Újfehértó

Mostohagyermeknek számított Mályváskert Újfehértó életében. Jó két évtizede még nem használhattak angol WC-t a gyerekek, nélkülözték a legelemibb technikai feltételeket is az iskolában. Amikor Antal Jánosné idekerült, elborzadt, mi vár rá. Ám az asszonyt olyan fából faragták, hogy minden nehézséget feladatnak látott, és a megoldáson törte a fejét a sopánkodás helyett.

Itt született Újfehértón 1936. június 18-án. Édesapja, Kozák István, földműves volt, édesanyja, Koczka Mária, a háztartást vezette. Férje, Antal János, okleveles vegyész. Házasságukból két fiú született, János elektromérnök. Pesten él a családjával. A felesége, Hoffmann Klára, tanítónő, gyermekeik közül Ádám tizennégy éves, Sára hatnapos. Másik fiuk, Csaba, zenész és Oslóban él. Neje, Pásztor Magdolna, közgazdász. Négy gyermeküket nevelik: Zsanett 10, Krisztina 8, Anita 3 éves, Attila 4 hónapos.

Nyíregyházán a közgazdasági technikum kereskedelmi tagozatán érettségizett ezerkilencszázötvennégyben. Az egri tanárképző főiskolán szerzett oklevelet magyar–történelem szakon. A Mályváskerti-iskolába került beosztott pedagógusnak, és kilenc év múlva nevezték ki az intézmény igazgatójának. A fekete, matt, rideg-hideg bútoron találod a kulcscsomót – ennyiből állt az átadás-átvétel.

Antalné, Margitka pedig hihetetlen energiává állt munkába. Két műszakos tanítást vezettek be, mert csupán öt tanteremből állt az iskola. Antalné látta, hogy az első osztályosok elemi nehézségekkel küzdenek, tehát még fiatalabb életkorban kell foglalkozni velük. Egyedülálló módon vezették be az óvodai csoportot, s ezzel megvalósíthatták a felzárkóztatást. Igen sokat segítettek a szülők. A tervszerű, tudatos nevelőmunkának az lett az eredménye, hogy hamarosan átadhatták az új óvodát, amely szervezetileg változatlanul az iskola igazgatása alatt állt, egészen a 80-as évek közepéig.

Az iskola kívül-belül megújult. Az olajos padlót lecsiszolták, lakkozták, a betonozott tantermeket parkettával burkolták és a gyerekek a maguk készítette papucsokban léptek be.

Fokozatosan átállhattak a szakos oktatásra: három év alatt csak szaktanár tanított a Mályváskertben. Hogy ehhez az igazgatónőnek a nyakába kellett vennie a megyét, hogy meggyőzze az egykori tanácselnököket, iskolaigazgatókat, engedjék el Újfehértóra a kollégákat – ez nem volt kis munka. Kalandos utazásai során az árokba is borult a kocsival, de elszántan ragaszkodott az ötletéhez: a tanyai színvonal alatt működő iskolából európai mércével mérve is modern intézményt akart kihozni. Ebben a gigászi küzdelemben nagyszerű partnereknek bizonyultak a szülők és a kollégák, nélkülük ezt nem tudta volna elérni.

Amikor először írt ki megyei pályázatot a tanács iskola és tornaterem építésére, rögtön benyújtották az igényüket. Ehhez a helyi tanács a szükséges összeg felét letette. Nyertek és valóra váltak legszebb álmaik.

Természetes lehetett a színházlátogatás, a mozi a koncert. A gyerekek kulturális szintjének lényeges emelkedése jótékony hatást gyakorolt az egyébként sokféle hátránnyal küzdő szüleikre is.

Ma már senki nem gondolná, hogy egy-két generációval ezelőtt álmodni sem mertek volna a Mályváskertben élők a szebb, a jobb, a komfortosabb életről. Érdekes epizódként jegyzi meg Antalné, hogy az iskolanévadások idején mindenáron azt akarta elkerülni, hogy a Mályváskert szó fémjelezze az iskolát. Ugyanis a városrész nevéhez a szegénység, az elmaradottság, a szociális és anyagi hátrány képzete társult. Margitka azt szerette volna, ha egy ismert íróról, költőről vagy neves államférfiról kapja nevét az iskola. Ám ma már más a megítélés: mivel az egykori iskolának sem a falai nem állnak, sem a rossz csengés nem maradt meg, jó érzéssel tudhatják gyermekeiket a szülők a Mályváskerti-iskolában. S ha az országos és megyei versenyeken elért helyezéseket nézzük, a szépen díszített szaktantermeket, a folyosókat, akkor nehéz magunk elé képzelni a régmúlt időket. Antal Jánosné kimagaslóan sokat tett azért, hogy örökre száműzzék az elhanyagoltság, a hátrányos helyzet rémképét.

Közben Antalné a közéletből is részt kért. Két cikluson át tevékenykedett tanácstagként és a tanács mellett működő gyermek- és ifjúsági albizottságot is vezette. Ő volt a TIT újfehértói titkára is.

Igazgatói munkásságának 22 évét egy rendkívül dinamikus időszaknak értékeli. Az, hogy érdemes volt végigküzdeni ezt az időszakot, nem kifejezés. A tanítványai helytállása, szakma- és diplomaszerzése bizonyítja, hogy jó úton indultak el a Mályváskerti-iskolából.

Jelenleg Budapesten él, és tervezi a Mályváskerti-iskolából a fővárosba került tanítványaiból – 50-60-an lehetnek – egy öregdiákok klubját létrehozni. Tagja a magyar Pedagógiai Társaságnak, olvas, unokázik, kertészkedik. Boldog ember.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)