Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Solymosi László
Polgármester,
Dombrád
Hajdúböszörményben 1938. szeptember 6-án született. Apja MÁV-nyugdíjas, anyja háztartásbeli. Két testvére van. Az általános iskolát és a gimnáziumot Debrecenben végezte. 1957-ben érettségizett, majd elektroműszerész-tanuló lett Budapesten. Ezerkilencszázötvenkilencben kapta meg a segédlevelét. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen ezerkilencszázhatvannégyben szerzett diplomát. 1963-tól a tarpai Esze Tamás Tsz-ben volt gyakornok. 1964-től a dombrádi Vörös Csillagban, majd az egyesülés után a Petőfi Tsz-ben dolgozott főagronómusként. Közben szakmérnöki diplomát is kapott. Ezerkilencszázhetvennyolcban választották meg a Dombrádi Nagyközségi Közös Tanács elnökének.
Solymosi László polgármester azt vallja, hogy nagy dolgokat végrehajtani csak az tud, aki szereti a munkát, s nagyon szereti az embereket. A települések között pedig az fejlődik és gyarapszik legjobban, amelyet nagyon szeretnek az ott lakók. Vallja azt is és munkájában mindig ezt tartotta szem előtt, hogy a falu nem fejlődhet önmagában, csak a környező településekkel együtt, mert összeköti őket a történelmileg kialakult kapcsolatrendszer, a családi kötelék, az egymásra utaltság. Egy térség szintén nem fejlődhet a megye nélkül, egy megyei régió nélkül, és a régiók az ország nélkül.
A szövetkezetben és a közel 20 éves településfejlesztési munkájában mindig ezeket a szempontokat tartotta szem előtt. Amikor a nagyközségi közös tanács elnökévé választották, akkor a településhez tartozott Tiszakanyár és Újdombrád is.
Nem csak papíron, a valóságban is, mivel mindig arra törekedett, hogy ne csak a székhely, hanem a társközségek is fejlődjenek, így vezették be mindhárom településen a jó ivóvizet. Tiszakanyáron négy tantermes, tornateremmel ellátott általános iskola és ravatalozó épült, Újdombrádon bővült a művelődési ház és két új tanteremmel gyarapodott az általános iskola. A székhelytelepülésen több kilométer szilárd burkolatú belvízelvezető csatorna és útalap, új óvoda, ravatalozó, körzeti-megbízotti iroda, szolgálati lakás, rendőrőrs, házasságkötő terem, fogorvosi szolgálati lakás épült. A helyi foglalkoztatás javítására megépült egy kétszáznegyven főt foglalkoztató varroda, amely ma is működik BEBA néven, angol-magyar kft.-ként.
A rendszerváltást követően Dombrád soha nem remélt mértékű fejlődésnek indult. Minden utcájában megépült a pormentes aszfaltút, a vezetékes gáz. Teljeskörűvé vált a szennyvízhálózat és a szennyvíztisztítás. Hat tanteremmel az általános iskola, tizenhat tanteremmel megépült a Móra Ferenc Általános Iskola és Gimnázium. Telefonból minden igényt ki tudnak elégíteni. Az önkormányzati intézmények felújítása és korszerűsítése megtörtént.
Felújították a vasútállomást, állandó vasúttörténeti kiállítás létesült, megvalósult a kisvasúti múzeum és a baptista imaház felújításával a képtár. Korszerűbb lett a labdarúgópálya betonlelátó, betonkerítés építésével, felépült egy modern sportöltöző. Dombrád elindult a várossá válás nagyon szép, de nagyon rögös útján. Ugyanakkor jelentősen nőtt Dombrád középszintű szerepköre, hiszen ez a település volt a gesztora kilenc település gázépítésének és Dombrádon alakult meg megyei hatáskörrel az Önkormányzatok Társadalmi Szövetsége, valamint a Nyírvidéki-Rétközi Kisvasúti és Turisztikai Társulás. Mindkettő elnöke ő lett. A térségfejlesztésben betöltött szerepét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ezerkilencszázhetvenhattól előbb igazgatósági tagja, majd elnöke a Felsőszabolcsi Vízgazdálkodási Társulásnak. Tagja volt a Megyei Közgyűlésnek, jelenleg a Megyei Közgyűlés területfejlesztési bizottságában tevékenykedik. A Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnökségének is tagja. A Vasutas Települések Országos Szövetségének egyik alelnöke, tizennégy éve a helyi sportkörnek is elnöke.
Széles körű tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el. A terület és településfejlesztésért megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, valamint a Pro Régió díjat. A Nyírvidéki Kisvasút megteremtéséért és fejlesztéséért folytatott tevékenységét Pro Ferrovia (A vasútért) díjjal ismerték el. Kétszer kapott Kiváló Munkáért kitüntetést, a polgári védelemben elnyerte a háromszoros kiváló címet. A vízgazdálkodásban kifejtett tevékenységét Széchenyi-emlékplakettel jutalmazták. Büszke arra, hogy harmincszoros véradó.
Csak úgy lehet ilyen gazdag az életútja, csak úgy végezhetett ennyi társadalmi munkát, hogy az emberek megbecsülésén és szeretetén túl jó volt és most is jó a családi háttere. A felesége, egyben segítője pedagógus. A fiuk jogász Pesten.
Solymosi Lászlónak további célja, hogy a falu lakossága továbbra is építse és szeresse a települést, hogy a csodálatos Tisza-part a turisták paradicsomává váljon, hogy a kisvonat a megtoldott új vágányon lemenjen a Tiszáig, megteremtve ezzel a hajózással való kapcsolatot. Szeretné, ha a kisvasút összekötné a települést a megyével, a hazával, Európával.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése