Nyíregyháza

Hogyan lehet az elveszített képességeket pótolni, helyettesíteni a meglévő képességekkel, illetve különféle segédeszközökkel? Nagyjából ez a problémakör az, amelyben dr. Golenyák Béla főorvos gondolatai a leggyakrabban forognak. Ebben nincsen semmi rendkívüli, hiszen ő a Jósa András Kórház Rehabilitációs Osztályának a vezetője. Valamikor sebész szeretett volna, de most már aligha bánja, hogy a sors mégis erre a területre sodorta.

1938-ban született Rakamazon. Szülei földműveléssel foglalkoztak, nevelték a négy gyermeket, akik közül Béla volt a legidősebb. Rakamazon járt általános iskolába, majd 1953-ban Nyíregyházára, a Kossuth gimnáziumba került. Innen az érettségi után egy évvel, 1958-ban került egy még nagyobb városba, Debrecenbe, a DOTE-re. Izgalmasan, érdekesen teltek az egyetemi évek.

Végzés után a nyíregyházi kórház II. számú sebészeti osztályára került. Mindig vonzódott ehhez a területhez, ráadásul ekkoriban még a sebészethez tartozott a baleseti sebészeti ellátás is. 1968-ban szakvizsgázott sebészetből. Mindig érdekelték az új dolgok, ezért alaposan megismerkedett a baleseti sebészettel. Ennek az lett az eredménye, hogy 1970-ben letette a szakvizsgát. Közben polarizálódott a sebészet, különvált az általános és a baleseti sebészet, ennek megfelelően a beteganyag is megváltozott. Egyre inkább előtérbe került a baleset utáni visszatérés jelentősége, ezért dr. Golenyák Béla is többet foglalkozott a mozgásszervek sebészetével. 1973-ban orthopédiából is letette a szakvizsgát. Még ebben az évben Mátészalkára került helyettesítőnek, mivel az ottani kórházban nagy volt a szakemberhiány.

Szerencsére a hetvenes években országosan is a mozgásszervi rehabilitáció felé fordult a figyelem. Az országos fejlődést az is segítette, hogy az ENSZ 1981-et a rokkantak nemzetközi évévé nyilvánította. Dr. Golenyák Béla személy szerint is sokat tett azért, hogy a nyíregyházi kórházban is „megtelepedhessen” a rehabilitáció. ’84-ben mozgásszervi rehabilitációból szakvizsgázott. Az évek során negyvenágyas osztály jött létre. A fejlődésben nagy szerepe volt az anyagi lehetőségeknek. Mindezek mellett az is nagyon fontos volt, hogy a hatvanas években települt Nyíregyházára a gyógyászati segédeszközök üzeme. Jelenleg már három ilyen jellegű dolgozik a városban. Ezek szakmai felügyelete is a főorvos úrhoz tartozik.

A rehabilitáció elfogadásához szemléletváltozásra is szükség volt. A II. világháború után ismerték fel, hogy akik nem gyógyíthatók meg teljesen (pl. le kellett vágni az egyik lábukat) még nem értéktelenek. Őket az egészségügyi állapotuknak megfelelő színvonalon vissza kell helyezni a társadalomba. Természetesen ennek csak abban az esetben van meg az eredménye, ha e beteg a rehabilitáció folyamatában maga is aktívan részt vesz. Ez utóbbi történik a nyíregyházi kórház rehabilitációs osztályán is dr. Golenyák Béla főorvos úr irányításával.

Sok jó törvény és rendelet van már, amelyek segítenek a beilleszkedésben, és vannak üzemek (pl. a Piremon és a Start), ahol megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak. De közel se mondható, hogy minden rendben lenne ezen a területen. A hetvenes évekig az a szemlélet uralkodott a magyar társadalomban, hogy a mozgáskorlátozottak üljenek otthon és „élvezzék” a megérdemelt pihenést. A középületek úgy épültek, hogy a mozgáskorlátozottak nem tudtak bemenni. Ezzel pszichésen „halálra” ítélték őket. Ennek azután az lett a következménye, hogy a mozgáskorlátozottak között is kialakult az önsajnáltatók csoportja, akik még azt sem tették meg, amit pedig az adott állapotban megtehették volna. Ez a szemlélet teljesen idegen a rehabilitációtól, amely éppen arra épül, hogy az embernek sohasem szabad feladnia emberi méltóságát, akkor is, ha ez nagyon nehéz, mert akkor valóban „alulértékelt”, „felesleges” ember lesz belőle.

Sokan megfeledkeznek arról, hogy minden ember élete során egyszer elérkezik abba a korba, amikor bizonyos szempontból mozgáskorlátozott lesz belőle, és rehabilitációra szorul. Ezért kellene többet törődni azzal, hogy megváltozzon a szemlélet, ami a mozgáskorlátozottakat ma is körülveszi. Az osztályon éppen ezért azzal törődnek, hogy ne az ágyba képzeljék el magukat a betegek, hanem aktív, a lehetőségek szerint aktív állapotban.

Dr. Golenyák Béla főorvos úr 1965-ben megnősült, a felesége pedagógus. Két kislányuk született, 1966-ban és 1967-ben. Az idősebb pedagógus végzettséget szerzett, a fiatalabb fogorvos, jelenleg Los Angelesben ösztöndíjas.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)