Dr. Fazekas János

Főjegyző

Nyíregyháza

szszb 25 nl Fazekas János dr_1.jpgEgész eddigi életét Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatásának szentelte dr. Fazekas János, a megyei önkormányzat főjegyzője. Szinte nem is választhatott volna más hivatást magának, hisz a családi eleve elrendelés alapján szinte egyetlen foglalkozásként a jogászi pálya és a közigazgatás összekapcsolása rajzolódott ki előtte. Volt kitől eltanulnia a közszolgálat alapértékeit, hisz hányan tudják vajon megyeszerte, hogy Örökösföldön a nagyapjáról nevezték el a Fazekas János teret? Édesapja is a megyei tanácson vezetett osztályt, így az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1972-ben diplomázott ifjú szakember szintén a megyeházán, a szervezési és jogi osztályon ismerkedett a szakmai gyakorlati oldalával. Olyan jól oldotta meg a feladatokat, hogy évek múlva már ő osztályvezető helyettese.

Nyíregyháza város polgármesteri hivatala is szoros és korrekt szakmai kapcsolatot ápolt vele, s amikor lehetőség nyílt rá, fontos megbízatással keresték meg. Előbb a VB-titkári, később a jegyzői poszton töltött el hasznos éveket. 1999-től az ügyvédi gyakorlatra is sor került. Talán mondani sem szükséges, hogy Fazekas doktor az önkormányzatok ügyes-bajos dolgainak avatott képviselőjeként léphetett fel a bíróságon. A megye azonban nem feledkezett meg az ambíciózus és szakmailag kifogástalan munkát végző fiatalemberről, s amikor eljött az ideje, megpályázta és elnyerte a megyei önkormányzat főjegyzői pozícióját. Dr. Fazekas János annak a generációnak a tagja, amelynek emberi, szakmai alapértékei igen magasan jegyzettek. Ő még szolgálatnak tartja a hivatás gyakorlását, nem pedig munkahelynek a megyeházát, ahol napjait tölti.

Jelentős számú egészségügyi, oktatási, szociális és gyermekvédelmi intézményhálózattal rendelkezett a megye, amikor a főjegyző a pályázatát készítette. Ezen intézmények működésének folyamatosságát, az ellenőrzések rendszerességét akarta beépíteni a hivatal napi tevékenységeinek sorába. A költségvetési tervezés és a gazdálkodás területén a hatékonyság növelése mellett a takarékosságot tűzte célul. Mindezt úgy, hogy a hatósági hatáskörök ellátását a törvényesség betartásával és betartatásával érjék el.

Bár Fazekas János mindig is csapatban gondolkozott, az egyszemélyi felelősségvállalás alól soha nem mentesítette magát. Még gondolatban sem, nemhogy a pályázatban. Épp ezért hangoztatta, hogy vezetési programja alapjának tekinti a szakmai célok maradéktalan megvalósítását. Ha kell, az újabb célokat a lehetőségekhez igazítják, és mindenek előtt biztosítják a végrehajtáshoz a feltételeket. Az pedig természetes, hogy a rendszeres ellenőrzés nemcsak az intézményekre, hanem az önkormányzati hivatal dolgozóira is vonatkozzon. A főjegyző álláspontja szerint a munkatársak folyamatosan vegyenek részt képzéseken, hogy tevékenységüket a kor színvonalán tudják ellátni. Ha szükséges, akkor a megyeházán belül végrehajtják a személycseréket és/vagy átcsoportosítják a munkaköröket.

Alapelvnek tartja a munkájában és a vezetésben is a pontosságot, ám ezt nemcsak saját magától, hanem a dolgozóktól is egyértelműen elvárja. Ahhoz, hogy az idővel is eredményesen gazdálkodjanak, heti rendszerességgel tervezte el az előző héten végzett munka ellenőrzését és a következő időszak feladatainak meghatározását. Természetesen ez vonatkozik az osztályvezetőkre is. Valódi menedzserszemléletet kíván meghonosítani a megyeházán, mert a naprakész, motivált, sikerorientált munkatársakkal többet tud elérni.

Oktatott közgazdasági alapismereteket és szakvizsgára is készített fel hallgatókat. A Debreceni Egyetem Nyíregyházi Főiskolai Karán szociális jogot tanított. 1997-ben, mint főiskolai tanársegédet, megválasztották az Egyetemi Tanács tagjának. Adjunktusi megbízatása határozatlan időre szól. A régen Szociális és Egészségügyi Minisztériumnak hívott tárcánál szakértőként működött közre a szociális igazgatás kérdéseiben.

Kutatásai határon túlra nyúlnak: a Magyar Közigazgatási Intézet és a Birmingham-i Egyetem közös programjában a brit Állampolgári Charta hazai, szociálpolitikai területen való alkalmazhatóságát vizsgálta. Az USÁ-ban részt vett egy Nemzetközi Visitor Programban: több állam, több városában megismerkedtek a szövetségi hivatalok, a helyi önkormányzatok működésével, valamint egyes városrészek fejlesztési stratégiáinak kidolgozásával. Svájci és francia tanulmányutakon láthatta a jogi gondolkodást és a gazdasági válságkezelés módszereit.

Rangos kitüntetésekkel ismerték el közéleti tevékenységét. Kállay András Díjas, 2012-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. Családos, lánya közgazdász. Szabad idejében szívesen olvas, állam- és jogelméleti, gazdasági kérdésekkel is foglalkozik.

(Északkeleti Almanach 28. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2012.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése