Szemán Mihály

Munkavédelmi régióigazgató,

Debrecen

szszb 25 lgy Szemán Mihály1_1.jpgA hőségriadók idején a média is fokozottabb érdeklődést tanúsít a munkavédelem ez irányú tudnivalóiról. Így aztán gyakori, hogy Szemán Mihály, az OMMF Észak-alföldi Munkavédelmi Felügyelőségének igazgatója a régió tévé- és rádióstúdióinak, szerkesztőségeinek vendégeként sűrűn „aszalódik”. Ám szívesen válaszol a kérdésekre, mert fontosnak tartja a tájékoztatás minden formáját.

– Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség a munkaegészségügyi feladatok átvétele után 2007. január 1-jétől új néven, Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségként (OMMF) szerepel, amelyhez szervezetileg a hét statisztikai régió munkavédelmi és munkaügyi felügyelőségei tartoznak. A mi székhelyünk Debrecenben, a Piac utca 42–48. sz. alatt van – kezdte Szemán Mihály, a mintegy félszáz, diplomás szakembert tömörítő Észak-alföldi Munkavédelmi Felügyelőség igazgatója. – A tevékenységünk vázát adó s a prevenciót szolgáló hatósági helyszíni ellenőrzések mellett munkánk meglehetősen szerteágazó. Ingyenes a Munkavédelmi Információs Szolgálat és a Munkavédelmi Tanácsadó Szolgálat, ez utóbbi irodája megtalálható Debrecenben, Nyíregyházán és Szolnokon is – mondta az igazgató.

– Nyírábrányban, parasztcsaládban szü­lettem 1950. október 5-én. A tele­pülés korábban Szabolcs vármegyéhez tartozott, épp a születésem idején, a tanácsok megalakulásával került Hajdú-Bihar megyéhez – sorjázta Sze­mán Mihály. – Nagyapám a századelőn, mint oly sokan a szegénység elől menekülve, Amerikában próbált szerencsét, majd a keresetét megbecsülve itthon, a Nyírábrányhoz tartozó Szentannapusztán vásárolt egy 30 holdas birtokot 1919-ben. Az évtizednyi távolléte és kemény munkája később fájdalmas szerzésnek bizonyult, mert kuláklistára került. Hiába volt hat gyermeke, a csupán megélhetést nyújtó  „birtok” odaveszett, egy itthon „vitézkedő” őrnagy kaparintotta meg. Pedig nagyapám három fia egyidejűleg a II. világháborúban harcolt. A két idősebb fiú a doni csatában elesett, édesapám pedig csak 1948-ban térhetett haza az orosz hadifogságból. Az a júliusi nap a család titkos ünnepe. Nagyapám elvett 30 holdja a Vitézi Szék által végül is visszakerült, ám az államosítással 1952 decemberében ismét csak meg kellett válni tőle. A fogságból hazaérkezett édesapám mégsem vállalhatott munkát abban a Nyírábrányi Állami Gazdaságban, amelynek jó darabja az apjáé volt. Nagyapám három testvére és családjaik Nyírábrányban, a román határ mellett laktak, ám a háború utáni határrendezéssel Romániához kerültek. Így aztán nekem Romániában népesebb a rokonságom, mint idehaza.

Édesapám, Szemán József 1950. január 7-én kötött házasságot a nyírlugosi születésű cselédlánnyal, Ádámku Magdolnával. Édesapám 1995-ben, édesanyám 2006-ban hunyt el. Szentan­napusztán éltek életük végéig. Egy lánytestvérem van, Éva Hajdú­sámsonban lakik családjával, s a debreceni Polgármesteri Hivatalban dolgozik. Az általános iskolát a ma is Nyírábrányhoz tartozó tanyaközpontban, Szentannapusztán végeztem, míg a középiskolát Debrecenben, a Péchy Mihály Építőipari Technikumban 1969-ben. Az iskolapadból a Hajdú Megyei Állami Építőipari Vállalathoz kerültem, de két hónap elteltével már katonai uniformisban találtam magam.

A sorkatonai szolgálat után 1971-ben az előző munkahelyemre, az ország második legnagyobb házgyárába mentem vissza művezetőnek, s ott 1987-ig dolgoztam, később mint munkavédelmi vezető. Mára emlék maradt a 4 ezer fős cég, de a panellakások hihetetlen ütemű fejlődést hoztak Debrecen, Nyíregyháza s akár a környező kisvárosok életében is. Az újkerti lakótelepen 28 évig mi is panelben éltünk.

Szemán Mihály nem sok munkahelyet váltott életében, megbecsülte azokat, miként e munkahelyek is megadták azt, amik számára fontosak. Kihívást jelentett számára az építőipar és a munkavédelem, így aztán az építőiparból 1988. április 1-jén az OMMF Hajdú-Bihar Megyei Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőségre igazolt munkavédelmi felügyelőnek. Az OMMF Észak-alföldi Munkavédelmi Felügyelőségének a kezdetektől, 2006. március 1-jétől ő az igazgatója. Diplomái: Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola – magasépítő mérnök; Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Intézet – munkavédelmi mérnök.

Felesége, Hídvégi Erzsébet, a Hajdú Megyei Temetkezési Vállalatnál szolgáltatásvezető. Két felnőtt lányuk van, Andrea már férjezett, Anitának pedig augusztusban lesz az esküvője. Mindketten a Debreceni Egyetemen végeztek.

Szemán Mihály új otthonra talált, épí­tészmérnökként meglepte magát és családját egy 300 négyszögöles telekre épített, gyönyörű erdélyi gerendaházzal, amely még a fényképről nézve is lélegzik. A Bocskai-kerti lak gyakori színtere társasági összejöveteleknek, de határtalan szabadság ez Samunak, a kétéves vizslának, és decembertől az első s a további unokáknak is.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése