Neuzer Sándor

Pénzügyi tanácsadó,

Nyíregyháza

Neuzer Sándor szszb 27 tgy.jpgAneve mellé akár azt is odaírhattuk volna, hogy nyomdaipari szakember, de az egyenruha több színárnyalatát is kipróbálta a jelenleg vezető pénzügyi tanácsadóként dolgozó fiatalember. Sőt, a névkártyáján ugyan nem foglalkozásként, de komoly érzelmekkel megtámogatva szerepelhetne az is: orosi lokálpatrióta.

1964 novemberében született Nyíregyházán, de csak azért ott, mert akkor már kórházban születtek az emberek, nem háznál. Az egész eddigi élete igazából Oroshoz köti, ami akkoriban még önálló település volt, óriási birtokhatárral, hiszen egyebek mellett Borbánya és Nagyszállás is a nagyközséghez tartozott. A családi háttere nem feltétlenül a sikeres vállalkozó jövőjét vetítette előre, hiszen az indulásban kevéssé tudták támogatni. Szeretettel, gondoskodással viszont igen, az Országos Mentőszolgálatnál dolgozó édesanya és a kiváló cipész édesapa, aki süketnémaként élte le az életét.

Az általános iskola elvégzése után gyakorlatilag máris önállóvá vált, hiszen a Vasvári Pál Gimnázium akkoriban induló, második „katonai” osztályának növendéke lett. Még pontosabban: a 2. Számú Katonai Kollégium lakója. Mindig vonzotta a kaland, gyermekkorában pedig az „indiánosdi”, és egy kéthetes, csengeri tábor végleg meggyőzte az egyenruhás élet szépségéről. Rendet, fegyelmet is tanultak az ország keleti feléből összesereglett diákok, némelyikükkel a barátság azóta is tart.

Ma már megmosolyogja, ahogy akkoriban egyenruhában, úgynevezett  „kukoricafarmerben” járták az utcákat. A továbbtanulás nem volt kérdéses, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára vették fel, Szentendrére. Ám amikor világossá vált számára, hogy egy banális félreértés miatt nem teljesülhet a szíve vágya, és nem lehet belőle mélységi felderítő, a többi lehetőség nem vonzotta, így leszerelt. Itthon, a mai Alvégesi, akkoriban III. kerületi Művelődési Házban talált munkát mint népművelő, a pályát a KPVDSZ Művelődési Házban folytatta Sipos Ildikó hívására. Néhány kisebb kitérő következett, néhány hónapig a Nyírségi Nyomdában is dolgozott korrektorként, szedőként, amelynek később még szerepe lesz. Majd ismét egyenruhát öltött, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Alosztályán kezdett járőrként. Szerette a munkáját, de kereste a feljebb lépés, továbbtanulás lehetőségét is. A miskolci tiszthelyettesképző elvégzésével párhuzamosan soron kívül előléptették törzsőrmesterré, és több helyre is hívták házon belül. Ám kiváló munkája miatt járőrként is ragaszkodtak hozzá, amiben ő így nem látott kiugrási lehetőséget, így ismét levetette az egyenruhát. Egy akkor felfelé ívelő vállalkozásnál, a Mini Grafikánál helyezkedett el sofőrként, majd hamarosan üzletvezető lett, és a nyomdaipari szakma kiváló ismerője. 1995-ben saját vállalkozást alapított tapasztalatok birtokában, de igazából tőke nélkül. Először vett egy nyomdagépet, majd számítógépet, és szinte a semmiből indulva olyan céget épített, amelyben egyes időszakokban tizenöten is dolgoztak.

1997-ben elkészült a műhelye az addigi mostoha körülményeket elhagyva, és számos cégnek készítettek nyomtatványokat, plakátokat az Op-Art Bt. keretében. Néhány partnerrel a mai napig is munkakapcsolatban van. Ám az élete más irányt vett. Diplomát a Nyíregyházi Főiskola gazdálkodás és menedzsment szakán szerzett, logisztikai szakirányon.

2010-ben keresték meg komolyan az Aranyhíd nevű Független Pénzügyi Tanácsadó Irodától, s a korábbiakkal ellentétben igent mondott az invitálásra. Ma már többtucatnyi ember munkáját koordinálja, mint mondja, igazán jó erőkből, kitűnő szakemberekből álló csapatot vezet. A cég filozófiája ugyanaz, mint az övé: a piacon a legjobbnak lenni. Emellett fontos küldetésének is érzi az emberek pénzügyekkel kapcsolatos gondolkodásmódjának átalakítását. Mint emlékeztet: a ma élő aktív lakosság javarésze még egy hiánytársadalomban szocializálódott.

Missziójának érzi, látva a világgazdaság folyamatait, hogy tudatosítsa: a szülők felelőssége a gondoskodás e téren is, már fiatal kortól. Óv a hitelektől, és a régi intelmet hangsúlyozza: először gyűjts, takarékoskodj, és addig nyújtózz, amíg a takaród ér. De azt is hozzáteszi: minden hónapban először magunkat kell „kifizetnünk”, gondolván a jövőre.

Családot gyakorlatilag a vállalkozásával egy időben alapított. Felesége, Gulácsi Éva jelenleg egy meghatározó megyei cég készletgazdálkodási osztályvezetője. Két gyermekük született, Gréta tizenegy, Jázmin hétéves. Szívesen kertészkedik velük együtt, és ha ideje engedi, horgászni jár. Az utóbbi években pedig sokat dolgozott másokkal együtt azért, hogy szeretett „szülőfaluja”, egyben mostani lakóhelye, Oros újra önálló legyen. Bár a hivatalos kezdeményezés nem ért célt, ő a gyökerei, rokonai, barátai kapcsolatai miatt a mai napig is orosinak vallja magát.

(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése