Dr. Farkas Csaba

Osztályvezető főorvos,

Nyíregyháza

szszb_22-40_dr_farkas_csaba_1.jpgOrvos és gyógytornász szülők gyermekeként dr. Farkas Csaba, a Jósa András Megyei Kórház ortopédiai osztályvezető főorvosának életútja szinte eleve meghatározott. Édesapját, dr. Farkas Benjámint – aki szintén osztályvezető főorvosként nemrégiben vonult nyugdíjba – tisztelték és megbecsülték a betegei. Mintegy az ő orvosi tevékenységét egészítette ki édesanyja, lánykori nevén Kántor Kornélia gyógytornász. A házaspárnak köszönhetően betegek ezrei nyerték vissza mozgásképességüket és ennek nyomán életkedvüket az eltelt évtizedek alatt. Ebben a légkörben és gyakorta még az ügyeleteken is otthonosan mozgó Csaba a kórház és a gyógyítás semmivel nem helyettesíthető levegőjét szívta magába. Anita húga üzletasszony, Csaba a Debreceni Orvostudományi Egyetemen 1986-ban vette át diplomáját. Életét összekötötte dr. Hajnal Judittal, és három gyönyörű kislányukat nevelik. Panna tíz-, Dalma hét- és Anna négyéves.

Farkas doktor egy évig a Pathológiai Intézetben, majd 14 éven át a DOTE Orthopédiai Klinikáján gyakorolta hivatását. Szép, tudományos és klinikai karrier előtt állt, PhD-fokozatot szerzett, üzleti angolt is tanult az MBA keretén belül. 2000-ben jött el számára a komoly döntés ideje: a nyíregyházi kórház megpályáztatta az ortopédiai osztályvezető főorvosi posztot dr. Papp László nyugdíjba vonulása után. Mérlegelte a lehetőségeket: itt önállóan dolgozhat, valósíthatja meg szakmai és szervezési elképzeléseit, viszont a döntés felelősségét úgy szakmailag, mint vezetőként az egyre nehezebben finanszírozható egészségügyi struktúrában neki kell vállalni. Ő ezt a megmérettetést igazi kihívásnak tekintette, beadta a pályázatát, és nyert. Ma pedig nagyon büszke arra, hogy a kollégái elfogadták őt, szakmailag egyetértenek az elképzeléseivel. Ez kölcsönös, mert az osztályvezető viszont igyekszik helyzetbe hozni a munkatársait. Megfelelő számú műtét tapasztalatával a hátuk mögött, a tudományos életben is jelen lenni, s mindezzel a hazai és az európai élmezőnyt megcélozni – ez nem kis feladat és lehetőség. Ezeket a törekvéseket és az elért eredményeket értékelte úgy 2003-ban Nyíregyháza képviselő-testülete, hogy az egykori polgármesterről, Bencs Lászlóról elnevezetett aranyérmet adja át az ortopédiai osztály kiemelkedő tevékenységéért a kollektívának.

Nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi szakmai közélet is elismerését fejezhette ki a mind a négy végtag bénulása után a felső végtagok fogásjavító műtéti technikáinak gyakorlati eredményeiért. Több mint 40 ilyen típusú műtétre került sor. Egy svéd kolléga segítette a munkájukat, s ennek nyomán szinte iskola indult be a tetrapleg betegek gyógyításában. Szinte már országos centrumnak számítanak e téren. Dr. Farkas Csaba hozzáteszi, több szakmai területen igyekeznek újat hozni, hogy a beteg minél jobb fizikai és mentális állapotban folytassa az életét. Az úgynevezett minimál invazív technika azt jelenti, hogy minél kevesebb szövetroncsolással elérhetik az eredményeket. Másfél évtizede vezették be, és egyre több tapasztalatot szereznek az endoszkópos, artroszkópos operációk terén. Főként a térdműtétek során hasznosíthatják a felhalmozódó ismereteket. A jövő lehetősége a komputer navigációs műtéti technika, ami lehetővé teszi, hogy precízebben készítsék elő a helyet az implantátumoknak. A betegek és az orvos számára ez egyaránt hasznos, csak a finanszírozás nehezebben „nyeli le” a plusz költséget. S a jövő dönti majd el azt is, hogy a behelyezett, génmanipulált anyagok milyen mértékben segítették elő a seb, a csont és az izom gyógyulását.

Az osztályvezető főorvos elmondja, hogy szinte pengén táncolnak, mert a menedzsment azt szeretné, ha egyre olcsóbban látnák el feladataikat. A betegek jogos igénye pedig az, hogy a kor színvonalán megvalósítható eljárásokhoz és így a gyógyuláshoz is hozzájussanak a megyei kórházban. Közismert az egészségügy összes betegsége, a finanszírozás nehézségeitől a kiskórházak életképességéig. Farkas főorvos meggyőződése, hogy a beteg akkor jár a legjobban, ha a legmagasabb szintű kezelést kapja a legjobb technikai háttér birtokában.

Érdekességként említi, hogy bizonyos kérdések soha nem kerülnek le a napirendről. Például az, hogy az osztályvezető főorvosnak kell-e a legjobb szakembernek lennie, vagy ő éppen a menedzseri szerepkört gyakorolja hatékonyabban? Farkas doktor állítja, hogy tokától a bokáig egyetlen ortopéd sebész sem lehet minden szakterület tudora, ráadásul rokon szakmák, mint a traumatológia, az idegsebészet, a kézsebészet, hogy csak néhányat említsen, egészséges rivalizálás alakulhat ki az osztályok és az orvosok között. Ha a vezető teret enged az ambiciózus kollégáknak, akkor elégedett orvosokkal és asszisztensekkel, jó kollektívában dolgozhat. Ezért nincs fluktuáció az ortopédiai osztályon.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése