Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szekrényes András
Igazgató,
Nyíregyháza
Két diplomája van, s igazgatja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalatot. A régi, szép időkben az NB I-es Nyíregyházi Szpartakusz labdarúgócsapatának egyik üdvöskéje volt. Vajon napjainkban NB I-es szinten irányítja-e a vállalatot? Annyi szent: ez a vállalat országosan jó hírnévnek örvend. Sőt, külföldön is ismerik és elismerik. Szekrényes András igazgató, mert hiszen róla van szó, beírta nevét megyénk történelmébe. A másoddiplomájának szakdolgozata pedig tananyag lett a debreceni főiskolán. Ez a röpke bevezető is bizonyítja, hogy méltán szerepel ebben a könyvben. Szerénysége miatt tiltakozik: nem ő akar szerepelni, inkább azt akarja, hogy az általa vezetett és fontosnak tartott vállalat szerepeljen.
A vállalat szolgáltatásaival előbb, vagy utóbb minden földi halandó találkozik. Szolgáltatásának minőségétől függ, hogy miként veszünk búcsút szeretteinktől.
1953-ban alakult a cég, vállalati szervezésben. A csendes, békeidőben, a 60-as években a temetkezést alapellátásnak minősítették az akkori hivatalos szervek. Dicséretükre legyen mondva, hogy 1971-ig az állami költségvetés támogatta a földbe temetést. Közvetlenül a megyei tanácson keresztül valósult meg ez a támogatás. Talán arra sem árt emlékeztetni, mondta az igazgató, hogy 1986-ig előírás volt: csak az arra alapított cég foglalkozhatott temetkezésekkel. 1974 is mérföldkőnek számít a vállalat, illetve a gyászolók életében. Ettől kezdve támogatták a falusi ravatalozók építését. Korábban háztól temettek, s bizony ez a szegényebb embereknek, meg a közös udvaron lakóknak néha gondot okozott. 1986-tól kialakult a piac. Vagyis magánszemélyek is foglalkozhatnak temetéssel, halottszállítással. A rendszerváltás, a privatizáció nem csak az élőket, közvetve a halottakat is érintette. 1990-ben és ’91-ben jött a fordulat: a vagyonátadó bizottság a közüzemi vállalatot az önkormányzatoknak volt kénytelen átadni. Az állami tulajdon önkormányzati tulajdonba ment át. Néhol jogvitával, anyagi vitával, ezzel kapcsolatban is megmutatkoztak az emberi gyengeségek.
Most, 1997-ben 85 tulajdonosa van a megyei temetkezési vállalatnak.
Szekrényes András 1983-tól dolgozik a vállalatnál. Főmérnökként kezdte. 1990-től ’91-ig megbízott igazgató volt, ekkor a megyei közgyűlés kinevezte igazgatónak. Igazgatóként különösen a 90-es évek közepétől fáradozik a fejlesztés, a korszerűsítés érdekében. Szorgalmazta és szorgalmazza, hogy a szerény nyereséget forgassák vissza a fejlesztésbe. Az utóbbi időben a kertészet például sokat fejlődött. A vállalat saját sírkőüzemet hozott létre. Korszerűsítették a mátészalkai, a fehérgyarmati és a vásárosnaményi ravatalozót, körbe kerítették a rakamazi temetőt. Urnákat, koporsókat hoznak be külföldről, ugyanakkor exportálnak kegyeleti tárgyakat. Nőtt a temetkezés színvonala, s talán ettől sokaknak könnyebb elviselni a gyászt. Több dolgot elsők közt kezdett el gyártani a vállalat. Szekrényes András nevével jegyezték be a szabadalmat, a márványurnát. Ez a hamvakkal elhelyezhető a sírboltba és a sírba, előnye, hogy nem porlad mint a kerámia és esztétikus. Az újfajta urnák tetszést arattak a Dunántúlon is. 1997 májusától működik a nyíregyházi temetőben a hamvak bemosására alkalmas temetkezési hely, a hozzá tartozó látványos kegyeleti hellyel. Kegyeletsértések, szabálytalanságok is előfordulnak a megyében, ezért a vállalat is sürgeti a temetkezési törvénytervezet elfogadását és a Megyei Ipari és Kereskedelmi Kamarán belül a kegyeleti szakosztály létrehozását.
Szekrényes András Nyírteleken született, a győri Bencés Gimnáziumban érettségizett 1969-ben. Ez nem volt jó ajánlólevél az orvosi egyetemen, ahol felvételizett. Műtősként dolgozott a nyíregyházi kórházban. A Nyíregyházi MEZŐGÉP-nél kalkulátor lett. Zalaegerszegen sorkatona volt. Leszerelés után a Keszthelyi Kertészeti Egyetem Körmendi Műszaki Főiskolai Karán tanult, hazajött Nyíregyházára focizni, így a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola Gépész Karán szerzett diplomát. 1983-ig a MEZŐGÉP-nél dolgozott. 1986 és ’89 közt a debreceni Ybl Miklós Műszaki Főiskolán tanult, gazdaságszervező másoddiplomát kapott. Szakdolgozata a temetkezésről szólt, mivel ez egyedi és jó, tanítják a főiskolán.
Korengedménnyel már 14 évesen a megyei első osztályban focizott. A győri Rába ETO labdarúgójaként igazi hírnévre tett szert. Zalaegerszegen és Körmenden is rúgta a bőrt. A Nyíregyházi Szpartakuszban a híres Temesvári Miklós edzősége alatt NB I-es labdarúgóként több poszton, főleg hátvédként játszott. Szerette a csapatszellemet, a közösséget. Szép emléke: egy 80 éves fehérgyarmati bácsi bejött a vonattal a Szpari-Fradi meccsre. Ő az alelnöke a Nyíregyházi Városvédő Egyesületnek. A Római Katolikus Egyházközösség képviselő-testületének is tagja. Felesége pedagógus. Mindkét lánya a Szent Imre Gimnáziumban tanul. Szekrényes úr sokat tesz azért, hogy mindenki megkapja a kellő végtisztességet.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése