Dr. Szép Imre

Főiskolai docens, tanszékvezető,

Debrecen–Nyíregyháza

hb_5-68_dr_szep_imre.jpgAz élő természet, a folyton változó vízi világ csodáinak szerelmesei, akik nap-nap után követik annak változásait, leginkább az embereket szeretik. S aki mindezeket a magáénak vallja, az bátran csatlakozhat dr. Szép Imre tanszékvezető főiskolai docens társaságához.

A tanár úr 1945 februárjának egyik fagyos reggelén látta meg a napvilágot Nyírgelse községben. A család elsőszülött gyermekét óvó szemekkel kísérő szülők: Briz Mária és Szép Imre, akkor még nem láthatták előre fiuk irigylésre méltó pályafutását. Őt testvéreivel – Ferenccel és Máriával – együtt szeretetben, egyetértésben nevelték. Mindhármuk bánatára szüleik mai sikereiknek már egy másik világban örülhetnek… Dr. Szép Imre a sikeres érettségi vizsgáit követően a szomszéd megye székhelyén, Debrecenben tanult tovább. Általános orvosi diplomáját 1970-ben – a nagy tiszai árvíz évében – vehette át.

Fiatalos lendülettel látott munkához Nyírlugoson mint háziorvos. Községi ösztöndíjasként már egyetemi évei alatt megtanulta az önálló gondolkodást s az azzal járó önálló munkát, amit később kamatoztathatott. Táppénzellenőrző főorvosként az átlagostól jobban megítélhette a népegészségügyi problémákat.

1981-től kezdődően nyolc éven át a debreceni mentőállomás vezető főorvosaként heti 48 órás kivonuló orvosi munkát is végzett. Az oxyológia, mint önálló szakmai terület megismerése, sokat jelentett számára. Életének ezen időszakát egyértelműen hasznosnak és sikeresnek tartja. A Debreceni Egyetemi Klinikával akkortájt kialakított kapcsolatai a mai napig élnek. Gyakorlati tapasztalatairól oxyológiai szakvizsgán adott számot 1985-ben.

1989-től a Hajdú-Bihar Megyei Mentőszervezet főorvosaként dolgozik. Emberszeretete révén sikerült jó munkakapcsolatot kialakítania az érintett önkormányzatokkal. Sok település neki köszönheti azt, hogy ott 24 órás esetkocsi-szolgálat működhet. Többek között az ő érdeme az, hogy az 1992/93-as tanévben megkezdődhetett az oxyológiai képzés angol nyelven is.

1998-ban az országban elsőként a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán indult meg a nappali tagozatos mentőtisztképzés, melynek két éven át szakigazgatója dr. Szép Imre volt. Főiskolai docensi kinevezését 1999-ben kapta meg. 2000-től vezeti a felsőoktatási intézmény Oxyológiai Tanszékét. Elhivatott vezetőként vallja, hogy minden lehetségest meg kell tenni annak érdekében, hogy minél több emberi élet váljon megmenthetővé. A nemes cél érdekében munkatársaival együtt több szakmai tárgyú tudományos munkának volt témavezetője, illetve bírálója. Kollégái is részt vettek és vesznek posztgraduális képzéseken, kül- és belföldi kongresszusokon, amelyeken dr. Szép Imre előadásokat is tart.

Orvosi tevékenysége nem merül ki a leendő mentőtisztek szakmai felkészítésében, hanem – jó példát mutatva  – részt vesz a nemzetközi hírű Magyar Vöröskereszt területi szervezetének a munkájában is. Mindezek mellett nem hanyagolja el a tanulást sem: 1990-ben társadalom-, 1997-ben pedig honvédorvostan-katasztrófaorvostan szakvizsgát tett.

Nevéhez köthető az is, ahogyan – egy alapítvány keretében – megteremtették a megyei légi mentés feltételeit. A társintézményekkel már korábban kialakított jó kapcsolatoknak köszönhetően a megyeszékhelyen működő kórházak területén két helikopter-leszállóhelyet építtethettek. Az egymással szorosan együttműködő orvosi szervezetek tevékenységének eredményeként jelentősen javult a lakosság népegészségügyi ellátottságának a színvonala.

Dr. Szép Imre a szakfelügyelői főorvosi rendszer felállítása óta Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye regionális oxyológus szakfőorvosa, aki szoros együttműködést alakított ki a helyi ÁNTSZ-állomások vezetőivel, illetve azok kirendeltségeivel. Közel huszonöt éve kapcsolódott be a Debreceni Orvostudományi Egyetemen folyó oxyológiai oktatásba, amit jelenleg is folytat.

A szakma és a karitatív tevékenység mellett nem hanyagolta el családját sem. Feleségével, dr. Pázsit Máriával szeretetben nevelték fel három gyermeküket: Imrét, Noémit és Tündét, akik mára hét szép unokával ajándékozták meg őket. Imre, Tamás, Réka, Krisztián, Péter, Kitti és Bence jelenti a felüdülést a horgászat, a hajózás és a numizmatika mellett az örökmozgó „nagyiéknak.” A különlegesen szép érmék látványa minden bizonnyal fejleszti a kicsik szépérzékét.

A szakmai és társadalmi élet kiemelkedő személyiségének munkáját több elismerés is fémjelzi. 1978-ban kapta meg első miniszteri kitüntetését, majd a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Szép emlék számára a hallgatók szavazatai alapján, 1994-ben neki ítélt „Az év oktatója” cím.

A családközpontú nézeteiről ismert orvos-tudós joggal lehet büszke a 2005-ben kapott „Pro Sanitate” díjára is, mert egész életével, munkásságával kiérdemelte.

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése