Csordás Mihályné

Vezérigazgató-helyettes,

Debrecen

hb_01-14_csordas_mihalyne.jpgRégiónkban a vendéglátó-iparban vezető helyet foglal el a Cívis Hotels Rt. Az 1969 óta létező, de ezen a néven 1989 óta működő cég öt szállodát üzemeltet a térségben. A debreceni Aranybika és Kálvin szállodák mellett a hajdúszoboszlói Délibáb, a tiszaújvárosi Főnix és a gyulai Park szállodát.

– Célunk az idegenforgalmi, szállodai vendéglátás fejlesztése, melynek érdekében hatalmas összeget fordítunk évente szállodáink színvonalának emelésére és a minőségi szolgáltatásnyújtás fejlesztésére – fogalmaz Csordás Mihályné, aki 1969-ben pályafutását e cégnél kezdte.

Csordás Mihályné 1950. október 30-án született Debrecenben, egy négygyermekes család elsőszülött gyermekeként. Édesapja autószerelő, édesanyja háztartásbeli volt, az otthont a Vendég utcai önkormányzati lakás jelentette számukra.

– Boldog gyermekkorom volt a szűkös anyagi körülmények ellenére is. Szüleink tisztességre, becsületre neveltek minket, és támogatásukkal mindannyian szakmát szereztünk – mondja Mária, aki a debreceni Csokonai-gimnáziumban érettségizett 1968-ban.

Egy évvel később a Hajdú-Bihar Megyei Vendéglátó Vállalat elszámoltatás, likvidáció területére került, ahol likvidítorként dolgozott. E munkahely egyben a magánéletbeli fordulópontot is jelentette számára, mivel itt ismerkedett meg férjével, aki jelenleg az Aranybika étterem igazgatója. 1970-ben házasságot kötöttek, majd két lánygyermeknek adtak életet: 1971-ben Máriának, 1976-ban Zsuzsának. Mindketten angol szakot végeztek a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Mária a Tóth Árpád Gimnázium, Zsuzsa pedig egy nyelviskola tanáraként gyakorolja hivatását. 1976-ban indult be a vállalatnál a gépi adatfeldolgozás, és Mária mint alapító tag a gépkönyvelésre került, majd hamarosan csoportvezetővé nevezték ki, s ettől kezdve karrierje fokozatosan felfelé ívelt.

1983-ban a vezetőség azzal a kéréssel kereste fel, hogy vállalja el a pénzügyi csoport vezetését, így pénzügyi osztályvezető lett, mely munkakört tíz éven keresztül töltötte be. 1994 februárja óta a főkönyvelői, 2000 augusztusa óta pedig egyben a vezérigazgatóhelyettesi pozíciót is betölti. Mária mindezt saját erejéből, lelkiismeretes, s mindig a kívánalmaknak megfelelő munkával érte el.

Szabadidejében a heti feszültséget természeti leírások, életrajzi regények olvasásával igyekszik levezetni. Férjével nagyon szeretnek utazni, így Magyarországot teljesen bejárták, és Európa számos országában is megfordultak már.

– Beosztásomhoz a cég életében rendkívül fontos területek, így a pénzügy, számvitel és gépi könyvelés tartoznak. Napra készen kell számlákat érkeztetni, indítani, a hálózati adminisztráció itt gyűlik össze, és itt történik a központi feldolgozás is. Ezen túl a vezetés számára a gazdálkodást érintő elsődleges információkat ez a terület szolgáltatja – sorolja Mária a nagy kihívást jelentő tényezőket. – Óriási felelősséget jelent a szakterületek felé minden segítséget megadni, a cég életét meghatározó információkat felhasználni, és folyamatosan figyelni a jogszabályi változásokat, a különböző hatóságok szabályozásait, útmutatásait, hogy a cég pénzügyi, gazdasági döntéseinél ezeket alkalmazni tudják, valamint biztosítani a szabályosságot, pontosságot. Mint gazdasági vezetőnek, mindig ésszerűen kell döntenem, és szem előtt tartani azt, hogy ha kevés is a pénz, a vendég megtartása érdekében, akkor is muszáj fejleszteni és költeni a szállodára. Fel kell ismerni azt a tendenciát, ha nem fejlesztünk a versenytársak mellett nem tudunk fennmaradni a piacon.

A fokozatos előrelépéshez hozzájárult természetesen az is, hogy folyamatosan tanult, képezte magát. A tanulás mellett igyekezett munkáját valamint az anya és a feleség szerepét is maximálisan ellátni. 1978-ban ügyvitel-technikai tanfolyamot végzett Budapesten. 1979-ben a vendéglátó-ipari szakközépiskola kiegészítő tagozatán szakképesítést szerzett, ’84-ben pedig Szolnokon, a vendéglátó-ipari főiskolán diplomát. Végül 1993–94-ben mérlegképes könyvelői tanfolyamon fejlesztette tovább tudását. Pályája során a legnagyobb kihívást a főkönyvelői státusz elnyerését követő időszak jelentette.

– Az alapismereteim megvoltak ehhez a szakterülethez, de mint főkönyvelőnek döntéseket kellett hoznom, átfogóbban látnom a gazdasági területeket. Miután a gazdasági vezérigazgató-helyettes is nyugdíjba ment, nekem kellett megbirkóznom azzal a feladattal is, amit addig ő végzett.

Egy 1998-ban végzett APEH-revízió során kiadott értékelés jelentette Máriának a legnagyobb elismerést, mely szerint a számviteli, pénzügyi fegyelem a cégnél megbízható, precíz.

– Amit eddig elértem az nem egyedül az én sikerem, hanem köszönhetem ezt kiváló munkatársaimnak is. Akármilyen beosztásban voltam, soha nem éreztettem a főnök beosztott kapcsolatot, bizalommal fordulhattak hozzám, és mindig megértésre találtak.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése