Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Ifj. Hunyadi Sándor
A Hunyadi Elektronika Kft. kirendeltségvezetője,
Debrecen–Budapest
A Hunyadi Elektronika budapesti irodájában ifj. Hunyadi Sándorra jellemző kép fogadja a látogatót: ügyfelek adják egymásnak a kilincset, folyamatosan zajlanak a szakmai egyeztetések, csörögnek a telefonok. A budapesti üzleti világ felfokozott tempója nem idegen, sőt természetes közeg a fiatal, energikus kirendeltségvezető számára.
– Szeretem a gyors döntéseket igénylő kihívásokat, a folyamatos megmérettetést és nagyon tudok örülni a sikernek. Ez talán annak a bizonyítási vágynak tudható be, amely kisgyermekkorom óta munkál bennem – vall magáról Hunyadi Sándor.
Nem csoda, hogy a sikeres vállalkozó édesapa elsőszülött fiúgyermeke cégvezetői pályát tűzött ki célul maga elé. A két nővér után rég várt fiúgyermekként 1969. március 25-én látta meg a napvilágot Debrecenben. Kisiskolásként – a Kun Béla Általános Iskolában – inkább a humán tárgyak felé vonzódott. Próza- és versmondó versenyeken egyaránt szép sikereket ért el. Az irodalom iránti szeretete a műszaki világba is elkísérte, hiszen most is szívesen olvassa Vörösmarty, Csokonai, Petőfi műveit. A humán beállítottság jól megfért a természetjárással és az egyre erősödő műszaki érdeklődéssel.
A családi vállalkozás jó lehetőséget biztosított az elektroműszerész szakma fogásainak elsajátítására. A frissen szerzett tudást azonnal hasznosítva a nyolcvanas évek diszkóvilágában fényorgonák, erősítők készítésével nemcsak szakmai tudását bizonyította, hanem zsebpénzének kiegészítését is biztosíthatta. Így aztán nem csoda, hogy a pályaválasztás nem okozott túl nagy gondot. A Landler Jenő Szakközépiskolában igazi szép diákévek alatt az elektroműszerész képesítés és az érettségi megszerzése mellett jutott idő közösségi életre is.
Az érettségi vizsga után az Épgép vállalatnál helyezkedett el, ahol az elektrikus csoportot vezette. Időközben elvégezte a felsőfokú szakképesítést adó energetikusi szaktanfolyamot. A katonai szolgálat is szakmai gyakorlatot adott, hiszen a repülésirányítás részét képező adóházban teljesített szolgálatot. Leszerelés után a családi vállalkozásként működő Hunyadi Elektronikában édesapja mellett az erősáramú fázisjavító tevékenységbe kapcsolódott be és a vállalkozásirányításba is kezdett belekóstolgatni.
Munka mellett további szakmai képesítéseket szerzett, ipari elektronikai technikusként is végzett, majd műszaki informatikai menedzser szakon diplomázott. Jelenleg a József Attila Tudományegyetem közgazdász szakán tanul.
Pályafutásának jelentős pontja volt a cég budapesti kirendeltségének megnyitása, hiszen innen egy-kettőre elérhető az ország nyugati vége is, napi kapcsolat tartható fenn a cég számára fontos „multikkal” és a honi nagyvállalatokkal. A kirendeltség irányítása teljes egészében az ő feladata. Nagy kihívást jelentett számára a „vidéki” cég fővárosi bevezetése, a nagy cégek közötti talpon maradás. Ez igazi próbatételt jelentett szakmailag, állóképesség, rugalmasság, kitartás kellett hozzá, de sikerült.
Mára a Hunyadi Elektronika neve Budapest is ismertté vált és jól cseng, ami ifj. Hunyadi Sándor tudását, tehetségét és szorgalmát dicséri. A kirendeltség most áll költözés előtt. Az egyre bővülő tevékenységet 100 négyzetméter műhely, ugyanakkora raktár és egy 40 négyzetméteres iroda segíti.
– Munkámban rengeteg múlik az ismertségen, a személyes kapcsolatokon. Nagyon fontos a következetesség és a korrektség, amely ha „oda-vissza” működik, alapja lehet a cég sikeres tevékenységének – mondja az ifjú cégvezető. Az átlagon felüli teljesítmény nagyon sok munkával és lekötöttséggel jár.
Sajnos, ezt a családi élet szenvedte meg, ami 1999-ben váláshoz vezetett. Volt felesége, Körtvélyesi Anikó óvónő. Két kislánya, Anikó és Fanni édesanyjukkal Debrecenben maradtak. A budapesti tartózkodás, úgy tűnik, véglegessé vált. Ifj. Hunyadi Sándor már nem tudná elképzelni életét a lüktető főváros, a napi 24 órás készenlétet igénylő menedzseri munka szépsége és nehézsége nélkül. Ezért is jelent számára olykor kikapcsolódást a máig kedvelt természetjárás, az egy-két napos hétvégi túrákat részesíti előnyben.
A Hunyadi Elektronika számára egyre meghatározóbb a fővárosi kirendeltség működése, hisz Budapesten ugyan több a „versenytárs”, de több a lehetőség is, hisz a nagy cégek beszállítói szinte teljes egészében a fővárosi kisvállalkozók közül kerülnek ki.
Ifj. Hunyadi Sándor ma sem elégedett, bár fiatal korban sikerült elérnie azt a célt, amit a kisgyermekként tűzött maga elé: bebizonyította, hogy képes komoly versenyben, nulláról indulva sikeres cégvezetővé válni. Az elért eredményekre ugyan büszke, de mindig jobbat, újszerűbbet akar. És ez így van jól, hiszen ez inspirálta eddig is és fogja ezután is pályáján.
(Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése