Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Vincze Ferenc
Polgármester,
Döge
A Rétköz északkeleti csücskében fekvő kora Árpád-kori település első okleveles említése a XIII. századból való. A község, amely korábban két részből állt, 1610-ig a Várdai család birtokának számított. A XVIII. században a falu határának legnagyobb birtokosai az egymással rokonságban álló Krucsay, Ramocsaházy, Szőgyény és Nozdroviczky családok voltak, de a jobbágyfelszabadítás idején az Esterházyak kezébe is került földtulajdon. 1870-ben több mint 1200, 1910-ben pedig 1518 volt lakóinak száma. Ma 2250 lakosa van az időközben sokat fejlődött településnek, amelynek irányítója másfél évtizede Vincze Ferenc polgármester.
Pedagógusszülők gyermekeként Kisvárdán született 1955-ben. A családi indíttatás, a faluhoz megannyi szállal kötődő szülőktől kapott útravaló meghatározónak bizonyult egész életére. Általános iskolai tanulmányait Dögén folytatta, középiskolai tanulmányainak színtere pedig a környék méltán elismert alma matere, a Bessenyei György Gimnázium volt. Érettségi után a labdarúgás játszotta a főszerepet életében, így került Záhonyba, ahol munka mellett a helyi csapat erőssége volt. Ám szíve „haza-húzta”, hamarosan a helyi termelőszövetkezetben dolgozott, közben a helyi labdarúgócsapat edzőjeként is tevékenykedett. A rendszerváltás előtti években a gépjármű-vezetőképző intézet oktatója volt. Vincze Ferencet népszerűsége, elismertsége, felkészültsége révén 1990-ben a település polgármesterévé választották, ezt a posztot tölti be a mai napig.
Egyebek mellett megvalósult a tornaterem-építés és az iskolabővítés, idősek napközi otthonát hozták létre, kiépült a vezetékes gázhálózat. 1998-ban adták át a falu egyik büszkeségét: az új polgármesteri hivatalt, amelynek épületében gyógyszertár és fogászat is működik. Rendbe tették az utakat, labdarúgópálya épült, kiépült a telefonhálózat, megvalósult a szervezett szemétszállítás.
Az elmúlt években XXI. századi színvonalú új óvodát építettek, Helytörténeti Múzeumot avattak. 2000-től évente országos lovasversenyt rendeznek, egy konditeremmel bővített ifjúsági klubot alakítottak ki. Jövőre fennállásának negyedszázados évfordulóját ünnepli a Humana Blockföte Consorn furulyaegyüttes, amely ma már az országhatárokon túl is ismert. Az általános iskola zenei csoportja bejutott a Magyar Zene Évezrede – Honfoglalás Muzsikával országos verseny döntőjébe. A településen hetente két alkalommal táncművészeti oktatás folyik, és kötelezővé tették az úszásoktatást is. 2004-ben szobrot emeltek a református egyház volt lelkésze, Osváth Pál emlékére. Marton László Kossuth-díjas szobrászművész alkotásával a falu központjában sikerült díszteret kialakítani.
A sokoldalú polgármester tevékeny a közéletben is: a Rétköz Lovassport Egyesület elnöke, a Dögei Sportegyesület tiszteletbeli elnöke, a helyi polgárőrség megalapítója, és az ugyancsak helyiekből szerveződött vadásztársaság alapítója.
Az eddigi eredményekről így vall Vincze Ferenc: Egy polgármester talán legfontosabb feladata, hogy közvetlen kapcsolatot alakítson ki a település lakóival, mert az emberek elfogadják az őszinte szót. Lényeges a pontos helyzetértékelés, mert csak ez alapján lehet reális terveket, programot készíteni, ami segítheti az állandó megújulást, az ötletek megálmodását. A kitűzött programot meg kell valósítani, mert azt a választók szigorúan számon kérik. Minden tervkészítésnél tisztában kell lenni az önkormányzat és a település lakóinak teherbíró képességével.
Mindig fontos volt számára a család, amelynek összefogásában jelentős szerepet játszik felesége, aki az általános iskola igazgatója. A nemrégiben nősült fia – végzett agrárközgazdászként – a családi gazdálkodást irányítja, emellett másoddiploma megszerzésén munkálkodik. Lánya a Corvinus Egyetem közigazgatási szakán elsőéves egyetemei hallgató. Szabadidejében két szenvedélyének a futballnak és a vadászatnak hódol. Szervezi a furulyaegyüttes külföldi útjait (Többek között Ausztriában és Erdélyben jártak már), s arra is odafigyel, hogy a családi kirándulásokra, a magyar tájak és a határon túli kultúrák megismerésére is jusson idő.
A jövőbeni fejlődés érdekében ismételten megpályázták a régi nagy álmot – a Fényeslitkével közös – szennyvízberuházást. Az általános iskola bővítésére és felújítására (nyelvi labor, számítógépterem, uszoda építése, a kézilabdapálya műanyag borítása, öltöző felújítása) 225 milliós uniós pályázatot nyertek. Kisvárdától – az egyre inkább szabadidős központnak számító Rétközi tóig – kerékpárút kiépítését tervezik, és készül a település általános rendezési terve. Mindezek jelzik, hogy Döge polgármestere igen ötletgazdag ember, ami a település további fejlődését kétségkívül előre mozdítja.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Vincze Ferenc
Bereczki Zoltánné
Vargáné Markos Ágnes
Jenei Erzsébet
Ignéczi Zoltán
Dr. Molnár Sándor
Dr. Mezey Károly
Zubály Bertalan
Takács Károly
Lakatos István
Takács Miklós
Soós Béla
Gyüre István
Hugyina Zoltánné
Gubikné Virga Margit
Kiss-Szabó Ferenc
Toroczkai Árpádné
Szőllősi Ferenc
Dr. Láczay György
Karászi László
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése