Kovács Pál

Polgármester,

Ajak

szszn_12-38_kovacs_pal.jpgTapasztalt, a helyi politikában, az igazgatási munkában jártas ember a polgármester megyénk egyik legnagyobb és leghíresebb községében, Ajakon. Kovács Pálnak hívják. Neki is, meg az összetartó képviselő-testületnek is köszönhető, hogy vonzó ez a település.

Egy tollforgató krónikás Ajakról a következőket jegyezte fel 2001. június 15-én:

Ennek a szép, Kisvárda melletti nagyközségnek, Ajaknak, nemcsak múltja, jelene és jövője is van. Igaz, a múlt, a hagyományok ápolása ma is meghatározó.

Népi együttesek, sportolók öregbítik szerte a hazában Ajak jó hírét. Ám szétnéztünk a településen, beszélgettünk Kovács Pál polgármesterrel, ebből az derült ki, hogy építkeznek az emberek, fiatalok járnak az utcán, s az önkormányzat tervei biztatóak.

A polgármester mindenek előtt elmondta, hogy 4271 polgára van Ajaknak, közülük 1180 fiatal. Büszkén mutatta a polgármester a dolgozószobájában lévő fényképeket, amelyek azt bizonyítják, hogy az ajakiaknak a millenniumi emlékzászlót Orbán Viktor miniszterelnök és Nemeskürty István, millenniumi kormánybiztos adta át. Azért választották éppen Ajakot, mert itt sok fiatal lakik és a fejlődés folyamatos. A fejlődést jelzi többek közt a szép, még újnak mondható általános iskola, s az infrastruktúra, amely megyei viszonylatban átlagon felüli. Az itteni polgárok kábeltévén keresztül értesülnek a környék és a nagyvilág híreiről. Összesen 19 km 800 méter belső úthálózata van a nagyközségnek, egy kivételével minden utca útja portalanított. Most van folyamatban a Szabolcs utca portalanítása. A lakosság 95 százaléka a korszerű gázfűtésnek örvendhet. Az egészségügyi központot felújították, a munkálatokkal ez év tavaszán végeztek. Ugyancsak ez év tavaszán emlékoszlopot avattak a nagyközségben. Folyamatban van a XIII. században épült református templom felújítása, a munkálatokhoz az önkormányzat 1 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott a református egyháznak. (Hagyományosan és jól három egyház működik Ajakon: a római katolikus, a görög katolikus és a református. A híradás után Úrnapi körmenet lesz a nagyközségben.) Két háziorvosi körzet és egy fogorvosi körzet gondoskodik a betegellátásról. Összefogással korszerű futballpálya épül jó ütemben, avatására augusztus 20-án kerül sor. A polgármester hangsúlyozta, hogy a sportpálya építését és az önkormányzat működését az Ajakról elszármazott Kozma Péter országgyűlési képviselő is szponzorálja. (Itt említette a polgármester, hogy az Ajakról elszármazottak közt több híres ember van.)

Az ajakiak egyik gondja, hogy a rendszerváltás után több mint egy évtizeddel a tulajdonviszonyok még mindig nem rendezettek. Kovács Pál hangsúlyozta, hogy az itteni emberek hagyományosan a földből akarnak és tudnak megélni. Többségük nem engedi, hogy a nyerészkedő kereskedők árrést alkossanak, lefölözzék a hasznot. Maguk viszik termékeiket Miskolcra és más, nagybani piacokra. Külön figyelmet érdemel, hogy ezen a településen 12 hűtőtároló üzemel. Van itt azért egy kis ipari üzem is. A megszűnt 2. sz. általános iskolát átalakították, és egy pécsi cég kisüzemet nyitott itt. Főleg megváltozott munkaképességűek harmincöten, negyvenen szőnyegeket, lábtörlőket készítenek. Termékeik nagy része exportra kerül.

Szapora a gyermekáldás Ajakon. A településnek népességmegtartó ereje van. Kivétel volt a 2000. év, tavaly a halálozások száma meghaladta a születések számát. A polgármester reméli, hogy idén visszaáll a régi trend. A polgárok nyugalmára a rendőrség mellett 44 tagú helyi polgárőrség vigyáz. A munkanélküliek száma megyénk viszonylatában nem jelentős. Tavasszal hat közhasznú munkást foglalkoztatott az önkormányzat. Ami pedig a feladatokat illeti: fejleszteni akarják a belvízrendszert, járdarészeket akarnak építeni a gyalogosok biztonsága érdekében. De az utak, parkok szépítésére is gondot fordítanak, hogy még vonzóbb legyen Ajak.”

A megyénket bemutató könyvsorozatban is érdemes megörökíteni, hogy a helyi óvónők megalakították a Rozmaring népdalkört. A 2001. év júniusában Tarpán megtartott népzenei együttesek országos minősítésén a népdalkör arany fokozatot ért el. Az óvoda udvarán egyébként emlékpark, az óvoda belsejében emlékszoba van. Külön kis világ ez a számítógépek korában. A diákokból álló Kaláris táncegyüttes és a Csillagocska bábcsoport is öregbíti szerte a hazában Ajak jó hírét. Ajakról külön könyvet lehetne írni. Írtak is. Illetve Ajakról színesen címmel monográfiát írt ez év tavaszán Hegedűs Gusztávné nyugdíjas pedagógus.

S végül nézzük Kovács Pál történetét, életútját. Most 51 éves. Tíz évig tanácselnöke volt a nagyközségnek. Gépészmérnök, de tanácsakadémián is szerzett diplomát. A rendszerváltás után 1996-ban választották polgármesternek. A felesége és a leánya pedagógus. Iker fiai közül az egyik gépészmérnök, a másik közgazdász. Büszke rá, hogy mindkét fia futballista. Nemcsak a fiaira, egy nagyobb „családra”, Ajakra is büszke lehet.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése