Debrecen

Kovács Lajosné Kovács Erzsébettel sűrű elfoglaltságai miatt csak harmadik nekifutásra találkozhattam. A Generali-Providencia Biztosító Rt. Szent Anna utcai területi ügyviteli központjában kicsiny, de célszerűen és ízlésesen berendezett irodájában mesél a maga mögött hagyott évekről, családjáról, terveiről.

Akkor született a család legkisebb gyermekeként, amikor Debrecen még épphogy fellélegzett a második világháború szorításából. Édesapja a MÁV főtanácsosaként a távközlési biztosítóberendezések osztályát vezette, édesanyja pedig a DATE gazdasági igazgatójaként fejezte be aktív pályafutását. Mielőtt a Debreceni Agrártudományi Főiskolán megkezdte a tanulmányait, a tanítóképző gyakorló általános iskolájába járt, majd a Csokonai-gimnáziumban érettségizett.

1967-ben vette kézhez általános agrármérnöki diplomáját. Ehhez 1972-ben üzemgazdasági szakmérnöki, majd egy mérlegképes könyvelői végzettséget szerzett. Pályakezdőként a Püspökladányi Zöld Mező Termelőszövetkezet üzemgazdászaként helyezkedett el. Mivel 1967 táján még kevés női agrármérnök döngette a vidéki tsz-ek kapuját, igencsak meg kellett vívnia a kisebb-nagyobb csatákat, hogy a sok esetben képzetlenebb – természetesen férfi – agronómus társak elfogadják. 1972-ben mégis váltott: felkérték az Állami Biztosító Püspökladányi Fiókja pénzügyi vezetőjének, s el is vállalta azt.

Tíz év múlva – amikor férjét Debrecenbe hívta munkája – az ÁB Debrecenbe helyezte megyei ügyvitelszervezőnek, ahol hamarosan csoportvezető lett. Amikor az állami biztosítási piacot művileg kettévágták (akkor született a Hungária), akkor őt az ÁB-nél marasztalta az átszervezés, innentől üzleti főelőadóként dolgozott. Az 1990-es év és a rendszerváltás nemcsak az ország, hanem a biztosítási szakma életében is élénkülő mozgásokat indukált, s ez utóbbiból nem maradhattak ki azok, akik felkészültségükkel, tapasztalataikkal felvértezve vállalkoztak a piac üzleti alapon történő újrafelosztására.

Kovács Lajosnét az akkor alakult ÁB Generali Biztosító kérte fel régióigazgatónak. Emberpróbáló, mozgalmas évek következtek az ország legnagyobb, öt megyét átfogó régiója első számú vezetője számára. A semmiből kellett megteremteni mindazt, ami egy új biztosítótársaság működéséhez szükséges volt: munkatársakat toborozni, irodahálózatot kiépíteni, ügyvitelt szervezni, kárrendezést kialakítani, a képzések rendszerét beindítani és így tovább. Ez természetesen nem ment operatív közreműködés nélkül, ami rengeteg tárgyalással és utazással járt. A korai indulások után esténként nagyon gyakran már jócskán a sötétben csapódott be aznap utoljára a kocsiajtó.

Amikor a végleges egyesülést megelőzendő ezerkilencszázkilencvenhétben megtörtént a Generali és a Providencia szinergiája (az ügyviteli területek egybeolvadása), már egy minden tekintetben csiszoltan működő régiót hagyott maga mögött akkor, mikor a felajánlott lehetőségek közül a két cég egyesített ügyviteli területeinek vezetését vállalta el. Ma már látja, hogy helyesen döntött, s örül, hogy az immár három megyét érintő területen is sokasodnak a jól megoldott feladatok után érzett sikerélmények.

– A cégemet harmadik gyermekemnek tartom, mert úgy érzem, magam is hozzájárultam felcseperedéséhez, növekedéséhez, s arra külön is büszke vagyok, hogy az általam kiválasztott munkatársak jó része még mindig itt van nálunk. Ma már minden döntésünket alá kell rendelni az ügyfélközpontúságnak – az élesedő versenyben ez az egyetlen útja további sikereinknek. Én magam 60 éves koromig látom még el a rám bízottak vezetését, aztán már csak a családomnak élek, próbálom pótolni, amit a szoros időbeosztásom miatt elmulasztottam – mondja.

Pedig a családjáért érzett felelősség mindig első volt a sorban. Férjével együtt – aki igen mozgalmas életút után most a Hortobágyi Halgazdaság vezérigazgatója – azon igyekeztek, hogy fiuk, Péter, és lányuk, Judit, minél tartalmasabb gyermek- és ifjúkort élhessenek. Ezt ők maximális helytállással – mindketten doktori címet is szerezve, két-két idegen nyelvet is biztosan magukénak tudva, máig állandóan tanulva – hálálták meg, s egyben három-három unokával ajándékozták meg a szülőket.

Kovács Lajosné reggelente negyedórát jógázik: ezt tíz éve műveli, s érzi is jótékony hatását. Ezt gyakran úszással egészíti ki, de férjével kettesben az esti séták – egyike azoknak, akik megbecsülik a Piac utcai átalakításokat – is a test és a lélek karbantartását szolgálják. Ezt a sort a kertészkedés egészíti ki otthonában és tiszalöki víkendházuk kis kertjében. Ha teheti, kirándul vagy utazik: magánúton és a cégénél elnyert versenyek folyományaként már bejárta szinte a fél világot. Olvasni is nagyon szeret, s ha lehet, híres emberek életrajzi regényeit veszi a kezébe. Ezeket akkor sem hanyagolja majd el, ha „csak” hivatásos nagymama lesz.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)