Barabás Jánosné dr.

Jegyző,

Ajak

szszb_20-102_barabas_janosne_dr.jpgAjak külön kis világnak számít Szabolcs megyében. Messze földön híres az itteni hagyományőrzés, a hagyománytisztelet. Keresztény szellemben, egymást segítve élnek itt az emberek. Egy zárt, és valahogy mégis nyitott közösség az ajaki. Ebbe a különös és vonzó nagyközségbe jött jegyzőnek – beszélgetésünk idején pont egy éve – Barabás Jánosné dr. A jogvégzett kedves fiatalasszony hozta magával a közigazgatásban eltöltött majdnem két évtizedes tapasztalatait. Az ajakiak pedig befogadták, tisztelik őt.

Valóban tiszteletre méltó. A befogadás annak is köszönhető, hogy ott van minden rendezvényen, nem csak rendeletek, akták mögül végzi a jegyzői munkát. A közelmúltban például egy szombaton a szlovák testvértelepülés küldöttségével közösen sportnapot rendeztek Ajakon, ezen is részt vett a jegyzőnő. Hangsúlyozni kell, hogy Záhonyban lakik családjával. A vasutas-városból jár ide mindennap.

Érdekes és gazdag az életútja. Kisvárdán született, de Mándokon nőtt fel. A jó hírű debreceni Református Gimnáziumban érettségizett. Érettségi után alapos műveltséggel felvértezve tizennyolc évesen mindjárt a közigazgatás szolgálatába állt. Azóta is a közigazgatást szolgálja. A mándoki nagyközségi tanácson kezdte gyakornokként. Mándokhoz most is kötődik, hiszen az édesanyja ott él. (Két húga van, az egyik pedagógus, a másik rendőrtiszt.) Ami még a családját illeti: a férje Záhonyban egy építőipari kft.-ben dolgozik, egy kisfiuk van, aki most fejezte be általános iskolai tanulmányait, és felvették a debreceni Református Gimnáziumba. Bizonyára édesanyja szellemében fog élni…

A jegyzőnő sokáig Záhonyban a tanácson, illetve a polgármesteri hivatalban dolgozott különböző beosztásban. Legutóbb osztályvezető volt. Elvégezte az Államigazgatási Főiskolát. Aztán a Szegedi Egyetemen folytatta, levelező tagozaton tanulta a jogot. 1999-ben doktorált. Nem állt meg a tanulásban, 2000-ben közigazgatási, 2003-ban jogi szakvizsgát tett.

2004 májusában nevezték ki Ajakon jegyzőnek. Se nem panaszként, se nem dicsekvésként mondja: amikor idejött, nagy munka várt rá. Új alapokra kellett helyezni a közigazgatási munkát. A tizenöt fős apparátusban szemléletváltozásra is szükség volt. E kollektíva munkájáért a jegyzőnő a felelős. A múlt év májusa óta átszervezés is volt. Azóta létrehozták a pénzügyi irodát, a titkárságot és a közigazgatási irodát. Három irodavezető irányítja a maroknyi csoportokat. Szerteágazó tevékenységét így fogalmazta meg: „Mindenekelőtt vigyázni kell arra, hogy határidőre és jogszerűen végezzük a munkánkat. Az itt lakó emberek, a helyi állampolgárok megelégedettségére kell dolgoznunk.” A rendszeresen megismétlődő testületi ülések előkészítése, megszervezése is figyelemre méltó jegyzői feladat. A helyi rendeletek megalkotása és módosítása nagy felelősséggel jár, hiszen a helyi „törvények” mindenkire vonatkoznak. Feladat mostanában van bőven a polgármesternek, a jegyzőnek, a képviselő-testületnek egyaránt.

A jegyzőnő is büszke arra, hogy jól működő Általános Művelődési Központ és óvoda van Ajakon. Az egészségügyi központ jól képzett két orvossal és jól felkészült, lelkiismeretes védőnőkkel működik. 2005. január 1-jétől szakképzett közalkalmazott látja el a gyermekjóléti szolgálatot. Munkába állása óta például játszóházat szervezett a fogyatékos és a nem fogyatékos gyermekeknek. Említést érdemel, hogy a nagyközségben sokan a földből akarnak vagy tudnak megélni.

A jegyzőnő hangsúlyozza: tudomásul kell venni, hogy az Unióban másként kell dolgozni a gazdáknak. A másként gazdálkodáshoz segítséget ad a polgármesteri hivatal és a falugazdász. A segítségnél említette a jegyzőnő, hogy az önkormányzat jól segíti az egyházakat, a polgárőrséget, a sportegyesületet és a többi civil szervezetet.

Kiemelt feladatok: a konyha felújítása, a településrendezési terv elkészítése, helyi honlap felvitele az internetre, a középületek akadálymentesítése, járda építése, a ravatalozó felújítása, ügyviteli és egyéb gépek beszerzése, az intézményekben az energia korszerűsítése. Egy több célra használható busz beszerzése is kiemelt feladat. Lakáskölcsönöket nyújtanak. Egy belső kerékpárút kiépítése is szükségessé vált. Létre akarnak hozni egy alapszolgáltatási központot. Végül, de nem utolsósorban új óvodát és új polgármesteri hivatalt kell majd építeni. (A hagyományőrző óvodában búbos kemence és gémes kút is van, ám a hagyományokat megtartva új óvodát akarnak az ajakiak.)

Barabás Jánosné dr. elmondhatja: szépen és eredményesen telt el az ajaki egy éve. Ami a jövőt illeti: megalakult a Kisvárda és Térsége Többcélú Társulás, székhelye Kisvárda, de Ajak bizonyos feladatok ellátásában (például közoktatás, szociális ellátás) domináns szerepet szeretne betölteni a kistérségben. Az önkormányzat mindent megtesz, hogy a település a kivívott rangját megőrizze.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése