Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bereczki Zoltánné
Jegyző,
Döge
A faluban élő embereket nyitott ajtó fogadja ügyes-bajos dolgaik rendezésekor a dögei polgármesteri hivatal jegyzői irodájához érkezve. Ez a gesztus jelzi, hogy a jegyző a lakosság szolgálatában áll, nyitott minden, feladatkörébe tartozó ügy rendezésére. Bereczki Zoltánné jegyző hangvétele is ezt a szellemiséget sugallja, aki 1943-ban született Tuzséron. Szülei is itt éltek, egyéni gazdálkodóként. Négyen voltak testvérek, A nővére és a bátyja már elhunyt. Ő maga Kisvárdán, öccse pedig Mándokon él. A családi nevelés eredményeként összetartó légkör vette körül a Bereczki családot. Olyan útravalót kaptak szüleiktől, nagyszüleiktől, amely egész életükben végigkíséri őket minden tettükben. A településükhöz való kötődés, a falu szeretete, az ott élő emberek hétköznapjainak, mindennapos munkájának a megbecsülése jellemezte és jellemzi ma is a családot. Ilyen indíttatást kapott minden gyermek, köztük Bereczki Zoltánné, Jolika is.
Általános iskolai tanulmányait Tuzséron végezte, ahol érdeklődése középpontjába kerültek a közgazdasági ismeretek. Felvételt nyert Nyíregyházán a közgazdasági technikum pénzügyi tagozatára, ahol 1961-ben érettségizve, képesített könyvelő, vállalati tervező-statisztikus technikusi oklevelet szerzett. Szakmai felkészültségét, tudását – közel egy évig – Pap község tanácsi hivatalánál kamatoztathatta, adóügyi előadóként. Ezután hazakerült Tuzsérra, a községi tanácsra, ahol igazgatási előadóként a pénzügyi feladatokat is ellátta. Négyéves munka után alapvető változás következett be életében. Férjhez ment Mándokra, ami újabb kötődést jelentett számára. Kötődést a férjhez, kötődést Mándokhoz, ahol munkát kapott a tanácson, mint igazgatási előadó. Házasságából két gyermekük született. Zoltán, aki közgazdász, egy bt. igazgatója, családos és Kisvárdán él. Mariann 1999-ben jogi és közgazdasági diplomát szerzett, jelenleg Angliában tartózkodik, nyelvtanulás céljából.
Amikor munkahelye nagyközségi tanáccsá alakult, igazgatási csoportvezetővé nevezték ki. Munkája elismeréseként 1981-től vb-titkárként dolgozhatott. Mint a nagyközségi közös tanács vb-titkára felelt a hatósági munkáért Mándok, Benk, Eperjeske, Tiszamogyorós településeken. Ez nem kis felelősség és munka volt. A törvényesség betartása és betartatása nehéz feladat, mert emberi sorsokról kell olykor-olykor dönteni.
1990-ben az önkormányzati választások Mándokon érték Bereczki Zoltánnét, aki ettől kezdve, mint jegyző látta el feladatát. Négy önkormányzati testület, külön költségvetéssel nagy feladatot jelentett számára, de megoldotta. Mint elmondta, testületi ülésről ülésre járt. Amikor kialakultak a körjegyzőségek, már csak Benk község maradt Mándokhoz csatolva.
1994. november 9-én férje, – aki a TÉKISZ Rt.-nek volt az igazgatója, – váratlanul elhunyt. Ez nagyon megviselte, egyre többet foglalkozott a visszavonulás gondolatával, amikor is ’98-ban jogosultságot szerzett az előrehozott nyugdíjra. Megszűnt a munkaviszonya, ezt követően költözött be Kisvárdára. Még ebben az évben megkereste a dögei polgármesteri hivatal azzal az ajánlattal, hogy a választási iroda vezetői teendőit bonyolítsa le. Ezek után kérték fel arra, hogy vállalja el a megüresedett jegyzői állást. Természetesen igent mondott, hiszen ezt a munkát mindig szívvel, lélekkel végezte. Mint hangsúlyozta, a munkatársak befogadták, jó a légkör a hivatalban. Szívesen dolgoznak együtt vele, hiszen Bereczkiné nagy tapasztalatokkal rendelkező jegyző. Legfontosabb feladatának vallja ma is azt, hogy a törvényesség betartása mellett segíteni tudjon az embereknek. Azonban tudnia kell ehhez nemet is mondani.
Törekvéseiről elmondta, a legfontosabbnak az egészséget tartja – gyermekei biztonsága mellett. Kertes családi házban él, ahol a házi- és a ház körüli munkán kívül sokat olvas szabadidejében.
Jogos büszkeséggel mondja, hogy elsőként ő kapta meg a „Mándok községért” kitüntetést, annak elismeréseként, hogy egész életét a közigazgatásban töltötte. Hivatása ez a munka. Néha-néha otthon is dolgozik különböző anyagokon. Mindig szívesen gondol a mándoki évekre. Gyakran meghívják különböző rendezvényekre. Szívesen megy, mert érzi, hogy azok az emberek szívükben őrzik mindazt, amit az emberekért tett hivatali évei során. Nosztalgiával emlékezik, látszik rajta, hogy szívesen dolgozott felelős beosztásában. Beszéd közben elcsuklik a hangja, az évek visszafordíthatatlansága majdnem könnyeket csal a szemébe.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Vincze Ferenc
Vincze Ferenc
Vargáné Markos Ágnes
Jenei Erzsébet
Ignéczi Zoltán
Dr. Molnár Sándor
Dr. Mezey Károly
Zubály Bertalan
Takács Károly
Lakatos István
Takács Miklós
Soós Béla
Gyüre István
Hugyina Zoltánné
Gubikné Virga Margit
Kiss-Szabó Ferenc
Toroczkai Árpádné
Szőllősi Ferenc
Dr. Láczay György
Karászi László
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése