Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kozmáné Kasza Veronika
Polgármester
Dombrád
Jó-e, ha a közügyek intézésében több a női vezető? Kozmáné Kasza Veronika pályája hathatós bizonyítékkal szolgál a kétkedőknek. Ahogy mondja, „a polgármesteri tisztség a nap 24 óráját leköti, és ezáltal teljes embert kíván.” Beszélgetésünk alatt szinte folyamatosan csörgött a telefon, valaki mindig kopogtatott az ajtón, Ő pedig kedvesen, előzékenyen, ugyanakkor tapasztaltan és határozottan adott választ a felmerülő kérdésekre, és oldotta meg a problémákat.
Sorsának alakulásáról azt mondja, már a gyulaházi általános iskolában megszokta, hogy tanulmányi és sportversenyekre járt, kézilabdázott és szavalt, népitáncos volt, az elmúlt 35 évben pedig ebben a régi új városban köztisztviselő, és immár harmadik ciklusban polgármester. „Dombrád város nekem mindent jelent, itt lettem felnőtt, családos, itt telepedtem le… Dombrádnak minden utcáját, minden egyes családját ismerem, ismerem gondjaikat, örömeiket.”
Beszélgetésünkben összekapcsolódik a város és a család. A kisvárdai Bessenyei György gimnáziumban érettségizett, aztán jelentkezett a tanácsakadémiára, ahol igazgatási ismereteket tanult, hogy a közigazgatásban helyezkedjen el. Majd a férjét, Kozma Lászlót, követte Dombrádra, aki jelenleg egy mezőgazdasági, műszaki vállalkozást vezet. Ő nyolc évig volt a képviselőtestület tagja, így segítője a település fejlesztésében. Mindketten vallásos elkötelezettségben élik mindennapjaikat. Kozma László jelenleg is a Református Egyházközség presbitere, míg a polgármester asszony a katolikus karitász helyi szervezetében tevékenykedik.
Két fiúk a pataki református gimnáziumban tanult, majd főiskolai diplomát szerzett. Zsolt már nős, Simon Annamáriával két szép gyerekük van, és közgazdászként, Kisvárdán, a tankerületi igazgatóságon (KLIK-ben) dolgozik. László Gödöllőn rendőrtiszt. A polgármester asszony büszkén beszél róluk, örül, hogy megtalálták a pályájukat, két unokáját pedig rajongásig szereti.
Fiaival együtt ő is továbbtanult. A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán 2005-ben diplomázott.
Egy pillanatra odakoncentrál a körülöttünk zajló hivatali ügyekre is, aztán mosolyogva mondja, megszokta, hogy többfelé figyeljen egész nap.
„Dombrád a Tisza gyöngye. Itt nagyon jó a föld, ezért igyekszünk feléleszteni a régi termelési hagyományokat, pl. a fokhagymatermelést, aszalást. Ezek szerepelnek a Dombrádi Fűszer Kft céljaiban is. Szerencsére itt nem oszlott fel a téesz, hanem átalakult. A Domka 2003. Zrt. ma is több mint száz embernek ad munkát. Fejlesztjük a vendéglátás infrastruktúráját, kihasználva legnagyobb lehetőségünket, a Tisza parti turizmust is. Most a Leader együttműködésben, (amelynek alelnöke vagyok) Vásárosnamény, Tuzsér és Dombrád, közös fejlesztésében kikötőket alakítunk ki, hogy a helyi sportélet (a vízi sport) feléledjen, és egyre több turista jöjjön ide. A közmunkát úgy igyekszünk megszervezni, hogy mindenki érdekét szolgálja. Milliárdos nagyságú a költségvetés, de a beruházások érdekében igyekszünk minél több pályázati forrást lehívni.”
„2000-ben lettünk város, bár mindig is nyüzsgő, élettel teli központi település voltunk, vásárokkal, élénk gazdasági és kulturális élettel. A lakosok maguk is részt vesznek a közösségi programok megszervezésében. Dombrádon jelenleg 10 civil szervezet működik. A Kossuth Egylet szervezésében, a református templomban minden évben neves előadók koncertjei köszöntik Szent István ünnepét.”
A turisták felkereshetik a Horváth József Alkotóházat és Helytörténeti Kiállítást, a Vasúti Emlékmúzeumot, a Képtárat és a múltat idéző szobrokat, emlékműveket. „A kitelepítésekkor 400 pesti gulágja volt Dombrádon, a turulmadárral díszített hatalmas márványtömb emlékmű erre emlékeztet minket.”.
„Szeretném, ha ismét oktatási központ lennénk. Volt itt régen polgári és szakiskola, és ma is sok diák tanul. Nagyon szeretném, ha a közeljövőben a szakképzés is helyben történhetne, ez nagy előrelépés lenne a fiatalok megtartása érdekében. Ha megtalálják számításukat, látnak maguk előtt jövőképet, amelyben számítanak rájuk, akkor itthon fognak maradni.”
„Dombrád mikrokörzeti központ, kormányablakkal, ami a helyiek kényelmét segíti. A városnap („Csülkös nap”) előestéjén mindig valamilyen rekordot állítunk fel. Eddig háromszor döntöttünk palacsintasütési rekordot, egyszer a leghosszabb rétes sütési, a közös tűznél legtöbben szalonnát sütők eredményét, idén pedig a Tisza töltésén a 600 m2 területű aszfaltrajz rekordját. Lassan már a rekordok városa cím sem elérhetetlen számunkra. Én eddig már 500 párt adtam össze, de a független pesti anyakönyvvezetők ennél biztosan többet” – mondja.
Saját terveit hallgatva megállapítom a család, a tanulás, a hitélet, a hivatástudat, az egészséges életmód, a hagyományok és az emberek mérhetetlen tisztelete és elfogadása része és ötvözete Kozmáné Kasza Veronika életének.
(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése