Dr. Oláh Albert

Polgármester,

Kisvárda

szszb_16-72_dr_olah_albert.jpgA rendszerváltás utáni első szabad önkormányzati választáson, 1990. október 25-én a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben induló dr. Oláh Albertet választotta polgármesterévé Kisvárda lakossága. Azóta szinte „vibrál körülötte a levegő”, munkáját többnyire sikerek, olykor egy-egy elismerés, nemes és nemtelen támadások sokasága, feljelentések, vizsgálódások kísérték. Mindezek ellenére 2002-ben (egy időközi választást is beleszámítva) immáron ötödik alkalommal nyerte el a választók bizalmát.

Dr. Oláh Albert 1948. július 28-án született Dombrádon. Édesapja (aki már sajnos nincs az élők sorában) jegyző, majd tanácstitkár volt Dombrádon és Nyírtasson. Édesanyja háztartásbeliként a négy gyermek nevelésével volt elfoglalva: Zsigmond bátyja falugazdász Kisvárdán, Márta nővére iskolaigazgató Csepelen, Zoltán öccse gondnok a Felső-szabolcsi Kórházban.

Egyéves, amikor családja Nyírtassra került. Rendkívül nyugodt, kiegyensúlyozott gyermekkora – amelyet még nem tett tönkre sem a számítógép, sem a tv – ehhez a településhez kötődik. Itt tanította meg a betűvetésre a későbbi Kossuth-díjas Kiss Laci bácsi és felesége, itt bontakozott ki széles érdeklődésű, sokoldalú egyénisége. Bardi tanár úrtól a közösségi élet szabályait tanulta meg, Vass Katalin tanárnő a rajzolás-festés művészetére tanította, számtalan pályázaton nyert, még a Pajtás újságban is megjelentek rajzai, festményei.

A Bessenyei György Gimnáziumban, ahol nagyon szép éveket töltött, többek között Balogh Frigyes, Kriveczky Béla, Oláh Tibor tanította, későbbi pályájának alakulásában döntő szerepet játszott történelem tanára, Bíró György.

Érettségi után egy fél évet dolgozott, majd behívták katonának. Leszerelése után igazgatási előadó lett Budapesten a XII. Kerületi Tanácson, közben felvételizett az ELTE Jogtudományi Karának esti tagozatán. Ám arra is szakított időt, hogy a Népsport tudósítója legyen, első komoly tudósítása a 0–0-ra végződött MTK–Komló labdarúgómérkőzésről szólt.

Aztán családi okokból (édesapja megkapta harmadik infarktusát) hazatért. Előbb a nyírtassi tsz-ben volt jogi előadó 1972–1978 között (immáron levelező úton befejezte a jogi egyetemet), majd Eperjeske következett jogtanácsosként 1986-ig, végül polgármesterré választásáig a pátrohai tsz jelentette a munkahelyet számára.

Közel másfél évtizedes polgármesteri tevékenysége alatt tagadhatatlanul sokat változott és fejlődött Kisvárda, számos középülettel, köztéri alkotással, közművel gazdagodott a település. Többek között a körforgalmi csomópont mellett 35 új út, utca épült, 160 millió forintból sportcsarnok született, felépült a Bessenyei tornaterme, két iskolához új épületszárny készült, felújították az 5. sz. iskolát, a kórházban két alkalommal is 1 milliárdos beruházás valósult meg. Kiépült a Krúdy-park és környéke, felállították az Országzászló-emlékművet, a Szent László-szobrot, két új bástyát kapott a vár, átadták a tanuszodát. A közművek terén befejeződött a gázvezeték és a szennyvízvezeték, az új telefonközpontot építése. Hogy a felsorolt beruházások közül melyikben milyen szerepet játszott a polgármester, a hivatal és más szervek, intézmények, talán nem is fontos, a tény attól még tény marad: mindez dr. Oláh Albert polgármestersége idején valósult meg!

Ezt is elismerték 1995-ben, amikor megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. Azon kevesek közé tartozik a megyében, aki 1990 óta folyamatosan tagja a megyei közgyűlésnek.

Tevékenységéről, életútjáról így vall dr. Oláh Albert: „Amikor polgármesteri tevékenységemet elkezdtem, egy ciklusban gondolkodtam, ki akartam magam próbálni. Aztán az események jöttek egymás után és a munkát nem lehetett abbahagyni. Úgy szeretnék majd felállni a posztomról, hogy a városban végigsétálva minél több olyan dolgot lássak, amihez közöm volt, vagy éppen én találtam ki. Egy városvezető soha nem lehet elégedett! Még nagyon sok tervem és feladatom van, hisz zajlik a Várfürdő teljes körű újjáépítése, következik a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium rekonstrukciója, a ravatalozó felújítása, új szennyvíztisztító-telep és -hálózat építése, hogy csak néhányat említsek”.

Dr. Oláh Albert 1978-ban kötött házasságot dr. Nagy Máriával, aki háziorvos. Bár később elváltak, két gyermeket neveltek fel: Mária 1979-ben, Zsuzsanna 1982-ben született. Mindketten apjuk nyomdokaiba léptek, előbbi már végzett a jogi egyetemen, utóbbi a Debreceni Egyetem Jogi Karán tanul.

A polgármester úr szabadidejében szeret utazni, járt az USA-ban, Kínában, Izraelben, Afrikában és Európa szinte valamennyi országában. Újabban egyre gyakrabban a csendet kedveli maga körül, olvas, kertészkedik, zenét hallgat. Bár szeretett volna kevesebb felesleges csatározást, eddigi életútjával elégedett, igazából egy dolgot sajnál, hogy kimaradt életéből a komolyabb szintű nyelvtanulás.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése