Dr. Szócska János

Nyugalmazott osztályvezető főorvos,

Nyíregyháza

szszb_20-90_dr_szocska_janos.jpgTettem azt, amit szerettem. Így kezdte beszélgetésünket a Megyei Kórház fül-orr-gége osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa, aki majd’ négy évtizeddel ezelőtt döntött úgy, hogy nyugalmasabbra cseréli a fővárosi feszült mindennapokat. Választásában szerepet játszott az is, hogy akkori elődjének egészségi állapota meggyengült, s keresni kellett valakit a gyógyító munka folyamatosságának fenntartása végett. A politikai közélet irányítottsága miatt az emberek akkor az ő szemében „gyámoltalannak” tűntek, hisz’ mindennap szem előtt voltak, s bármilyen botlásukra hamar fény derült…

A megyében, de annak környékén is nagyon sokan éltek súlyos fül- és gégegyógyászati betegségekkel, de orvoshoz nem mentek volna semmi pénzért! Az orvosok és az ápolók feladata egyszerűnek látszott: csupán a súlyos betegségeket kísérő szövődmények kialakulását kellett megelőzniük és megakadályozniuk. Ehhez az orvosi létszám bővítésére, valamint technikai fejlesztésére volt szükség, amit sokan sokféleképpen igyekeztek megakadályozni. A nehézségek ellenére ő lett az első olyan főorvos, aki a saját nevelésű utódját hagyhatta az osztály élén nyugdíjba vonulása alkalmával.

Időközben a szakma is bonyolultabbá vált: különálló ággá lett az audiológia, az otoneurológia stb. A mára nagyon jól felszerelt osztály gyógyító-megelőző munkája kiállja az összehasonlítást az ország bármelyik kórházában működő, hasonló feladattal bíró szervezetével. A kor követelményeinek megfelelően létrehozott ellátócentrumokban végzik azokat a gyermek fül-, orr-, gégegyógyászati műveleteket, amiket eddig a megyei intézményekben tettek meg. A korábban ugyanott kezelt „hasadásos” nyúlszáj, farkastorok-betegségeket Budapesten, Debrecenben és Miskolcon látják el.

A már említett súlyos esetek közé tartoztak a krónikus középfül- és a csecsnyúlvány-gyulladások, amik „puskaporos hordók” voltak az érintettek számára, hisz’ bármikor kialakulhattak a könnyen végzetessé váló szövődményeik: az agytályog, illetve a beteg elvesztése. A sikeres megelőzés eredményeként ma ezek a betegségek már lényegesen ritkábban okoznak gondot a gyógyítóknak. A főorvos úr vezette osztály orvosai és ápolói nemcsak a megelőzéssel, hanem korszerű műtéti beavatkozásokkal tettek eleget esküjüknek. A gyakran alkalmazott tympanoplasztika és a fül-orr-gégészeti daganatos esetek műtéti gyógyítása nélkül a betegre a méltatlan halál várt csupán. A nagyszámú műtét eredményeként a nyolcvanas években egyedülálló tapasztalatot szereztek e területen. A gégedaganatos betegeket szinte az elsők között operálták együtt a nyaki nyirokcsomó-áttétekkel. Az alkalmazott beavatkozási mód helyességét mi sem igazolta jobban, mint az, hogy a tizenöt-húsz-harminc éve náluk járt emberek gyógyultan jönnek vissza az ország sok városából, Kárpátaljáról és Erdélyből köszönetet mondani orvosaiknak és ápolóiknak.

A főorvos úr megemlíti, hogy munkája során alkalmazhatta a világhírű Réti professzor műtéti eljárását a gégeszűkületes betegek gyógyítása során. A professzor úr útmutatásai alapján igyekeztek az operációt úgy végezni, hogy, ahol lehetett, megtartották a gége funkcióit. Az említett megoldás nagyszerűségét az is alátámasztja, hogy egy, a nyolcvanas évek derekán, Egerben tartott orvoskongresszuson az USA-ból érkezett szakorvosok is „dicsőítették” azt.

Dr. Szócska János Ádám népes családjából – vélhetően genetikusan  – hozta magával a másokon segíteni érzés fontosságát. Korán elhalálozott szülei maguk is, igaz más formában, de gyógyították a hozzájuk fordulókat. Nagyapja tanító, nagyanyja a gyógynövények szakértője volt. Felesége, Szócska Irén Mária nyugdíjas könnyűipari mérnök. Fiuk, János Attila 48 éves, informatikával és számítástechnikával foglalkozik. Leányuk, Irén Judit 46 éves, és a nyelvtudományok művelője. Családjaikkal Münchenben élnek. A három unoka: a 13 éves Yvonne Bernadett, a 11 éves Gáspár Jenő, valamint a két és fél éves Bence Tivadar így ritkábban láthatja nagyszüleit.

Tudományos tevékenysége nem merült ki a továbbképzések látogatásában, a szakvizsga megszerzésében. Számtalan új műtéti eljárást tanult meg és alkalmazott sikerrel a betegek gyógyítása és nem a szakmai hírnevének emelése végett. Hosszú évtizedeken át vezetőségi tagja volt a Magyar Fül-, Orr-, Gégeorvosok Egyesületének még nyugdíjasként is. Munkássága során a küzdelem, az erőfeszítés mellett – megérdemelten – sokszor állhatott az elismerésben részesítettek között.

Gyógyító és nevelő munkájáért számtalan formában mondott neki köszönetet a kórház, a város, a megye. Amire mindmáig büszke, az a kilencvenes években kapott „Cseresnyés Sándor Emlékérem”.

Fiatalkorában aktív sportolóként vívott, teniszezett. Igazi hobbija mindig a munkája volt, s abból fakadóan, az egészséges életre nevelés.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése