Szilágyi Béla

Iskolaigazgató,

Nyíregyháza

szszb_09-86_szilagyi_bela.jpgBár a megyeszékhely egyik kertvárosának számít Rozsrétszőlő, a városrész iskolájának számos hátránnyal kell megküzdenie. Mint arról Szilágyi Béla iskolaigazgató beszél: speciális helyzetben vannak, hiszen két tagiskola, a mandabokori és a felsősimai munkáját is a rozsréti koordinálja.

Nyírbátorban született 1948. május 6-án Szilágyi Gyula gazdálkodó családjában. Édesanyja, lánynevén Szabó Etelka háztartásbeliként a család összetartását, a gyermekek felnevelését vállalta. Ma is él, Nyírbátorban lakik. A testvérek közül Margit gyermekgondozó, nyugdíjas, Lenke eladó Szentesen, Erzsébet a BÓNI-ban dolgozott, Valéria cipőfelsőrész-készítő és Gyenesdiáson él a családjával. A felesége, Tóth Ilona Ibolya, szintén a pedagóguspályát választotta, matematika-fizika szakos tanár a Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Szakiskolában. Két lányuk született, Judit szintén matematika-fizika szakos tanár, abban az iskolában tanít, ahol az édesanyja. A vő, Pomázi Zoltán, mezőgazdasági szakember, két gyermeküket nevelik, Ákos elsős, Levente egy éves. Másik lányuk, Nóra, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem harmadéves hallgatója.

Szilágyi Béla Nyírbátorban érettségizett ezerkilencszázhatvanhatban, majd a tanárképző főiskola matematika-műszaki gyakorlatok szakán ezerkilencszázhetvenben szerzett diplomát. A negyedik évfolyamon összeházasodtak, és így olyan iskolát kerestek, amelyben mindketten kapnak állást. Egyaránt kötötte őket megyei ösztöndíj-szerződés, így a Hajdú megyei Komádiban álltak először katedrára. Szolgálati helyet, egy kétszobás lakrészt is birtokba vehettek.

Komádiban ezerkilencszázhetvenháromig tanítottak, majd Tóth-György József tanársegédi állást ajánlott fel a főiskolán Szilágyi Bélának. A megtisztelő felkérésnek eleget tett, és hat évet töltött a főiskola műszaki tanszékén. A megyei tanács művelődési osztályán is felfigyeltek a jó szervező készséggel megáldott, agilis pedagógusra és tanulmányi felügyelői munkakörbe hívták. Nyírbátor, Fehérgyarmat és körzete tartozott hozzá. Elsősorban a természettudományi tantárgyak megyei szintű gondozása volt az elsődleges feladata.

Már a levegőben lógott a rendszerváltozás, és létszámleépítéssel, feladat-átcsoportosítással foglalkozott minden intézmény. Nem volt kivétel ez alól az akkori megyei tanács sem. Kapóra jött egy újabb kedvező ajánlat, ezúttal a Gyermekvédelmi Intézetbe hívták Szilágyi Bélát. Az öt–hat fős szakértői csoport tagja lett, amelyben pedagógus, pszichológus és más szakemberek mérték fel az intézetbe került gyermekek tudásszintjét, neveltségi állapotát.

A hátrányos helyzetű gyermekekkel való foglalkozás után 1993. augusztus 16-ától egy sajátos helyzetű iskolában nevezték ki igazgatónak. A rozsréti iskolát Váci Mihályról nevezték el. Nem véletlenül, hiszen Nyíregyháza szülötte, az országszerte ismert költő a tanyai gyermekek felzárkóztatását, a tudományok világába történő bevezetését szorgalmazta. A kétszázhuszonkilenc tanulót jelenleg huszonnyolc személyes tantestület neveli, oktatja és tizenegy adminisztratív, valamint technikai munkakörű dolgozó látja el.

– Pedagógiai programunk is sajátos – magyarázza Szilágyi Béla. Természetesen szeretnénk minél jobban, minél hatékonyabban dolgozni. Most például sokat várunk egy minisztériumi pályázattól. Nem pénzt, hanem szakmai segítséget kapunk arra vonatkozólag, miként lehet a tartalmi munkát megerősíteni. Nagy gondot fordítunk arra, hogy a gyerekeket megtanítsuk tanulni. Ehhez tanulás-módszertani tanfolyamot végeznek a kartársak.

Igen fontos és régi, jogos óhaj az iskolaépület bővítése. A hosszú távú fejlesztési elképzelések közt szerepel egy öt tantermes épület, valamint egy tornaterem létesítése. Szinte hihetetlen, hogy a XXI. század küszöbén egy megyeszékhelyi iskolában nélkülözzék a tornatermet. Azért büszkék a hagyományápolás terén elért eredményeikre, hiszen a megyében csak a mandabokori iskolában tanulhatnak a gyerekek szlovákul, őrizve a szlovák ősök anyanyelvét.

Ugyancsak szép hagyomány, hogy az elsősök fogadalmat tesznek, iskolai jelvényt viselnek. A Váci-héten pedig a névadó emlékére állítanak össze gazdag programsorozatot.

Az igazgató úr annak örül, hogy a rozsréti iskolát befejező gyerekek jól megállják a helyüket a nyíregyházi Vasvári- és a Kölcsey-gimnáziumokban. Az itt tanító kollektíva arra törekszik, hogy a gyerekeknek – a hátrányos körülmények ellenére – olyan alapot adjanak, amely lehetővé teszi számukra a sikeres felvételit a jó nevű gimnáziumokba, szakközépiskolákba is. És természetesen az a cél, hogy ott meg is állják a helyüket.

Szilágyi Béla megemlíti, hogy a városrészen egyre több modern családi ház épül, mert az új vállalkozói réteg képviselői még szívesebben vesznek itt olcsóbb telket. Szabadidejében kertészkedik, repülőmodellekkel foglalkozik, és ilyen szakkört vezet.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése