Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Kiss Szendille
Tanszékvezető egyetemi docens,
Debrecen
Az ember, ha fiatalok között van, sokáig meg tud maradni lélekben fiatalnak – vallja dr. Kiss Szendille, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Mezőgazdasági Kémiai Tanszékének vezetője, akinek dolgozószobájában a fő helyeken láthatók azok a meghitt szavakat tartalmazó emléklapok, amelyekben a már búcsúzó hallgatók köszönik meg segítségét, emberségét. Ezekre még jobban büszke, mint Pro Educatione Agriculturae díjára. – Sokat vagyok együtt a hallgatóimmal – folytatja. – Szeretem őket, s jó tudni, hogy ez kölcsönös. Egyébként szerencsés ember vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek. Sosem a tudományos munka dominált pályámon, hanem az oktatás, immár 35 éve az Agráron. Így volt teljes az életem.
Komádiban született 1946. november 26-án. Édesapja, Kiss László református lelkipásztor és édesanyja, Pongor Szende Gizella szerény körülmények között, de annál nagyobb szeretetben nevelte bátyjával együtt. Az istenhit, amit kapott, azóta is mozgatóereje, a szülők példája pedig egy életre szólt. „Nem az számít, hogy kinek mennyi pénze van, hanem a belső értékek” – jegyezte meg máig a szülői intelmeket. Külön hálás a sorsnak, hogy sokáig együtt élhetett velük. Édesapját még az ő születése előtt internálták, majd 1956-ban elhelyezték Komádiból. Ez a pap gyerekei számára azt jelentette, hogy mindig mindenben többet kellett teljesíteniük, mint az átlagos gyerekeknek. A debreceni Református Gimnáziumban hasonló társadalmi helyzetű gyerekek közösségébe került, akiket a társadalomból „kitaszítottak”. Ez a zárt közösség és a benne folyó magas színvonalú oktatás ugyanakkor meg is védte őket a külvilágtól. Végig kitűnő tanuló volt. Különösen tisztelte Nagy Gézát osztályfőnökét, akitől atyai gondoskodást és megfelelő szigort kapott; Rábold Gáborné nyelvtanárt, aki szerint a tehetség önmagában semmit sem jelent, szükséges a szorgalom is; Nagy Mihály kémiatanárt, aki miatt a vegyészi pályát választotta (pedagógus szeretett volna lenni, de a szülői háttér miatt arról nem is álmodhatott).
A Kossuth Lajos Tudományegyetemen a tanulás izgalmával teltek az évek. A különböző gélek, kocsonyák világában merült el szívesen. Szakdolgozatát is a kolloidika témakörében írta Mádi István iránymutatásával, akihez emberileg is közel került a közös munkálkodás során. Nagy hatással voltak rá Imre Lajos professzor előadásai is, aki megközelíthetetlen, messziről tisztelt ember volt. 1970-től az Agrártudományi Egyetem kötelékében dolgozik. Segédmunkatárs, tudományos munkatárs, majd 1996-tól egyetemi docens, de már a kezdetektől az oktatás területén is tevékenykedik. 1998 óta a Mezőgazdasági Kémiai Tanszék vezetője. De micsoda elődök után! Vecsey Tibor 1970-től hét évig, Loch Jakab professzor 1977-től 1998-ig látta el ezt a tisztet, mindketten pártonkívüliek, elveiket, tisztességüket semmilyen körülmények között fel nem adó főnökei voltak. Kiss Szendille ezért is szerencsés embernek érzi magát, s morális kötelességének tartotta az általuk megkezdetteket továbbvinni, továbbfejleszteni.
A tanszéknek egyre több új kihívással kellett megküzdenie: a megszaporodott számú bel- és külföldi pályázati lehetőségek kiaknázása, a különböző külföldi egyetemekkel történő tudományos együttműködés eredményes folytatása mellett (holland, angol, olasz és német egyetemekkel) a megnövekedett diáklétszám kezelése a színvonal megtartásával, a KLTE-vel közösen indított új szakok és képzési formák több felelősséget, jobb koordinációt kívánnak nap mint nap. Kutatási területén (a tápanyag- és a vízellátás hatása a különböző növények termésmennyiségére és minőségére) több cikk, könyvrészlet és jegyzet került ki kezei alól, sikeres előadások sora fűződik nevéhez hazai és külföldi konferenciákon. Mégis az oktatás a fő területe – sőt! –, a hobbija is. Évfolyamfelelős tanárként is vannak rendszeres teendői, emellett tagja az egyetemi kulturális bizottságnak és az egyetem, illetve a város hasonló közös testületének, civil mivoltában pedig alapító tagja a Debreceni Polgári Körnek, tagja a Magyarok Világszövetségének és a Kossuth utcai református templom nőszövetségének.
1960-tól 1984-ig aktívan kosárlabdázott. Előbb a gimnáziumi csapatban, majd a megyei bajnokságban szereplő DEAC-ban, végül az NB II-es DASE-ban, ahol a csapatkapitányi tisztséget is ellátta. Az edzések gyülekezőidejében rendszeresen elhangzott a kérdés: ki felelt, ki mit nem ért? Eleinte ő kapott, majd később ő adott segítséget, konzultációs lehetőséget a csapattagok tantárgyi kérdéseire. A könyvek és az olvasás szeretete végigkísérték életét. Könyvre mindig volt pénz. Tekintélyes könyvtárat tart otthon és dolgozószobájában, s manapság is szorgalmasan gyarapítja azokat.
Dr. Kiss Szendille jól érzi magát a jó tanszéki közösségben. Fiatal kollégáit segíti, ösztönzi az előmenetelben. Biztos benne, hogy közülük kerül majd ki az is, aki egyszer átveszi a stafétabotot. Addig viszont még vannak feladatai, tervei.
(Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése