Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Prof. Dr. Varga Zoltán
Zoológus, tanszékvezető egyetemi tanár,
Debrecen
Egy sikeres pálya csúcsán, arra a kérdésre, hogy életében mi a legfontosabb, Varga Zoltán a családja, elsősorban felesége említésével kezdi a sort. Erre az alapra épül minden, munka, tudomány, alkotó képesség.
A szakmai eredményeket sorjázva így összegez: Belső-Ázsia magashegységeiben végzett kutatásaim során expedíciós zoológusként igyekeztem méltó lenni a magyar hagyományokhoz. Egyre többfelé érzékelem viszont a környezet állapotromlását, a globális klímaváltozás kedvezőtlen hatásait. Ám annak örülök, hogy több elgondolásomat sikerült a hazai és a nemzetközi természetvédelemben megvalósítani. Alapvető az ökológiai hálózatokban gondolkodó, tájléptékű természetvédelem, ahogy ez a Természet védelméről szóló törvényben is megfogalmazódik, és ahogy majd a Natura 2000 program keretében megvalósul.
Ma már Strasbourgban és Brüsszelben is érzékelik, hogy a Pannóniai Régió milyen értékekkel gazdagítja Európa biológiai sokféleségét. Erről a hazai olvasó is képet kaphat új könyvemből, amelyet magam illusztráltam. Nem hiányzik a sorból a fiatalok felkészítése és irányítása sem, amelyek országos diákköri konferenciákon kapott díjakban, doktori disszertációkban, tanítványok sikeres szakmai pályájában igazolódik vissza.
Az 1939-ben, Debrecenben született Varga Zoltán édesapja gimnáziumi, majd egyetemi tanár volt, édesanyja egyetemi könyvtárosként vonult nyugdíjba. Az 1957-ben végzett legendássá vált IV. A osztályba járt a kitűnő tanári kart magáénak tudható Fazekas Mihály Gimnáziumba, s – akkor még nem lévén biológiai szaktárgyi verseny – földrajz, matematika és történelem országos döntőkben mérette meg magát. Felvételi vizsga nélkül vették fel a KLTE TTK biológia–földrajz szakára, ahol később az állattan irányába specializálódott. Sikeresen szerepelt országos diákköri konferenciákon, és már hallgatóként több közleménye jelent meg.
A biológia szakon kitüntetéssel diplomázott, majd az Állat- és Embertani Tanszéken kezdett dolgozni (ma Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék), amelynek 1982-től vezetője lett. Nyolcvankettőben megszerzi a biológiai tudományok doktora címet, és egyetemi tanárrá nevezik ki. Eközben külföldi ösztöndíjakon (Collegium Hungaricum, Humboldt stb.) gyarapítja felkészültségét, hazai és nemzetközi konferenciák, szimpozionok előadója, zoológiai expedíciók résztvevője (Mongólia, Türkmenisztán Kazakisztán, Pakisztán stb.).
Varga Zoltán a lepkék, a szitakötők és az egyenesszárnyúak faunakutatását már középiskolás korában megkezdte, egyetemi kutatóként pedig az élőlények elterjedéstörténete, kiemelten az evolúciógenetikai kérdések izgatták.
Érdeklődésének homlokterében az 1980-as évek óta az arid magashegységek faunája, azon belül is a bagolylepkék (több mint kétszáz tudományra új fajt írt le munkatársaival, mindenekelőtt dr. Ronkay Lászlóval közösen). Több expedíciójának felesége is mint botanikus kutató résztvevője volt. Mivel a kutatott vidékek egy része manapság nem biztonságos (pl. Észak-Pakisztán), valamint az, hogy a több tízezres gyűjtött anyagok feldolgozása egyre több időt vett igénybe, emellett a biológiai sokféleség vizsgálata, a természetvédelmi biológiai kutatások is egész embert kívántak, megszállott Ázsia-kutatói énjét ideiglenesen háttérbe kellett szorítania.
Munkássága hozzájárult az Aggteleki és a Bükki Nemzeti Park megalapításához, a szatmár-beregi és a zempléni tájvédelmi körzet kialakításához, újabban pedig a NATURA 2000-es, európai jelentőségű védett területek hálózatának kialakításához. Jelentős időráfordítást igényeltek az EU-csatlakozás természetvédelmi vonatkozásaihoz készített szakértői anyagok és a tárgyalásokon való személyes részvétele is. Tanszékén jelenleg, több más pályázati munka mellett, egy európai uniós természetvédelmi biológiai pályázaton is dolgoznak egy nyolc országot tömörítő konzorcium tagjaként. E munka irányítása közben Varga Zoltán az MTA Természetvédelmi Bizottságának elnöke, tagja az MTA Zoológiai Bizottságának, és több nemzetközi és hazai tudományos testületnek.
Két önálló könyv, egy tankönyv, számos könyvfejezet és mintegy kétszáz közlemény szerzője, tulajdonosa több szakmai kitüntetésnek. Gyermekkorától kezdve nagy lelkesedéssel rajzol és fest, több könyvét és közleményét saját kezűleg illusztrálta, emellett önálló szakgrafikai és képzőművészeti tárlatok kiállító művésze.
Varga Zoltán méltán büszke családjára. Felesége, dr. Sipos Julianna, botanikus kutató, aki több mint két évtizedet dolgozott a természetvédelemben. Jelenleg nyugdíjasként vesz részt egyes kutatási feladatokban, és sok energiát fordít unokái nevelésére. Katalin lánya matematikai statisztikát oktat a műszaki egyetemen, Éva lánya háziorvos Mikepércsen. Öt unokáját rajongva szereti – bennük látja a jövőt.
(Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése