Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Rácz Ernőné
Vezető óvónő,
Dombrád
Az egészségügyben szerzett végzettséget, és soha nem gondolta volna, hogy óvónőként veszi majd hasznát egykori ismereteinek. Rácz Ernőné a dombrádi Tündérkert Óvoda vezetője, szinte minden, a gyerekek körében gyakran előforduló hűléses, náthás, lázas állapotra rögtön tudja a szakszerű megoldást. Pedig nem az óvónői pályára készült, de ma már semmi mással nem cserélné fel hivatását.
Dombrádon született 1953. január 13-án. Édesanyja, néhai Szántó Ella szakácsnőként dolgozott a helyi étteremben, édesapja, Balla Péter földművesként kereste a család kenyerét. Sajnos már ő sem lehet családja körében. Testvére, Péter elektroműszerész. Férje, Rácz Ernő a dombrádi termelőszövetkezet elnöke. Házasságukból két gyermek született: György banktisztviselő Budapesten, Emőke harmadéves német–könyvtár szakos hallgató a Nyíregyházi Főiskolán.
Rácz Ernőné, született Balla Katalin, a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1971-ben. Az ő osztályuk volt az első szakközépiskolai osztály. Mint onnan mindenki, ő is az egészségügyben helyezkedett el, a nyíregyházi laborban kezdett el dolgozni. 1974-ben férjhez ment, és hazajött a szülőfalujába. Úgy gondolta, az egészségügyi ismeretek az alapműveltség részét képezik, és családjában, munkahelyén is hasznosítani tudja majd a középiskolában szerzett tudnivalókat. Véletlenszerűen kapcsolódott az óvodai életbe, viszont rabul ejtette ez a varázslatos világ. Ennek lassan három évtizede, s a közel harminc év alatt nemcsak nevet, hanem megbecsülést szerzett magának, és az általa vezetett intézménynek. Az indulásnál dolgozott Tiszakanyáron és Újdombrádon, majd 1980-ban az akkor újonnan épült óvodába helyezték, 1982-től napjainkig ő tölti be a vezető óvónői tisztséget.
A vigasztalanul zuhogó őszi esőben makulátlan tisztaság fogad az épület falai közt. A sáros gyerekcipők nyomát ügyes kezek azonnal eltüntetik. Ebéd után a kicsik már lefeküdtek, a legtöbbjük már el is aludt, a szieszta suttogó hangjai teremtenek meghitt légkört. Ráczné Katika büszke arra, hogy a 75 személyes intézményben 118 gyereket látnak el, ám egy kicsit panaszkodik a zsúfoltságra, a bővítés régen esedékes, terveik szerint újabb csoportot alakíthatnak hamarosan.
Fejlesztőcsoportot hoztak létre 2002 őszén. Mint a vezető óvónő elmondja: minden gyerek fejlesztésre szorul valamelyik területen. Az egyik izeg-mozog, a másik szerényebb képességekkel van megáldva, éppen ezért nem korrekciós csoportot hoztak létre, hanem tízesével minden gyerek részt vesz a fejlesztőcsoport életében. Két és fél hónappal az intézkedés meghozása után a szakemberek már látják az eredményeket. A hét óvodapedagógus így még eredményesebben szervezheti a plusz foglalkozásokat. A fejlesztőcsoport elfoglaltságai mellett jelenleg gyermektáncot oktatnak óvodai keretek között.
Neveljünk játékkal! – ezzel a címmel fogalmazták meg helyi nevelési programjukat. Áttanulmányozták az országos alapprogramot, valamint megnézték néhány társintézmény szakmai elképzeléseit, és úgy találták: a gyermeki személyiség a játékos tevékenységekben fejleszthető legjobban.
Lassan a második generációt neveli Ráczné Katika, és érdekes összehasonlítást tehet a közel harminc év távlatában. Régebben a szülők mindössze a gyermek megőrzését, biztonságos felügyeletét, és a meleg ételt várták el az óvodától. Ma már azt szeretnék, főként a tanultabb szülők, hogy szinte iskolai körülmények közt szerezzenek ismereteket. Nem kevesen hiányolják például az úszásoktatást. Bár a vezető óvónő megjegyzi, a szülők többsége az óvodától várja el még a családi feladatok megoldását is. Megdöbbentő, de gyakran itt az óvodában tanítják meg a gyereket arra, hogy köszönjön egy felnőttnek.
A Nyíregyházi Főiskola óvónői szakát végezte el Ráczné, majd 1996-ban drámapedagógiai szakon szerzett oklevelet. Óvodapedagógus kartársai, beosztottai is rendszeresen képezik magukat, gyermektáncból, testnevelésből, bábozásból, anyanyelvoktatásból mutathatnak fel bizonyítványt jártasságukról.
A videó és a számítógép elé ültetik a felnőttek esténként a kicsiket, de sajnos ritkán beszélnek közös családi kirándulásról vagy a szülőkkel végzett együttes munkáról. Rácz Ernőné szeretne változtatni ezen a kedvezőtlen tendencián. Ebben minden bizonnyal segít majd a Rétközi Óvodaszövetség, amelyhez két éve csatlakoztak. Sok új információt ad, előadásokra, továbbképzésekre, megbeszélésekre kerül sor óvodaszövetségi keretek között. Mint Ráczné elmondja, a látszat ellenére ma nehezebb foglalkozni a gyerekekkel, nemcsak a neveltségi szintjük alacsonyabb, mint korábban, hanem a szülők a szolgáltató óvodai jelleget úgyis értelmezik, hogy mindenbe beleszólnak. Szabadidejében olvas, és a családjával foglalkozik a vezető óvónő. Látszik rajta, elégedett ember.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 14. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése