Nyíregyháza

A beszélgetésre éppen azon a napon kerül sor, amikor Dohanics Sándor első nyugdíjasnapját tölti. Hosszú évtizedek vannak a főorvos úr háta mögött, nem könnyű válogatni a sok-sok emlék között, amikor fel kell idézni a múltat.

1930-ban született Kárpátalján, Huszton. Édesapja a nyíregyházi tanítóképző intézet tanára, majd 1936-tól igazgatója. Ott laktak a mai Kölcsey gimnázium épületében.

Az elemi iskolákat Nyíregyházán végezte, de itt járt középiskolába is. A királyi katolikus gimnáziumban érettségizett 1948-ban. Tanulmányait a debreceni egyetem orvostudományi karán folytatta.

Sok kényelmetlenségben volt része vallásos neveltetése miatt. A legfájóbb talán az volt, hogy nem kapott kollégiumot, márpedig ez a körülmény nagyon megnehezítette a tanulmányok végzését. A sötét padlásszobából azonban egy idősebb barátja segítségével elkerült. 1954 júniusában Summa cum laude minősítéssel avatták doktorrá.

Mindig sebészorvos szeretett volna lenni. Ennek az volt a magyarázata, hogy 1949-ben a nyíregyházi kórházban kapcsolatba került dr. Eisert Árpád sebészorvossal, aki rendkívüli tudású sebész volt. 1947-ben jött át Szlovákiából, hamarosan a sebészeti műtő szellemi vezére lett. Igaz, hogy csak udvari munkásnak vették fel, mert minden papírja Szlovákiában maradt. Az elhivatottsága, a sebészi attitűdje annyira vonzotta Dohanics Sándort, hogy feltétlenül olyan szeretett volna lenni, mint ő.

Az egyetemi évek minden szabad percét mellette töltötte, mert tanulni akart. Ezekből pedig volt bőven, mert gyakran tartottak telente többhetes szénszünetet. Ma is átmelegszik a szíve, ha arra gondol, amikor az első Magyarországon végzett mellkasi nagyér-műtétnél dr. Eisert Árpád mellett medikusként asszisztálhatott. De ott volt az első nyíregyházi szívműtétnél is, ugyancsak dr. Eisert Árpád asszisztenseként.

De hiába voltak gazdag sebészi tapasztalatai, nem számított a summa cum laude minősítés sem, a fiatalember nem lehetett sebész. El kellett mennie Nyírtelekre körzeti orvosnak.

De számított az valamit? Miután befejezte a rendelést, felpattant a motorkerékpárra, irány a nyíregyházi kórház műtője! 1956-ban mégiscsak bejutott a Jósa András Kórházba. Ott is maradt a nyugdíjazásáig.

1974-ben meghalt dr. Eisert Árpád, megüresedett az osztályvezetői főorvosi állás, de akiknek a kezében volt a döntés, úgy határoztak, hogy Dohanics Sándor nem lehet vezető. Igaz, ekkoriban már javában folyt a szervező munka, amelynek az lett az eredménye, hogy 1976 május elsején a sóstói kórházban megkezdte munkáját a sebészeti osztály. Amikor a két kórház integrálódott, a sóstói úti a megyei kórház része lett. További változás volt, hogy 1985-ben elkészült az új sebészeti tömb a Jósa András Kórház területén, így a műtétes osztályok oda költöztek.

A hatvanas években azt tapasztalták az orvosok, hogy az érbetegségek száma rohamosan nő. Emögött a dohányzás, a kevés mozgás, a modern életforma húzódott meg. Nem volt ez ismeretlen jelenség a szakemberek előtt, hiszen Nyugaton már húsz esztendővel ezelőtt megkezdődött ez a folyamat. A magyar fejlődés mostanra hozta magával ezeket a jelenségeket. Ez a helyzet az érsebészet felé fordította Dohanics Sándor figyelmét. Még Budapesten szerzett érsebészi gyakorlatot, ennek köszönhetően a hatvanas évek második felétől Nyíregyházán is rutinműtéteknek számítottak az egyszerűbb érsebészeti helyreállítási beavatkozások.

1974 májusában elvégezte az első hasi főütőér-tágulat helyreállító műtétjét. Akkoriban ilyen jellegű operációra kórházakban még nem került sor, csak klinikákon.

Az elmúlt negyven esztendőben a sebészeti munka rendkívül sokat fejlődött, nemcsak a technikai felszereltség tekintetében, hanem megváltozott a szemlélet is.

Ma már csak csapatmunkában lehet eredményesen dolgozni, mert a gyógyító munka csak így lehet igazán eredményes. A fejlődés ellenére Magyarországon ezen a téren is sok még a teendő. Dohanics Sándor még 1959-ben, dr. Eisert Árpád mellett szerzett sebészorvosi szakképesítést. Büszkén említi, hogy a II. számú Sebészeti Osztályon az elmúlt húsz esztendő alatt tizenöt orvos tett sebész szakvizsgát. Lehetetlen számba venni azt a sok-sok küzdelmet, amit a negyvenöt esztendő hozott a Jósa András Kórházban. Voltaképpen átélte, megélte a sebészeti szakma háború utáni történetét.

Amikor a magánélet kerül szóba, Dohanics Sándor elmosolyodik. Hosszú évekig csak vendég volt otthon, a felesége vállára nehezedtek a terhek. 1955-ben nősült, a házasságban négy kislány és egy fiú született. Mind az öten egyetemet végeztek. Közülük csak egy orvos van, az egyik kislányból gyógyszerész lett, a többi gyerek műszaki pályára lépett. Amikor nagy ritkán együtt van a család, bizony szűk lesz a Luther utcai lakás!

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)