Újfehértó

Érpatakon született, mind mondja, az Oroszlán jegyében. Édesapja géplakatos volt, édesanyja pedig háztartásbeli. Három évvel idősebb bátyja jelenleg vállalkozó.

Az általános iskolát szülőfalujában végezte el, majd Újfehértón érettségizett. Mindig jogász szeretett volna lenni, ezért az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára jelentkezett, sajnos, sikertelenül. Mindenképpen az államigazgatásban szeretett volna elhelyezkedni, ám a környéken csak a Hajdúhadházi Nagyközségi Tanácsnál volt állás. Itt helyezkedett el, mint adóügyi előadó.

Jól érezte magát, sokat tanult, mégsem tartott ez a korszak sokáig, ugyanis elég fárasztó volt az ingázás. Néhány hónappal később Újfehértón a tanácsnál megüresedett egy állás, s ezt ő kapta meg. Tíz évig dolgozott a tanácsnál, előbb az adóügyi csoportnál, majd igazgatási előadó lett.

Ezerkilencszáznyolcvanegyben vették fel az Államigazgatási Főiskolára, még elsős volt, amikor férjhez ment. Majd megszületett nagyobbik lánya, Nikoletta. Még a főiskola befejezése előtt adóügyi csoportvezetővé nevezték ki.

Ezerkilencszáznyolcvannyolcban született kisebbik lánya, Szabina. Ekkoriban már egyre több társközség nyilvánította ki önállósodási szándékát. Így volt ez Érpatakon is. Igen ám, de nem volt a településen olyan képzett ember, aki el tudta volna látni a vb-titkári funkciókat. Hosszú hónapokig kérték, hogy nyújtsa be a pályázatát, míg végül igent mondott.

Áldatlan állapotokat talált akkor a településen. Nem volt orvos, sem pedig körzeti megbízott. Fokozta a gondokat, hogy nem rendelkezett tapasztalatokkal ezen a téren, s egy ember kivételével az apparátus is teljesen kezdő volt. És mégis szívesen emlékszik vissza erre az időszakra. Néhány hónap alatt sikerült orvost, valamint körzeti megbízottat hozni a faluba, sőt még utat is építettek. Ismét tanulásra adta a fejét, mert jórészt rá hárult a költségvetés elkészítése is. Márpedig ő mindig a maximumot próbálja kihozni magából. Ezért beiratkozott a Pénzügyi és Számviteli Főiskola adó- és pénzügyi ellenőrzési szakára. Nem csoda, hogy a rendszerváltás után ő lett a település jegyzője.

Aztán családi problémák, meg a gyerekek továbbtanulása érdekében úgy döntött, hogy lakást és munkahelyet változtat. Nyíregyházára költözött, állást keresett magának. Hívták az APEH-hez és a rendőrséghez is, de legszívesebben az államigazgatásban dolgozott volna. Szinte teljesen véletlenül, az utolsó pillanatban nevezték ki Nyíregyháza polgármesteri hivatala ügyfélszolgálat irodájának vezetőjévé. Emellett ő intézte a mozgáskorlátozottak ügyeit, sőt helyettesítette a hatósági ügyosztály vezetőjét. A korábbi polgármester, a ’94-es választások után pedig a polgármester asszony és a két alpolgármester is felkérte, hogy szervezze a fogadóórákat.

Kollégái elfogadták, felettesei megbecsülték a munkáját. Egykori beosztottjai sokszor elmondták már, hogy egyetlen főnökük sem dolgoztatta még meg őket ennyire, de azt is elismerték, hogy ő még náluk is többet dolgozott. Meg aztán Nyíregyházát is megszerette. Sohasem gondolta, hogy egyszer még munkahelyet változtat.

Márpedig így történt. Újfehértón megüresedett a jegyzői állás, s a város képviselőitől többen felkérték, pályázza meg. Először nemet mondott. Ám mégis nagy kihívást jelentett számára ez a beosztás, úgy érezte, itt ismét tudna bizonyítani. Így aztán többszöri felkérésre, hosszas vívódás után az utolsó pillanatban benyújtotta a pályázatát, ezt a képviselő-testület szavazattöbbséggel elfogadta.

Ezerkilencszázkilencvenhat májusában foglalta el hivatalát, s azonnal belevetette magát a munkába, merthogy az bőven akad. Számára a munkanap sohasem állt nyolc órából, de most még a korábbiaknál is többet dolgozik. Azt tervezi, hogy átszervezi a hivatal munkáját a hatékonyabb működés, a gyorsabb ügyintézés érdekében.

Természetesen, mint jegyzőnek neki kell őrködnie a törvényesség betartásán is. Egyik alapelve, hogy a jegyzőnek mindig kívül kell maradni a pártérdeken, s egyedül a törvényi előírások szellemében kell tevékenykednie.

Papp Lászlóné Éliás Tünde céltudatos, határozott egyéniség, nem nagyon lehet letéríteni arról az útról, melyet magának megszabott. Azt mondja, szerencsére a legtöbb tervét eddig sikerült megvalósítani, ha nem is mindig az első nekifutásra. Tizenhét évvel azután, hogy sikertelenül felvételizett a jogra, mégis sikerült elkezdeni jogi tanulmányait.

Munkatempóját, kitartását sokan csodálják, bár maga sem tud választ adni a kérdésre, hogyan jut mindenre ideje. Csak azt sajnálja, hogy két lányával nagyon keveset lehetett együtt. Szerencsére egyre nagyobbak, önállóbbak. Édesanyjuk azt mondja, nagyon jó gyerekek. Egyre inkább megértik, hogy édesanyjuk számára a munka, a hivatás nagyon fontos dolog. És az csak jó, ha ilyen példát látnak maguk előtt.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)