Dr. Valenta Borbála

Osztályvezető főorvos,

Nyíregyháza

szszb_22-150_dr_valenta_borbala.jpgKözel négy évtized telt el, amióta Debrecenben, a jól ismert egyetemen, neki szólóan elhangzott a szívének mindhalálig, komolyan kedves, mindent jelentő mondat: „Doktorrá fogadom.”

A hajdúság központjában, 1942. augusztus 26-án, Németh Gizella MÁV-adminisztrátor és dr. Valenta Pál postaigazgató gyermekeként anyakönyvezett kisleányról akkor senki sem gondolta, hogy országszerte híres belgyógyász válik belőle. Borbála, a középiskola befejezését követően a Debreceni Orvostudományi Egyetemen 1968-ban vette át oklevelét. Pályakezdőként egyike lehetett a híres Petrányi – ma I. Sz. Belgyógyászati Klinika gyógyítóinak. Ebben a sok-sok híres szakembert nevelő műhelyben tizennyolc éven át dolgozott. Osztályvezető főorvosként került Vásárosnaményba, ahol hat és fél évig irányította a belgyógyászati osztály munkáját. Életének új szakaszát jelentette 1993, amikor is Nyíregyházára, a IV. sz. belgyógyászati osztály vezetésére kapott meghívást. A felkérés elfogadásában a család apai ágának nyíregyházi gyökerei is szerepet játszottak. Tagja lehetett annak az értelmiségi csoportnak, akik a szűk orvosi szakmán belül is, a saját területükön mindent megtettek azért, hogy a kor színvonalának megfelelő műhelyt alakítsanak ki maguk körül.  Dr. Valenta Borbála a szakmai fejlődését ennek a célnak rendelte alá: endokrinológiából szakvizsgázott, kardiológiából, diabetológiából és lipidológiából minősítő vizsgát szerzett. Az általános belgyógyászati osztálynak csak így tudott egy új, szakmai profilt adni. S azok, akik odahívták – például dr. Szegedi János főorvos, a megyei kórház I. számú belgyógyászatának osztályvezetője – mindvégig támogatták ebben. Az összetartásukat jellemzi: évente megtartják szakmai konferenciájukat, és a dr. Petrányi Gyula-emlékülést. Az új műhelyhez újabb és újabb szakemberek kellettek. Az osztályvezető főorvos asszony ebben nem ismert kegyelmet: évente két–három belgyógyászt, endokrinológust küldött szakképzésre.

A mindennapi munka, a tanulás, a továbbképzés mellett ott voltak a családi teendők is. Férje, Anton Pál, Debrecenben, a Gyógyszerkutató Klinikán, egy speciális területen dolgozik. Fiuk, aki hagyománytiszteletből szintén Pál, a Kodolányi János Főiskola hallgatója, Siófokon. A már említett gyógyító-szakmai műhely létrehozását nemcsak személyes ambíciója, hanem annak a felismerése is indokolta, miszerint az addig „félvállról” vett és helyenként úgy is kezelt belgyógyászati – cukor, szív- és ér­rendszeri – megbetegedé­sek számának növekedése átlépte az ország- és kontinenshatárokat, azaz világjelenséggé vált. Mondható, hab a tortán az ebbe a sorba tartozó magas vérnyomásban szenvedők számának növekedése.

A Magyarországon, nap­jainkban közel egymillió – regisztrált – cukorbetegek számát ki kell egészítenünk a rejtettek (fel nem ismertek) mennyiségével, s azzal, hogy a járulékos megbetegedések ennek a számnak a többszörösét jelenthetik. „De ki fog akkor itt dolgozni?” – teszi fel a kérdést a főorvos asszony, a szakember jogán. Az orvoshiányosnak mondott időszak ellenére az általa vezetett osztályon mindig van négy-öt rezidens, aki csak azért jött ide, mert itt szeretné megtanulni azt, amire szüksége lesz aktív, gyógyító munkája során. Az érdeklődés nem a véletlen műve: a nyíregyházi belgyógyászati műhely országos hírnevet, elismerést vívott ki magának a szakmán belül.

Dr. Valenta Borbála és csapata: a 14 orvos, a kilenc endokrinológiai szakember, a tíz diabetológus, az öt-hat szakvizsgás orvos, valamint a képzett és gyakorlott asszisztencia egy emberként dolgozik a betegek gyógyulásáért, s alkalmanként mindössze a remény mint az egyetlen lehetőség fenntartásáért… A főorvos asszony – minden bizonnyal az érintettek is tudják ezt – a saját gyerekének tekint minden keze alatt dolgozó orvost, vagy ápolót. Ezért nem bízza a képzésüket és az oktatásukat másra. Ezért tanít és vizsgáztat az egyetemen is, hosszú évek óta. Ebből eredően minden korosztályból érkezővel könnyen megérteti magát. Néhány perces beszélgetés után már „egy húron pendülnek” az új munkatárssal. A kórház, a kapcsolódó külső területeket képviselő intézmények, cégek, vállalatok támogatásuk mellett értékelték is  az osztályon folyó gyógyító munkát. Több mint tíz éve lehettek az „Ország Legeredményesebb Diabetológiai Centruma” címet igazoló oklevél, és a vele járó pénzjutalom boldog tulajdonosai. S ha már az elismeréseknél járunk, meg kell említenünk dr. Valenta Borbála osztályvezető főorvos asszony egyéni munkájának értékelését is: birtokosa a Jósa András-éremnek, valamint a szakma kiemelkedő kitüntetésének, a Semmelweis Ignác-emlékéremnek is.

Az egyetemi évek alatt aktívan sportolt. Nagyon szereti a történelmi tárgyú műveket is.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése