Dr. Vraukó Béla

Sebész,

Nyíregyháza

szszb_21-88_dr_vrauko_bela.jpgVraukó Béla nevével gyakran találkozhatunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei médiumok felületein, amint egyre keresettebb szolgáltatását ajánlja. Plasztikai sebészként sokan ismerik, ám ezzel párhuzamosan fogorvosként is dolgozik. A magánpraxisai mellett azonban csakúgy, mint számos kollégája, ellátja sebészi hivatásának feladatait is a Jósa András Megyei Kórházban. Egész eddigi élete úgy alakult, hogy „rákényszerült” az újításokra, s ő mindig igyekezett jó válaszokat adni a kihívásokra.

1961-ben született Nyíregyházán, egy „félig” megyei családba. A ma már nyugdíjas fogorvos édesapja Szegeden diplomázott, s ott ismerkedett meg feleségével az ibrányi származású védőnővel. A család először Békéscsabára került, ott született a jelenleg a Nyíregyházi Főiskolán tanító bátyja, Tamás, majd az apa Máriapócson kapott körzeti orvosi állást, s ekkor tette le a fogorvosi szakvizsgát is. Az ő gyermekkora tulajdonképpen ehhez a faluhoz kötődik.

Az édesapa később a nyíregyházi sebészeten talált munkalehetőséget, később pedig a mentőszervezet főorvosa lett, így Vraukó Béla az általános iskola hetedik osztályát már a megyeszékhelyen végezte. Mindig is érdekelte a biológia, ami nagyrészt a természet szeretetének, „falusi” indíttatásának köszönhető, így a Krúdy Gyula Gimnáziumból Debrecenbe jelentkezett az Orvostudományi Egyetemre. Mivel nem vették fel, egy esztendeig bekerült a „sűrűjébe”: beteghordozó volt az I. számú sebészeti klinikán, ezt követően egy újabb évig állatorvos mellett volt fogóember.

Ma azt mondja, ha nem kellett volna felvételi tárgyat változtatnia, talán állatorvosnak ment volna. Szívesen emlékszik vissza a „homokjáró hintókra”, amikkel járták a tanyabokrokat, ahol óriási tisztelet övezte őket az állattartó gazdák körében. Harmadjára sikerült a felvételi, így öt esztendő múlva Szegeden diplomázott, majd 1988-ban a nyíregyházi I. Számú Sebészetre került mint sebész szakorvosjelölt. Emellett még a körzetekbe is besegítettek, helyettesítették az orvosokat.

1992-ben vált hivatalosan is sebész szakorvossá, ám ezt követően sem állt le a tanulással, sőt egészen új területek nyíltak meg előtte. Egy esztendő alatt jelentős jártasságra tett szert a természetgyógyászat területén. Hű kívánt maradni hippokratészi esküjéhez, és a hagyományos gyógyítói szemléletnek megfelelően vallotta, hogy ne tévesszük szem elől az egész embert. Konkrétan akupunktúrával kezdett foglalkozni, aminek következtében sokkal keresettebb lett.
Két esztendeig tartott magánrendelést, és túlzás nélkül állítható, hogy tömegesen jöttek a gyógyulni vágyók. Vonzották az új irányok, ezért 1995-96-ban levelezőn elvégezte a Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi marketing szakirányát is. Nemsokára újabb kihívás következett. A nyíregyházi sebészeti osztály felvállalta az égési sérültek ellátását is, így szinte kézenfekvő volt a lehetőség: valakinek be kellett töltenie az e téren tátongó űrt, s megszerezni az ehhez szükséges jártasságot, képesítést. Döntött, s a következő két esztendőre Budapestre költözött, hiszen csupán ez volt az egyetlen lehetséges módja annak, hogy kitanulja a szakmát.

1997 és 1999 között leste el a plasztikai sebészet nagyjaitól a fortélyokat, majd letette a szakvizsgát. Mint mondja, kemény évek voltak, jelentős elhivatottság kellett hozzá. Ez a szakterület számos dolgot egyesít: egyrészt ellátják az égési sérülteket, helyreállító-rekonstrukciós műtéteket végeznek, és természetesen – amit a nagyközönség ma leginkább ismer – az esztétikai beavatkozások is hozzájuk tartoznak.

Mikor beindította magánpraxisát, tisztában volt vele, hogy valami különlegességgel is ki kell rukkolnia, ezért lézerkezelésekkel is foglalkozik. Ennek hírére az egész országból érkeznek hozzá a páciensek. Abból a szempontból is az apa nyomdokait követi, hogy a sebészi hivatás mellett fogorvos is lett – igaz, ezt talán kevéssé akarta először. Az akkori kórházigazgató el akarta tanácsolni, s ez mintegy feltétel volt. Más kérdés, hogy igazán megszerette ezt a területet. Miután Debrecenben elvégezte a képzést, és letette a szakvizsgát, a magánpraxisa kezdetén itt is valami extrával jelentkezett: Szabolcs-Szatmár-Beregben, de egész Kelet-Magyarországon elsőként alkalmazta az azonnal terhelhető implantátumot, amire fix fogpótlásokat lehet építeni. Az eljárás működőképességét és sikerét jelzi, hogy már jóval több mint száz esetben alkalmazta a módszert közmegelégedésre, panaszmentesen.

Családot nemrégiben alapított. 2005-ben vette feleségül kétéves kapcsolat után dr. Rácz Krisztinát, aki szülész-nőgyógyász szakorvosként dolgozik szintén a Jósa András Megyei Kórházban, s emellett ugyancsak működtet magánpraxist is. Ami pedig a jövőt illeti, nem tartják elképzelhetetlennek, hogy egy időre külföldön vállaljanak munkát – szintén a trendnek megfelelően.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése