Döge

A faluban élő embereket nyitott ajtó fogadja  ügyes-bajos dolgaik rendezésekor a dögei polgármesteri hivatal jegyzői irodájához érkezve. Ez a gesztus jelzi, hogy a jegyző a lakosság szolgálatában áll, nyitott minden, feladatkörébe tartozó ügy rendezésére. Bereczki Zoltánné jegyző hangvétele is ezt a szellemiséget sugallja, aki 1943-ban született Tuzséron. Szülei is itt éltek, egyéni gazdálkodóként. Négyen voltak testvérek, A nővére és a bátyja már elhunyt. Ő maga Kisvárdán, öccse pedig Mándokon él. A családi nevelés eredményeként összetartó légkör vette körül a Bereczki családot. Olyan útravalót kaptak szüleiktől, nagyszüleiktől, amely egész életükben végigkíséri őket minden tettükben. A településükhöz való kötődés, a falu szeretete, az ott élő emberek hétköznapjainak, mindennapos munkájának a megbecsülése jellemezte és jellemzi ma is a családot. Ilyen indíttatást kapott minden gyermek, köztük Bereczki Zoltánné, Jolika is.

Általános iskolai tanulmányait Tuzséron végezte, ahol érdeklődése középpontjába kerültek a közgazdasági ismeretek. Felvételt nyert Nyíregyházán a közgazdasági technikum pénzügyi tagozatára, ahol 1961-ben érettségizve, képesített könyvelő, vállalati tervező-statisztikus technikusi oklevelet szerzett. Szakmai felkészültségét, tudását – közel egy évig – Pap község tanácsi hivatalánál kamatoztathatta, adóügyi előadóként. Ezután hazakerült Tuzsérra, a községi tanácsra, ahol igazgatási előadóként a pénzügyi feladatokat is ellátta. Négyéves munka után alapvető változás következett be életében. Férjhez ment Mándokra, ami újabb kötődést jelentett számára. Kötődést a férjhez, kötődést Mándokhoz, ahol munkát kapott a tanácson, mint igazgatási előadó. Házasságából két gyermekük született. Zoltán, aki közgazdász, egy bt. igazgatója, családos és Kisvárdán él. Mariann 1999-ben jogi és közgazdasági diplomát szerzett, jelenleg Angliában tartózkodik, nyelvtanulás céljából.

Amikor munkahelye nagyközségi tanáccsá alakult, igazgatási csoportvezetővé nevezték ki. Munkája elismeréseként 1981-től vb-titkárként dolgozhatott. Mint a nagyközségi közös tanács vb-titkára felelt a hatósági munkáért Mándok, Benk, Eperjeske, Tiszamogyorós településeken. Ez nem kis felelősség és munka volt. A törvényesség betartása és betartatása nehéz feladat, mert emberi sorsokról kell olykor-olykor dönteni.

1990-ben az önkormányzati választások Mándokon érték Bereczki Zoltánnét, aki ettől kezdve, mint jegyző látta el feladatát. Négy önkormányzati testület, külön költségvetéssel nagy feladatot jelentett számára, de megoldotta. Mint elmondta, testületi ülésről ülésre járt. Amikor kialakultak a körjegyzőségek, már csak Benk község maradt Mándokhoz csatolva.

1994. november 9-én férje, – aki a TÉKISZ Rt.-nek volt az igazgatója, – váratlanul elhunyt. Ez nagyon megviselte, egyre többet foglalkozott a visszavonulás gondolatával, amikor is ’98-ban jogosultságot szerzett az előrehozott nyugdíjra. Megszűnt a munkaviszonya, ezt követően költözött be Kisvárdára. Még ebben az évben megkereste a dögei polgármesteri hivatal azzal az ajánlattal, hogy a választási iroda vezetői teendőit bonyolítsa le. Ezek után kérték fel arra, hogy vállalja el a megüresedett jegyzői állást. Természetesen igent mondott, hiszen ezt a munkát mindig szívvel, lélekkel végezte. Mint hangsúlyozta, a munkatársak befogadták, jó a légkör a hivatalban. Szívesen dolgoznak együtt vele, hiszen Bereczkiné nagy tapasztalatokkal rendelkező jegyző. Legfontosabb feladatának vallja ma is azt, hogy a törvényesség betartása mellett segíteni tudjon az embereknek. Azonban tudnia kell ehhez nemet is mondani.

 Törekvéseiről elmondta, a legfontosabbnak az egészséget tartja – gyermekei biztonsága mellett. Kertes családi házban él, ahol a házi- és a ház körüli munkán kívül sokat olvas szabadidejében.

Jogos büszkeséggel mondja, hogy elsőként ő kapta meg a „Mándok községért” kitüntetést, annak elismeréseként, hogy egész életét a közigazgatásban töltötte. Hivatása ez a munka. Néha-néha otthon is dolgozik különböző anyagokon. Mindig szívesen gondol a mándoki évekre. Gyakran meghívják különböző rendezvényekre. Szívesen megy, mert érzi, hogy azok az emberek szívükben őrzik mindazt, amit az emberekért tett hivatali évei során. Nosztalgiával emlékezik, látszik rajta, hogy szívesen dolgozott felelős beosztásában. Beszéd közben elcsuklik a hangja, az évek visszafordíthatatlansága majdnem könnyeket csal a szemébe.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)