Dr. Szabó Irén

Szemész, kontaktológus, vállalkozó,

Nyíregyháza

szszb_21-74_dr_szabo_iren.jpgForradalminak is nevezhető változások következtek be az elmúlt években a szemészetben. Ebből a megrendelők annyit érzékelnek, hogy a réges-régen úgynevezett SZTK-receptre felírt, eleinte sötét, majd kicsit változatosabb színű műanyag keretes szemüvegek helyett megjelentek az esztétikus változatok. A szemüvegpiacra is betört a divat, és innen már nem volt megállás. Mindazt, amit a szemorvosok fontosnak találtak, és megvalósíthatónak gondoltak, a gyárak, az optikusok segítségével lehetőség nyílt szinte elképzelhetetlen megoldásokra is. A tömegtájékoztatás, a televíziózás révén pedig a popsztárok, a futballcsillagok, a tévébemondók is reklámhordozókként képviselték egy-egy cég szemüvegeit. Ma már nyugodtan állíthatjuk az ismert mondást idézve: a szemüveg öltöztet…

Mindezt személyesen is megtapasztalta a saját sorsán keresztül dr. Szabó Irén szemész szakorvos, aki később kontaktológiai szakvizsgát is tett, s néhány éve pedig vállalkozásokba kezdett. Ma a megyében emberek ezrei ismerik a szimpatikus, mosolygós doktornőt, aki nemrégiben a plázában nyitotta meg Vénusz Optika névre keresztelt szaküzletét. Ő maga két helyen is rendel, a megyei kórház és rendelőintézet közelében a Bocskai utcán a Szabolcs Optika, a maga visszafogott, ám meleg színharmóniájával már megjelenésével is nyugtatja a belépőket. De hogy lesz egy sonkádi kislányból orvos és sikeres vállalkozó? Mindenekelőtt úgy, hogy kicsi korától kezdve az egészségügyi pályán tudta elképzelni magát.

Az 1955. október 11-én született Szabó Irén a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium egészségügyi tagozatán érettségizett 1974-ben, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemen vette át a diplomáját 1981-ben. A gazdálkodással foglalkozó szülők, Balogh Irén édesanya (78) és a néhai Szabó Miklós édesapa örömmel fogadták gyermekeik pályaválasztását. Öccse, Lajos szintén orvosként végzett, jelenleg Tiszakóród családorvosa. Irénkének a fia, Balla Szabolcs, látva a családi példákat, szintén a gyógyítás világába készül, most elsőéves a Debreceni Egyetemen. Az édesanya szép, de reális álmot sző arról, hogy egykor a fia veszi át a vállalkozásai irányítását.

A diploma átvétele után a megyei kórház szemészeti osztályán kezdett dolgozni. Nagyon sok érdekes esettel találkozott, hisz az egész megyéből ideküldték a problémás eseteket. Szakmailag és emberileg is megtanulta a hivatássá érő szakmát dr. Csüllögh főorvos irányítása alatt. Szakvizsgázott, és amikor megkeresték az akkoriban induló magánklinika, a Kryo szemészeti szakrendelésére, igent mondott. Itt látott bele először a vállalkozás világába. Azért képezte magát, hogy lépést tartson az újdonságokkal.

Szakmai kiteljesedésének idejére esett a szemészeti eljárások és a segédeszközök forradalma. Dolgozott a nyíregyházi városközpont egyik optikai szaküzletében orvosként. Az egyébként sok helyen hiányzó szakorvosi ellátást kijárással szervezik, így dr. Szabó Irén nyolc éve gyógyítja a betegeket Újfehértón.

Az első saját vállalkozása a Szabolcs Optika a Bocskai utcán. Előbb azt gondolom, a fia nevét kölcsönözte az üzletnek, ám kiderül, hogy fia kapta megyénkről a keresztnevét. A doktornő elmondja, számára nagyon fontos a kötődés, ő itt érzi magát itthon, s ilyen apróságokkal is jelzésértékűnek tartja az érzése kifejezését. Három éve megnyitotta az országosan működő szemüvegkeret-nagykereskedését.

A partnercég, a belga Photo-Hall révén bepillantást nyerhetett a fotó és az optika világába, és hamarosan úgy látta, hogy az optika és fotó igencsak kötődik egymáshoz. Már ez a szándék vezette, amikor 2005 szeptemberében a nyíregyházi pláza földszintjén megnyitotta a Vénusz Optikát. Jól képzett optikusok segítik a munkáját mindkét szaküzletben, így neki az orvosi munka mellett a vállalkozás eredményes működtetésére kell koncentrálnia.

Új fogalmakkal ismerkedhetünk meg mi is, például szemwellnessközpont nyílt nála. Számítógép monitorja előtt ülve a páciens kiválasztja a számára legelőnyösebb szemüveget, és mire bevásárol, vagy néhány óra múlva visszajön, már viheti is a kész szemüveget. Mivel kiemelt Zeiss márkaboltról van szó, akár a multifokális lencséket is a közelben készítik el.

A betegeknek óriási előny, hogy nem kell hat hetet várni, míg Pestről megérkezik a megrendelt szemüveg. A Polateszt készülék segítségével pedig a szemizom egyensúlyát ellenőrizhetik és teremthetik meg, míg korábban csak a szem fénytörési hibáját nézhették meg. A BME-n fejlesztették ki a színtévesztőknek is rendelhető, akár dioptriás szemüveget.

A kontaktlencse pedig hódít változatlanul, a fiatal szemüvegesek körében eléri a húsz százalékot. Most már multifokális kontaktlencse is létezik. A páciensek hetven százaléka törzsvendég, mert ahol mindig kedvességet és magas szintű tudást találnak, oda szívesen visszatérnek.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése