Nyíregyháza

Ezerkilencszázötvenkettőben született Nyírbogáton. Itt járt általános iskolába is, majd miután igen jól tanult, természetes volt, hogy folytatni fogja.

Nagykállóban, a Budai Nagy Antal Szakközépiskola növényvédő szakán kezdte meg a továbbtanulást. Szorgalmas, igyekvő gyermek volt, akinek már akkoriban természetesnek számított, hogy az érettségi csak belépő lehet egy magasabb végzettséghez. Az újabb megmérettetés helyszínéül Gödöllőt, az Agrártudományi Egyetemet választotta, ahol végül gépészmérnöki diplomát szerzett. Vékony alkatú, szikár ember, halántékánál − mint korosztálya legtöbbjénél − egyre több az ősz szál. Az a fajta, aki szeret is, tud is dolgozni ha kell, aki sem a nehézségektől, sem pedig a feladatoktól nem riad vissza.

− Miért éppen ezt a területet választottam hivatásomul? − töpreng a kérdésen. Talán azért, mert falun nőttem, ebben nevelkedtem, s kezdettől érdekelt a dolog. Meg voltam győződve róla akkor, és meg vagyok még ma is, hogy a mezőgazdaság Magyarországon az egyik legfontosabb ágazat volt és marad, amiből sokan, jól meg tudnak élni. Ebbéli hitemben mindvégig megerősítettek azok az esztendők is, amelyeket ezerkilencszázhetvenhéttől, a diploma megszerzésétől kezdődően munkahelyemen, az Ilonatanyai Állami Tangazdaságban, vagy ahogyan mi szeretettel hívtuk, a Tangiban eltöltöttem. Egészen ezerkilencszázkilencvenhatig, a privatizációig dolgoztam itt különféle területeken és beosztásokban, a mérnökösködéstől az igazgatóságig jutva.

− Nagyon szerettem ott dolgozni. Friss diplomásként elsőként ide szegődtem, s úgy gondolom, tán soha nem változtattam volna munkahelyet, ha nem jön közbe a privatizáció. De közbejött, s mi is pályáztunk a megszerzésére a munkatársakkal. Kidolgoztuk a programot, modernizáltuk a gazdálkodási szerkezetet, előkészítettünk mindent, amit kellett. Reménykedtünk, de végül mégsem minket, hanem egy külső pályázót hirdettek ki győztesnek.

A privatizáció után kialakult helyzetben már nem éreztem igazán jól magam, némi töprengés után döntöttem: inkább eljövök onnan. A Color Packhoz kerültem.

Zsukk László tehát eljött kedvenc munkahelyéről, s társaival együtt megalakította a Color Pack Rt.-t. Ezzel a tevékenységgel már a Tangiban is megismerkedett, a vállalkozásban azonban más lett a helyzet. Huszonöt dolgozó munkáját irányítja most, szervez, menedzsel, teszi, amit nap nap után tennie kell.

− Ebben az iparágban erős a verseny, arra törekszünk, hogy a mi kis cégünk ebben a nagy-nagy versenyben ne maradjon le, sőt, tűnjön ki a többiek közül − mondja Zsukk László, aki egy percig sem tagadja, hogy tudja: e cél eléréséhez munkára, kitartásra, s persze jó adag szerencsére lesz szüksége. Ezért is választott olyan munkatársakat, akikkel mindezeket a célokat meg tudja valósítani, s bizonyára ez is oka annak, hogy nagyobbik gyermekét, a fiát, nyomdaipari mérnöknek szánja. Nemcsak azért, hogy biztos kenyeret tudjon a kezében, hanem azért is, hogy legyen, aki továbbviszi majd a vállalkozást.

A Tangiban eltöltött éveket persze ma sem tudja, igaz, nem is akarja elfelejteni. Azt mondja, azokról az esztendőkről csak szépet és jót tud mondani, bár azt sem hallgatja el, hogy a tulajdonjog megszerzésére kiírt pályázaton az ő irányítása alatt vált vesztessé a társulat.

− Jó csapat, jó társaság volt együtt, dolgoztunk reggeltől estig. Fel sem vetődött bennünk, hogy a máséért tesszük, mert magunkénak éreztünk minden ott találhatót. Mindnyájunk számára óriási biztonságérzetet adott, hogy ha jól dolgozunk, akkor a két kezünk munkájából nyugodtan megélünk.

Az volt az elvünk, hogy jusson, juthasson hozzá mindenki azokhoz a lehetőségekhez, amelyek könnyítik, jobbá tehetik az életét. Aki dolgozni akart és tudott, sőt képes volt vállalni a kockázatot, a rizikót is, olyan pénzekhez juthatott, amilyeneket szerintem azóta se látott. Gondoskodó, biztonságot adó légkörben éltünk és dolgoztunk, s ezt jó tudni és elmondani így utólag is…

Zsukk Lászlóék családjában két gyermek nevelkedik. A fiú idén érettségizett, lánya gimnáziumban tanul. Felesége az egykori nyíregyházi 107-esben, a mai Wesselényi Szakmunkásképző és Szakiskolában dolgozik.

A földhöz, a gazdálkodáshoz Zsukk László már csak nosztalgiából is ragaszkodik. Boldogan mondja, barátjával, egykori munkatársával színtiszta szerelemből vettek tíz hektár földet, azon gazdálkodnak, amikor csak tehetik.

Amikor az ebbéli eredményekről kérdezem, mosolyogva mondja:

− A gazdálkodás sok munkát és sok gondot jelent, de szerencse, hogy a családomat nemcsak ebből kell eltartanom…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)