Dr. Varga Sándor

A Hajdú Volán Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese,

Debrecen

hb_5-78_dr_varga_sandor.jpgKözépiskolás korában három dolog érdekelte igazán: a közgazdaságtan, a jogtudomány és a pedagógushivatás, melyek iránt elkötelezettségét máig megőrizte. Sokoldalúsága gyakran tetten érhető, nem csak szakmai területen felkészült szakember. Édesapja férfiszabóként több mint négy évtizedet dolgozott, húsz éve már nyugdíjas. Néhány éve elveszítette látását, ami beárnyékolja napjait. Édesanyja korán, még kisgyermekkorában meghalt.

Két fiútestvére van, fivére már nyugdíjas, öccse az építőiparban dolgozik. 1956. április 19-én Debrecenben született. Gyermekéveit szerény körülmények között töltötte, egy háromemeletes bérházban nőtt fel. Szabad idejében sokat olvasott, és aktívan kivette részét a családi tevékenységből is. Humán beállítottságából eredően az általános iskolában leginkább a történelmet és a magyart kedvelte, ám szívesen emlékszik vissza Nagy Jenő tornatanár óráira is, akit egy igazi „pedagógusformátumként” említ. Középiskolásként a „Bethlenbe” járt, melynek szellemiségére ma is szívesen gondol vissza. A humán tárgyak iránti érdeklődése nem változott, ám ott megkedvelte a szakmai tárgyakat is. Középiskolai tanárai közül különösen szívesen emlékszik vissza a kiemelkedő műveltségű osztályfőnökére, dr. Geszthelyi Istvánnéra és a minden diszciplínában otthonosan mozgó dr. Tóth Ervinnére, akitől megtanulta a „szinkron és szintézis” fontosságát. Egyetemi tanulmányait Budapesten 1975 és 1979 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán folytatta. Az egyetemen eltöltött négy évnek meghatározó szerepe volt életében, s különösen kedves emlék számára a Rajk László Szakkollégium szakmai és emberi közössége. A diploma megszerzését követően, 1979-ben a közigazgatásban kezdett dolgozni, „első” közvetlen munkatársa máig követendő példaként ismertette meg vele a munka iránti alázat és tisztelet, az igényes munka iránti elkötelezettség fontosságát.

Közben – 1986-ban – közgazdasági doktori címet szerzett, s szakmai ismereteit autodidakta módon folyamatosan bővítette. A közigazgatásban eltöltött tíz év után rövid ideig a termelőeszköz-kereskedelemben dolgozott, majd jelenlegi munkahelye, a Hajdú Volán következett.

A Hajdú Volánnál Varga Sándornak a számvitel, a pénzügy, a munkaügy és a bérgazdálkodás, valamint a tervezés és a kontrolling irányítása a feladata. Szakterületéhez valamivel több mint negyven munkatárs tartozik. Külön fontosnak tekinti a munkatárs kifejezés használatát, legfőbb célja ugyanis olyan kollegiális kapcsolatok kialakítása volt, amelyek révén az emberek a szó legnemesebb értelmében társnak tekintik egymást a mindennapi tennivalókban.

– Mindig is olyan nyílt, demokratikus légkörű munkahelyen szerettem volna dolgozni, ahol a szakma művelése szempontjából jelentősége nem a hierarchiában elfoglalt helynek, hanem a szaktudásnak van, ahol a munkatársak kockázat nélkül elmondhatják véleményüket, és ahol nem az a fontos, hogy a hierarchia mely szintjén állónak van igaza, hanem az, hogy a csapat a lehető legjobb teljesítményt tudja nyújtani  – mondja a Hajdú Volán vezérigazgató-helyettese. A munkát illetően Varga Sándor legfontosabb értéknek a strukturált gondolkodást, a kérdések nagy ívű közelítését, a konstruktív megoldások keresését, az együttműködést, a szorgalmat, a munka tiszteletét tekinti.

Munkahelyi elfoglaltságai mellett aktív közéleti tevékenységet folytat: a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság Hajdú-Bihar Megyei Szervezete elnökségi tagja és a Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Felügyelőbizottságának elnöke. Oktatással több, mint negyedszázada foglalkozik, a tanítás élete egyik nagy „szerelme”. Eddigi tevékenységét több kitüntetéssel is elismerték, melyek közül arra a legbüszkébb, hogy Hajdú-Bihar gazdaságáért végzett munkájáért 2001-ben Sesztina-díjat kapott.

1979-ben kötött házasságot Csepregi Ibolyával. Két fiúgyermekük van: András, aki a Debreceni Egyetemen II. éves politológus hallgatója és Péter, aki érettségire készülve most áll pályaválasztás előtt.

Magánéletében legfontosabb feladatának két fia szellemiségének, jövőbeni sorsának formálását, boldogulásának elősegítését tekinti, s reméli, hogy lesz elegendő ereje, egészsége és lehetősége ezért a jövőben is tenni. Fontosnak tartja azt is, hogy munkahelyén az elkövetkező években is tartalmas munkát végezhessen, s tevékenységével hozzá tudjon járulni a folyamatok előbbre viteléhez.

Az eddig elért eredményeivel, az örömöket és a csalódásokat, a sikereket és a kudarcokat együttesen számításba véve összességében elégedett, melyben nagy szerepet tulajdonít az égieknek és mindazon földieknek, akik segítették őt, barátságukkal és szeretetükkel erőt és értelmet adtak munkájához.

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése