Kovács István

Mezőgazdasági vállalkozó

Ajak

Szszb 28. tk Kovács István, jav.1 400 ..doc.jpgRendezett porta, virágos kert a ház előtt, s ahogy beljebb lépünk, látszik, nem összekapkodott rend, hanem szépen felépített élet filmkockáit rakjuk össze Kovács Istvánnal és feleségével, Kovácsné Molnár Ildikóval. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajakon vagyunk, amely évszázadok óta híres a hagyományőrzéséről, főként a népviseletéről. A rétközi településen mezőgazdasági vállalkozással foglalkozó Kovács Istvánéknál pedig bepillanthatunk egy szellemiségében is családi gazdálkodás hétköznapjaiba, mi több, az ünnepeket jelentő alapértékekbe.

Hagyományos életutat járt be eddig a bronzbarna arcú családfő. Kisvárdán 1965. február 23-án született Vasas Margit /77/ és Kovács János /81/ legkisebb fiaként. A termelőszövetkezetben, a növénytermesztésben kapott munkát az édesanyja, a térség akkori legnagyobb foglalkoztatója, a vasút adta a kenyeret az édesapának. Négy fiúval és egy lánnyal áldotta meg frigyüket a Teremtő: Tibor, János, András, Erzsébet és István – valamennyien vállalkozók lettek. Már megint a hagyomány… István még az iskolában kiszemelte választottját Molnár Ildikó személyében. Ahogy az érettségit letették, és a szakmát megszerezték, éppen túl a húszon, örök hűséget fogadtak egymásnak. A házasságukból két gyermek született, István közgazdászként végez hamarosan a Debreceni Egyetemen, Ildikó szintén a cívisvárosban tanul, agrármérnöknek készül.

A család dohánytermesztéssel foglalkozott már 30 évvel ezelőtt is – eleveníti fel a kezdeteket a házigazda. A szülők fizetése a héttagú család megélhetéséhez, a gyerekek iskoláztatásához kevésnek bizonyult, s a rétközi térségben szépen termő dohánnyal egészítették ki a jövedelmet. Ebben a világban cseperedett fel Kovács István. Otthonról a munka becsületét, a másik ember tiszteletét, a hagyományok ápolását hozta útravalóul. Nem véletlen, hogy saját családjában is ezt a tevékenységet tartotta fontosnak az anyagi előrelépés megvalósításához. Két hektáron kezdték, mára 16 hektáron gazdálkodnak. Nevetve teszi hozzá, hogy a neje és a saját földjeiken történő szakszerű termesztésnek ő a szaktanácsadója. Még az Európai Uniós csatlakozásunk előtt is foglalkoztak dohánnyal, most már a támogatás miatt jobban megbecsülik az igen sok kézi munkát igénylő tevékenységet. Emellett 80 hektáron termesztenek kukoricát, ezt csak eladásra szánják. Korábban vetésváltásban ültettek burgonyát, napraforgót, csemegekukoricát, ám emlékezetük megőrzött olyan esztendőt, amikor az eladott terményt 7 /!/ év után fizették ki. Így aztán megválogatták, mit érdemes a családi gazdaságban termeszteni.

A családfő a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, majd dohányipari szakmunkás, később technikus lett. Az egyik patinás megyeszékhelyi cég, a Dohánygyár alkalmazottjaként ma 35 településen látja el a kistermelők szolgáltatását. Sokirányú feladatai közül csak néhányat említ: a mintegy 160 termelőt rendszeresen látogatja, gondoskodik a vetőmagról, a műtrágyáról, a kemikáliákról. Megnézi, hogy nevelik a palántákat, mennyire tartják be a növényvédelmi előírásokat. Mint mondja, a dohány bonyolult növény, sok kézi munkát, türelmet, szakértelmet kell a mindennapi gondozásába beleadni, hogy a későbbiekben meghálálja a törődést. Szatmárcsekétől Dombrádig a megye hatalmas területe tartozik Kovács Istvánhoz. A Nyidoter Kft. kiszámítható jövedelmet, és így biztos megélhetést kínál a termelőknek. Talán nincs is olyan termény, amelynek a felvásárlási árát már a szerződéskötésnél konkrétan rögzítik. Az Európai Unió külön is támogatja. Bár az elmúlt 2-3 évben nem hozott annyit a termelőknek, mint korábban, azért még mindig a biztonságot nyújtja. Már nemcsak az idősebbek foglalkoznak vele – talán a megszokás miatt -, hanem megjelentek a fiatal vállalkozók is.

Ám csak annak érdemes komolyabban alapozni a dohányra – hangsúlyozza az agronómus –  aki nem sajnálja a szorgalmas, folyamatos munkát a termesztés valamennyi fázisában. Sokat panaszkodnak az emberek nemcsak ebben a térségben, hanem az egész megyében a megélhetés bizonytalanságára, aki viszont nem rest és érez magában kedvet, energiát a mezőgazdasághoz, akkor kisebb vagy nagyobb mértékben a dohánytermesztés még mindig eltartja a családot. Mi több, nemcsak a mindennapi kenyeret, hanem a gyerekek taníttatását is megalapozza.

A polgármester elismerően szól Kovács István szaktudásáról, a helyi közösség érdekében kifejtett tevékenységéről. A település kulturális életében, a közösségi programok szervezésében, támogatásában is számíthatnak rá a helybeliek. Ő már csak így tud élni: amit otthon látott, azt tartja értéknek saját családjában és szűkebb pátriájában is.

(Északkeleti Almanach 28. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2012.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése