sport, az oktatás és a kultúra lett. 1995–96-ban a városi sportkollégium és sportiskola kollégiumvezetője, majd a DOTE Egészségügyi Főiskolai Karán főigazgatói hivatalvezetőként tevékenykedett. 1998-tól a MTESZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének ügyvezető igazgatója.

– Lényegesen átalakult a műszaki értelmiséget tömörítő MTESZ az utóbbi években – összegzi az eddigi tapasztalatokat Losonczi László. A korábbi évek gyakorlatától eltérően most nincs állami támogatás, aminek az ésszerű elköltésén kellene fáradoznunk. Meg kell termelnünk a működéshez nélkülözhetetlen anyagiakat. Büszkén mondhatom, hogy 1997-ben 6,5 millió forint bevételt könyveltünk el, 1999-ben 27 millió forintot, és 2000 első félévében már 20 millió forint az árbevételünk.

Kiemelkedően fontos szerepet vállalnak a szakmai képzés terén. Jelenleg 32 szakmában folytatnak OKJ-s képzést. Az európai üzleti asszisztensek ezer órában tanulnak angol üzleti nyelvet, gépírást, informatikát, pénzügyi ismereteket. Megtalálható a hagyományos kazánfűtő, kazánkezelő szakma is. Felsőfokú végzettséget szerezhetnek a személyügyi gazdálkodók. Ez csak néhány példa a sokszínű képzési palettáról. Terveznek például ezernyolcszáz órás egészségügyi operátori képzést, amely középfokú szaktudást igazol.

Losonczi László azt tartja a legfontosabb feladatának, hogy a MTESZ arculatának formálásában első számú vezetőként vehet részt. Az ő irányításával pályázatok sorát adták be, és nyertek eddig 21 millió forintot. Így alakíthattak ki multicenter nyelvstúdiót, modernizálhatták a Horizont Mozit: a 850 ezer forintos pályázati pénzt ugyanennyivel toldották meg.

Most éppen az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz nyújtottak be pályázatot a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatására.

– Úgy érezzük, hogy a mai magyar társadalom rendkívül erőteljesen polarizálódik – magyarázza az igazgató. Nem érvényesek a hagyományosan megszokott értékek. Például hiába biztatja a szülő a gyermekét, hogy tanulj minél többet, szerezz minél magasabb iskolai végzettséget, akkor biztosan boldogulsz az életben. Eljött annak az ideje, hogy a sok tanulás még nem biztosíték az érvényesülésre, a szakmai karrier felépítésére, no és ehhez kapcsolódóan a család eltartására és a gyermekek felnevelésére. Éppen ezért arra gondoltunk, hogy a legszélesebb tömegeknek kell lehetővé tennünk a szakmai képzést és átképzést. Amikor először megjelentek a munkanélküliek, még nem igazán tudott mit kezdeni a közvélemény ezzel a jelenséggel. Mára megtanultunk együtt élni a fogalommal, de azt is világosan kell látni, hogy bizonyos társadalmi rétegek és csoportok berendezkedtek a hivatalosan bejelentett munkanélküli életmódra. Feladatunknak érezzük a szemléletformálás mellett a lehetőségek felmutatását is. Egyre több olyan szakmát oktatunk, amelyeket az európai uniós csatlakozásnál igen előnyösen használhatnak majd a holnap szakemberei.

Az igazgató hosszasan beszél az információs társadalom létrejöttéről, a ma és a holnap generációinak másfajta szakmai, közéleti, kulturális érdeklődéséről, s arról, hogy miként szolgálhatja ezt eredményesen, no és üzleti alapon a MTESZ.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése