Dombrád

Ha botlanak a gyöngék, segítsen az erős – ez a jelmondata a Református Általános Iskolának Dombrádon. Sipos Kálmánné iskolaigazgató arra is büszke, hogy a gyerekek néhány osztályban is elhelyezték az intézmény szellemiségét tükröző feliratot. Ha rúgás helyett a simogatás az érintkezési forma a felnövekvő generáció tagjai közt, akkor elérhetik a távolabbi célt, amely a pápai református gimnázium falán olvasható: „Istennek, hazának, tudománynak” – tehát váljon a gyermek minél gazdagabbá hitben, ismeretben és hazájának élő emberként élje az életét.

Aki járt már egyházi iskolában, biztosan tapasztalja azt a külsőségekben is megnyilvánuló szellemiséget, ami első látásra is megkülönbözteti a hasonló korosztályok tagjaitól az itt tanuló gyerekeket. Apróság, de sokat jelent, hogy a tanár közeledtére odafigyelnek, előre köszönnek: Áldás, békesség!, kinyitják az ajtót, az udvaron a szünetben halk zsongás, semmi durvaság, az ebéd előtt közös asztali ima, az étkezés végeztével köszönet érte, természetesen felállva. Ha ezeket a szokásokat beépítik a mindennapjaikba, természetesen sokkal hamarabb jutnak a távolabbi célokhoz és az iskola szellemiségének megvalósításához. Sokat jelent az éppen tizedik tanévét kezdő iskolának a mostani bővítés. Ötvenmillió forintnyi pályázati pénzből és saját erőből megtoldják a jelenlegi épületet három tanteremmel, tornateremmel, szertárakkal, igazgatói és igazgatóhelyettesi szobákkal, mosdókkal. Nyertek már pályázaton komolyabb összeget könyvtárfejlesztésre, számítógépek vásárlására, drogmegelőzési programra, tornaszerekre, az egészséges életmódra. Mint Siposné Katika elmondja: az intézmény csak a legújabb korban tízéves, az egyházi okiratokból kitűnik, hogy Dombrádon már 1580-ban elkezdődött a református oktatás. Ezért az elődök által teremtett hagyomány alapján csupán folytatják az egyház szervezésében az általános iskolások nevelő-oktató tevékenységét.

Hosszú út vezetett idáig. Mindenki előtt ismert, hogy a korábbi társadalmi rendszerben sem megbecsülésnek, sem elismerésnek nem örvendett a lelkészi pálya. Aki mégis ezt választotta, magasabb rendű elkötelezettségnek tett eleget. Katika is arról beszél, hogy ő arra a számadásra készül a Teremtő előtt, hogy miként tett eleget a református iskola kialakításában és a gyermeknevelésben vállalt feladatainak.

Ebben a misszióban mindenek előtt a családjára számíthat. Édesanyja, Labancz Margit nyugdíjas, a szülőfaluban, Nagyecseden él. Édesapja, néhai Bihari Ferenc. Férje, Sipos Kálmán, a Dombrádi Református Egyházközség vezető lelkésze. 1979-ben kötött házasságukból Katalin lányuk született. Ő jelenleg a Károli Gáspár Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán készül a jogi pályára.

Az igazgatónő a Hittudományi Egyetemen szerzett diplomát 1980-ban, majd a szintén debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzőben vette át oklevelét. Nemrégiben kiegészítette tanulmányait a BME közoktatás-vezetői szakán. Már negyedéves teológus hallgatóként segédlelkészként szolgált Hajdúböszörményben. Férjével együtt Ózd–Sajóvárkonyban két évig, Ököritófülpösön és Rápolton szintén két évig, Újkenézen és Mezőladányban 1983 és ’91 közt szolgáltak. Dombrádon 1991 óta élnek. Lelkészeknek jöttek ide, a férj a gyülekezet vezető lelkésze, Katika hitoktató lelkész lett.

Örömmel emlékszik azokra az időkre, amikor a presbitérium elindította az iskola ügyét. Elsősorban a templomba járó és hitben élő gyülekezeti tagok adták ide a gyerekeiket. Azok a fiatal szülők is szívesen íratják a gyerekeiket a református iskolába, akik szeretnék, hogy csemetéik gazdagabb lelki élettel, hitben felvértezve vágjanak neki az életnek, mint azt ők tehették az előző társadalmi rendszerben.

A közös célok megfogalmazásában és valóra váltásában igazi partnerek a kartársak. Most tizenöt állandó és négy óraadó tanár végzi az oktatást. Siposné nemcsak igazgató, hanem kinevezett vallástanár. Azon fáradozik, hogy az itt végzett gyermekek más szellemiségben nőjenek fel, mint hasonló korú társaik. Legyen az iskolának kisugárzó ereje. Nagy örömmel vette az igazgatónő, hogy a középiskolákban tanuló egykori tanítványaik rendszeresen visszajönnek az iskolába, beülnek az órákra és egyszerűen jól érzik itt magukat. Legtöbbjük egybehangzóan állította: az itteni történelemórákon tanultak többet jelentenek számukra a középiskolában, mintha ott elővennék a tankönyveket. Nem véletlen, hogy az itteni tanulók négyes, ötös jegyeket szereznek a középiskolákban, még a jó nevű református gimnáziumban is.

Belenőnek a gyülekezeti életbe a gyerekek. Minden ünnepi alkalommal szolgálatot végeznek a templomban, az pedig természetes, hogy az iskola után is rendszeresen látogatják az istentiszteleteket. Így válhat az egyházi iskola a társadalom alapkövévé, hiszen az itt megismert, elfogadott és gyakorolt szellemiséggel a tarsolyukban a társadalom építő tagjai lesznek. Olyan emberek, akik a nyugodt, kiszámítható mindennapok és a lelkiekben gazdag élet mellett teszik le a voksukat.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)