Dr. Czeglédi Miklós

Osztályvezető mb. ov. főorvos,

Nyíregyháza

szszb 24 tk Czeglédi Miklós dr..jpgA közelmúltban megkezdődött egészségügyi reform mindennapi hozadékával kezdi beszélgetésünket az idén 54 éves szemész szakember. Kiemeli azt, hogy a gyorsan jött változások lényegesen módosították az orvosok mindennapi adminisztrációs feladatait. Rá kellett ébredniük az elvégzett munka pontos dokumentálására, hiszen egy húzósabb nap végén nem biztos, hogy mindenre emlékszik majd a fáradt gyógyító vagy az érintett dolgozók. Újabb tényező a betegjogok kötelező figyelembe vétele, mert könnyen beleszaladhat valaki egy kártérítési perbe, ha valamit elhibázott. Hivatásához híven, bevezetőjét az egészség fontosságával folytatja. Mindenki emberből van, s mint ilyen gyarló is tud lenni. Az orvoshoz már akkor fordulnak, amikor az első tüneteket – látásromlás, ingadozó vérnyomás, erősödő rosszullétek és még sok mást – önmagukon észlelik.

Az abaúji Tállyán született fiatalember kezdetben régész akart lenni. Szinte minden olyan helyen megfordult, ahol valamilyen kutatnivalót remélt. Szenvedélyesen gyűjtötte a pattintott obszidiánból készített nyílhegyeket, régi pénzeket, könyveket és sok más, valóban régészeti jelentőséggel bíró leleteket. Nagyon szerette a kémiát, a rajzot. Sokszor festett a család és a barátok örömére. Az orvosi pályára unokatestvére „irányította” a sokoldalú fiú érdeklődését. Így került Debrecenbe, az Orvostudományi Egyetem hallgatói közé. Általános orvosi diplomáját 1979-ben kapta meg. A véletlenek összjátéka eredményeként került Nyíregyházára, a szemészeti osztályra. Ekképpen a szakirányt is kijelölte számára az élet. Orvosi munkásságának első négy évét a szakvizsgára készülés foglalta le. Miután mindig is tetszett neki a műtéti tevékenység, a műtőbeli munka, így gyorsan tanult meg új és újabb eljárásokat, technikákat. Orvos-kollégáival igyekezett a legkorszerűbb szakmai dolgokat elsajátítani, és a lehető leghamarabb az osztályon bevezetni.

A megyében elsőként kezdték meg a beteg szemlencse helyére a speciális anyagból készült műlencse-beültetéseket. Ezzel az eljárással visszaadták a beteg látását, az addigi életvitelét, hiszen egy megvakult ember életminősége össze nem vethető egy látóéval.

Dr. Czeglédi Miklós kedvenc területe a retinabetegségek, valamint a hályogműtét. E területen elmondhatatlanul sokat tanult egykori főnökétől, dr. Csüllögh Ferenctől, akinek az emberi tartását, szakmai segítségét a mai napig csak hálával említi.

A ’90-es évek közepén új főorvos dr. Kelenhegyi Csilla, s vele együtt klinikai szemlélet is érkezett az osztályra. Ekkortól kezdtek foglalkozni a szakma tudományos részével. A kutatómunkát természetesen a mindennapi gyógyító feladataik ellátása mellett végezték. Az 1995-ben megkapott lézer-, valamint ultrahangkészülékek nagyban elősegítették a gyógyító munka színvonalának és eredményességének javulását.

Ide tartozik a 2002-től bevezetett új retinakezelési eljárások meghonosítása is. A modern készülékek és az új kezelési eljárások eredményeként sokkal hatékonyabban tudták gyógyítani az időskori sárgafolt-sorvadásos betegeket. Ezek mellett a főorvos úr sorolja a mindennapi gondokat: a cukorbetegek szemfenéken jelentkező problémáinak a száma megugrott, az új adminisztrációs rendszer és a rengeteg papírmunka.

A kórház IV-es belgyógyászati osztályával közösen segítettek a pajzsmirigy-betegség miatti szemkidülledéses embereken. Az új műtéti technikák iránt igen fogékony orvos büszkén említi a hosszú évek óta rutinszerűen alkalmazott cseppérzéstelenítéses szürkehályog-műtét uralkodóvá válását, amelyhez olyan oktatókat és segítőket talált mint dr. Vörösmarthy professzor úr és dr. Gonda Gyula főorvos, valamint dr. Bíró Zsolt. Ide illik dr. Seres András és dr. Papp András neve is, akik a retinabetegségek diagnosztikájának legkorszerűbb eljárásaiba vezették be őt.

A főorvos úr – négyszemközt – elmondja azt, hogy a néhány éve bekötött internetes technika és más, hozzáférhetővé vált elektronikus adathordozók tanulmányozása miatt „rengeteg időt lopott el a családtól.” Onnan, ahonnan a legtöbb támogatást kapta: feleségétől, dr. Bancsi Évától, aki gyermekorvos. Leányától, Tímeától, aki megajándékozta őt az első unokával, Viktóriával. A 26 éves Gábor fiától, aki Budapesten közgazdász. S nem utolsósorban a 16 éves Fruzsinától, aki leginkább hiányolhatja az apai szeretetet.

Dr. Czeglédi Miklós hálás a kórház vezetésének azért, mert az osztály munkáját anyagilag, technikailag segítették. Azért, mert az indokolt szakmai utakat, konferenciákat anyagilag is támogatták. De leginkább volt osztályvezetőinek dr. Csüllög Ferencnek, dr. Kelenhegyi Csillának, akik segítették és „hagyták dolgozni”. A kezdetekben említett sokoldalú fiatalember semmit sem változott: ma is minden érdekli, főképpen az, hogy Nyíregyházán is hozzájussanak a betegek a lehető legkorszerűbb diagnosztikai és terápiás lehetőségekhez.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése