Nyíregyháza

A kéz beszédes testrészünk: foglalkozásunk, életmegnyilvánulásunk, hangulatunk, beszédünk fontos eszköze és kifejezője. Talán a kézről született a legtöbb szólásunk és közmondásunk. Azt például, hogy aranyból van a keze, minden bizonnyal sokat hallhatta felépült betegeitől dr. Fazekas Imre is, a Jósa András Megyei Kórház főigazgató-helyettese, orvosigazgatója. Azt, hogy sebészként miért éppen a kéznek szentelt nagyobb figyelmet, maga sem tudja, meglehet, éppen a saját, az operációt végző keze döbbentette annak fontosságára.

Budapesten született 1939. január 12-én, ám a gyermekkora jó részét a megye névadó településén, Szabolcson töltötte. Itt született édesanyja is, míg édesapja átellenben a Tiszán, Kenézlőn. A fiatal pár a fővárosban kezdte az életet.

– Apámnak speciális képesítése volt: gyógykovácsként dolgozott a Fővárosi Köztisztasági Hivatalnál, ahol 300 lóval fuvaroztak. E lovakat gyógyította, látta el állati orthopédiai, gyógyászati segédeszközökkel. László öcsém, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója még Budapesten született, de a háború után a szüleink hazajöttek Szabolcsba. Harmadik fiúként már itt jött a világra István, aki tanár lett. Mindkét szülőnk szép kort élt meg, a haláluk után megritkultak hazalátogatásaink – sorjázta Fazekas doktor.

– A szabolcsi általános iskolát a nyíregyházi Kossuth-gimnázium követte, ahol 1957-ben érettségiztem. Már másodikban elhatároztam, orvos leszek, az elképzelésem később sem változott meg. A Debreceni Orvostudományi Egyetem éveire visszaemlékezve: szép és izgalmas élet volt, telve számtalan nehézséggel és sok lemondással. Az egyetem után a nyíregyházi megyei kórház 2-es sebészeti osztályára kerültem. Nem is olyan régen a sérülteket mindenütt az általános sebészeti osztályok látták el. Az ipar és a közlekedés fejlődése a balesetek számának olyan nagy emelkedését idézte elő, hogy külön baleseti sebészeti osztályok felállítása vált szükségessé.

Ezt indokolta egyébként a traumatológia fejlődése is, amely egyre nagyobb felszerelést és egyre speciálisabban képzett szakembereket igényelt. A nyíregyházi kórház 2-es sebészeti osztálya is erre a sorsra jutott, baleseti sebészetté és orthopédiává alakult át, majd később ebből vált ki az orthopédiai osztály. Jómagam is egy osztályon három szakvizsgát tettem: általános sebészetből, baleseti sebészetből és orthopédiából. Szakmán belül pedig leginkább a kéz sebészete érdekelt, a megyében is az elsők között erre specializálódtam.

Csupán a kézen több mint 200 képletet tart nyilván az orvostudomány, nagy kihívást jelentett a sérült, elváltozott végtagok gyógyítása. Sok emlékezetes műtét maradt meg bennem. Kisvárdára 1975-ben kerültem, amikor felépült az új kórház. A sebészeten az osztályként működő baleseti sebészeti részleg vezetője lettem. Kemény időszak volt, különösen telente, amikor a sok sérülés miatt gyakorta két műszakban, reggeltől este hétig operáltunk, heti 2–3 ügyeletet is adva.

Mindez nagy türelmet és állóképességet kívánt az orvostól, de a folyamatos képzésről sem feledkezhettünk meg. Az angol nyelvű szakirodalommal is lépést kellett tartani. Aztán, amikor 1990-ben az előző igazgató nyugdíjba ment, a szakorvosi közösség biztatott pályázatom benyújtására, a választást aztán kétharmados arányban meg is nyertem. E feladatot is igyekeztem maximálisan ellátni, viszont a kritikátlan hanyagsággal felhúzott, az akkor még szinte újnak számító kórházépület hamar amortizálódott, főként a nyílászárókkal és a vízvezetékkel volt probléma. A hőkamerás felvételek elképesztő állapotokról tanúskodtak, ám az illetékesek hallani sem akartak a felújításról.

Felelős vezetőként és képviselő-testületi tagként is mindenekelőtt a kórház érdekeiben jártam el. A sziszifuszi küzdelembe belefáradva az országos és a megyei sajtóhoz fordultam. A fáradozásaimnak végül is meglett az eredménye a terület képviselőinek és a városvezetésnek az összefogásával. Ám 1994 őszén visszajöttem Nyíregyházára, a megyei kórház főigazgató-helyettese lettem – zárta visszaemlékezését a főigazgató-helyettes.

A Jósa András Megyei Kórház az ország legnagyobb önkormányzati egészségügyi intézménye, 2098 ággyal, ahol immár minőségügyi igazgatóként tevékenykedik Fazekas doktor. Számos országos és regionális szakmai konferencián hangzott el előadása a témában, és jelent meg publikációja. Tanít a nyíregyházi egészségügyi főiskolán. Kitüntetései sorában a legutóbb kapott Pro Sanitate is szerepel.

Tanár felesége szintén a kórházban dolgozik, Zsuzsanna lányuk a berlini Humbold Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, Péter fiuk menedzserképző főiskolát végzett, Százhalombattán él. Mindketten családosok, s négy unokával örvendeztették meg a nagyszülőket.

– Messze vannak, de mit lehet tenni? – tárta szét hosszú, beszédes kezeit a kézsebész.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)