Nyíregyháza

Kirepültek azok az „első fecskék” ’94 júniusában  a DOTE Nyíregyházi Egészségügyi Főiskoláról, akikhez Szoboszlai Katalin is tartozott. Azóta életének eseményei tükrözik az intézmény minden történését. Lehet úgy is fogalmazni, hogy az 1969. január 3-án Debrecenben született, Kabán nevelkedett leány azóta együtt lélegzik a főiskolával és a szociális munkával. Hiszen nem vett végső búcsút iskolájától. Szülei egyszerű emberek, édesapja a Kabai Cukorgyár dolgozója, édesanyja a helyi tsz-ben könyvelő. Nagy odafigyeléssel nevelték egyedüli gyermeküket, Katalin erős családi kohézióban cseperedett. A kiváló tanuló a helyi általános iskola után a híres, magas mércét adó debreceni Fazekas Mihály Gimnázium orosz nyelvi tagozatán 1987-ben tett érettségit.

„Mindenképpen akartam tovább tanulni, a tanári pályát képzeltem el magamnak.” Szinte hihetetlen, hogy az élet versenyhelyzeteihez szokott Katalin a Nyíregyházi Főiskola magyar–történelem szakára mégsem jutott be. A megismétlődött sikertelen felvételi után időlegesen félretette elképzelését. Első munkatapasztalatait a Kabai Cukorgyárban szerezte, laborminták vétele során csiszolódott, beilleszkedett a nagy gyár közösségébe, majd képesítés nélküli művelődésszervezőként generációk csoportjaival érintkezve tanult toleranciát, rugalmasságot, mely később javára vált.

„Itt jött a kanyar az életembe. Édesanyám biztatására adtam egy esélyt magamnak. Bár ekkor nem tudtam, mi fán terem a szociálismunkás-képzés.”

1990-ben, 21 évesen nyitottan a világra, kellő kommunikatív készséggel kezdte főiskolai tanulmányait. Rájött, ennek a szakmának a tanulása megkívánja, hogy több területen is legyen ismerete. Ezért is kell pszichológiát, jogot, szociológiát, szociálpolitikát, pedagógiát, anatómiát, népegészségügyet, közgazdaságtant, gerontológiát stb. tanulni egy szociális munkásnak. Mindezeket a tantárgyakat Ferge Zsuzsa egykori tanítványai tanították, akikre csak felnézni tud: dr. Lukácskó Zsolt, Erdős Judit, dr. Ráczné dr. Kassi Erzsébet, dr. Zagyi Bertalan, dr. Horváth László. „Erdős Judit indított el a pályámon, aki akkora hittel, lelkesedéssel beszélt a szociális munkáról, hogy szinte belénk akarta ültetni az elkötelezettség tudatát.”

Magyarországon angolszász mintára „újjászületett” a szakma, mely a 20. század első felében Hilscher Jenő kezdeményezésével indult. Katalin széles látókörrel mesél az életre hívásáról, mely a politikai és gazdasági változások hatására szükségszerűen történt. A „soproni normát” követően a DOTE képzési keretein belül a nyíregyházi főiskolai karon, dr. Lukácskó Zsolt óriási előkészítő, szervezőmunkájának eredményeként beindult a szociálismunkás-képzés 1990-ben. Külföldi tárgyalások, előadók, oktatók felkutatása, a képzési rendszer és struktúra kialakítása, a tantervek, tantárgyak összeállítása előzte meg a szakindítási engedély megadását. Mindez a főigazgató úr érdeme.

A hallgatók terepgyakorlatok során életközelből megismerhetik a szociális munka különböző területeit, célcsoportjait. Ez irányulhat gyermekekre, az ifjúságra, fogyatékkal élőkre, idősekre, betegekre, hajléktalanokra, családokra-nagycsaládokra, speciális csoportokra, mint a függőségben élők és a börtönviseltek. Így hozzáedződnek az élet furcsa realitásaihoz. Családsegítés, napközbeni ellátás, átmeneti elhelyezés, örökbefogadás, gondozásba vétel, nevelőszülő-ellátás, jelzőrendszeres hálózat stb. melyek átfogják az egész társadalom szociális problémáit, tükrözik annak visszásságait. Katalin szociális érzékenységét a hajléktalanok felkarolása is mutatja, így a Periféria Egyesület elnökeként kb. 300–400 ember problémáinak kezelését segítik. A 2005 óta működő Észak-alföldi Regionális Szociálpolitikai Tanács elnöke is.

Hogyan lett mégis tanár? A ’94-ben kitüntetéses diplomával végzett hallgatóban tanárai megláttak valamit. Amikor a gyakornoki állásra kiírt pályázatra ő is nevezett, ismét feltámadt benne a tanítás utáni vágy. Pattyán László évfolyamtársával együtt nyertesként örülhettek. A két év gyakornoki idő után négy év tanársegédi, öt év adjunktusi idő következett, majd docens lett.

’94 óta az ELTE Szociológiai Doktori Iskola doktorandusza.

„Jót s jól!” – ez Katalin titka. Eszerint éli életét, megpróbál kiválóan megfelelni a kihívásoknak. Kiemeli: a jövő számára fontos a család, a szülök felelőssége gyermekeik iránt. Nem szabad, hogy a mai ifjúság az eltorzult erkölcsi normák áldozata legyen.

Szabad idejében olvas, kerékpározik, kirándul, hazai tájakon túl külföldi országba is eljutott, így Finnországba, a kajaani csereintézménybe.

„Volt egy csodálatos gyermekkorom, szüleim szeretnek, mindig jót akartak nekem. Hiába nem volt testvérem, mégis mindig közösségi ember voltam és vagyok ma is. Szeretnék sikeresen doktorálni, saját családot alapítani minél hamarabb, gyermekekkel!” – summázza eddigi életét, és beszél jövőbeni terveiről.

Dr. Szoboszlai Katalin Ph.D oktatói munkájában alapvető változás nem történt. Megszerezte a doktori fokozatot. A kutatásokban és a publikációkban igencsak termékeny éveket tudhat maga mögött. A tudomány elméleti művelése mellett civil szervezetekben, országos hatáskörű tanácsokban végez szakmai feladatokat. Igen sokat tevékenykedik a hajléktalanok és a szegénységben élők helyzetének megváltoztatása érdekében. A belügyminiszter 2012-ben Rendkívüli helytállásért díjjal ismerte el a hajléktalan-ellátásért kifejtett tevékenységét. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter 2004-ben Pro Caritate díjat adományozott neki. Külföldi tanulmányutakon járt az USÁ-ban, Finnországban kétszer is. A Periféria Egyesület elnöke 2004-től.

(Kiegészítve 2008.augusztus 8-án.)