Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Nagy László
Osztályvezető főorvos,
Nyíregyháza
Messziről, más kulturális közegből érkezett Nyíregyházára dr. Nagy László. 1944-ben született Mohácson. Kilencéves volt, amikor elköltöztek Bajára. Édesapja a kereskedelemben dolgozott, boltvezetőként, édesanyja háztartásbeli volt. Egyedüli gyermekként nevelkedett, de sohasem volt egyedül, mert mindig voltak barátai. Baján járt általános iskolába, itt is érettségizett a III. Béla Gimnáziumban. Érettségi után sikeres felvételi vizsgát tett, s ősztől Szegeden folytatta tanulmányait az orvostudományi egyetemen.
Szigorlóéves korában, 1968-ban, megnősült, a felesége magyar-rajz-művészettörténet szakos tanárnő, jelenleg a Vasvári Pál Gimnáziumban tanít. Végzés után a szülőktől nagyjából egyforma távolságra akartak költözni, ezért Kecskemétet választották.
Nagy László már orvostanhallgató korában vonzódott a sebészet iránt, ezért ezen a területen szeretett volna elhelyezkedni. A kecskeméti kórházban azonban csak a baleseti sebészeten volt hely, így nem volt más választása. Nem lehetett tőle idegen ez a területet, hiszen tizenhat évet töltött Kecskeméten. 1972-ben általános sebészetből, 1975-ben baleseti sebészetből szakvizsgázott. Volt szakorvos, adjunktus, osztályvezető-helyettes. Dr. Dömötör Endre professzor úr ösztönzésére megpályázta a nyíregyházi kórházban meghirdetett osztályvezető főorvosi állást. Előtte szétnézett a megyeszékhelyen, mert nem szerette volna teljesen ismeretlenül átvenni az osztályt. Amikor megnézte − még a régi épületben −, lehangoló képet mutatott. Igaz, már akkor tudni lehetett, hogy hamarosan az új épületbe költözik az osztály, ahol korszerűbb körülmények között folyhat a gyógyító munka.
Sok rosszat hallott a leendő kollégákról is (elsősorban az itt „vendégeskedő” pesti orvosoktól), ehhez képes nagyon kellemes volt a csalódása, amikor maga tapasztalta, hogy egyáltalán nem volt igazuk azoknak, akik elítélően nyilatkoztak.
Kecskemétről szorongó szívvel indultak kelet felé. Sok eredmény, siker fűzte mindkettőjüket a városhoz, de Nagy Lászlót csábította a teljes önállóság is, ezért nem sokáig meditáltak. Az is igaz, éppen, hogy elkészült a házuk Kecskeméten, a beköltözés után rövid idővel újra pakolni kellett. Először a doktor úr jött Nyíregyházára 1984-ben, a következő esztendőben − miután a tanítványai leérettségiztek − követte őt a felesége is.
Az első hetekben nagyon egyedül érezte magát, hiszen dr. Vágvölgyi Jánoson, aki a kórház igazgatója volt akkoriban és a párttitkáron kívül senki mást nem ismert. Ekkorára jórészt befejeződött a sebészeti osztály szétválása általános és baleseti sebészetre.
Nagy László mindig a manuális szakmákhoz vonzódott, az orvoslásban sem szerette a „hallgatós” területeket. Talán ez tartotta a baleseti sebészeten is, ahová végül is egészséges emberek kerülnek be, valamilyen sérüléssel. Igazán nagy öröm a balesetes sérültet gyógyultan látni, voltaképpen ez a sikerélmény az, amelyért orvostársaival együtt dolgozik.
Amikor a megyei kórházba érkezett, az első meglepetése az volt, hogy a megyében nagyon magas volt az erőszakos cselekmények száma, s az ezekből fakadó sérüléseké is. Ez a tendencia ma is megfigyelhető, ezekhez a gépkocsibalesetek sérültjei társultak. Számuk valamelyest csökkent az utóbbi időben, de a súlyosságuk fokozódott.
A baleseti sebészet hetvenkét ágyas volt Nagy László kórházba kerülésekor, jelenleg százhúsz ággyal rendelkeznek. A legfontosabb célja az volt, hogy komplex baleseti sebészeti ellátást sikerüljön megszervezni a megyei kórházban. Ezért jött létre húsz-húsz ággyal az idegsebészeti és a kézsebészeti részleg. Ennek a komplexitásnak anyagi és személyi feltételei egyaránt voltak, de ezeket az elmúlt évek során sikerült megteremteni, és ma már a baleseti sebészeti osztály színvonalas munkáját a megyén túl is jól ismerik.
A baleseti sebészeti ellátás rendkívül eszköz- és pénzigényes, ez különösen a jelenlegi időszakban számtalan problémát felvet. Nagy László csak egyetlen példát említ: négy évvel ezelőtt egy darab velőűrszög 3800 forintba került, most tizennyolcezer plusz áfa.
Az elmúlt években Nagy László arra törekedett, hogy a baleseti sebészet „ütőképessé” váljon. Ezt sikerült is elérni, de ehhez szükséges volt a kollégák áldozatvállalása, hogy minél többen képezzék magukat, tegyék le a szakvizsgát.
Amikor hazamegy a Kalevala sétányon lévő családi házukba, igyekszik kikapcsolódni. Szeret jókat aludni, főzőcskézni. Tavasztól őszig a kiskert is ad munkát. Amikor csak lehet túrázgatnak a Zemplénben, kihasználják az alkalmat és gombát gyűjtenek.
A beszélgetés során egy fekete macska állandóan felmászik az asztalra. Láthatóan nagy becsben van. De ezt meg is szolgálta, mert amikor ebbe a házba költöztek, társaival együtt nagy szerepe volt abban, hogy egyetlen egér se legyen a lakásban.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése