Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Hernádi Béláné
Főkönyvi könyvelő, pénzügyi csoportvezető,
Nyíregyháza
A Közgazdasági Technikum pénzügyi tagozatán érettségizett 1967-ben, szülei hatására választotta ezt a képzést. Az iskolában jó diákközösség alakult ki, megszerette a szakmát, sokat tanult a tanároktól. Huba Endre tanár úr volt az osztályfőnöke, a mai napig szívesen emlékszik azokra a szép és gondtalan diákévekre, a szakmájukat szerető és átadni tudó pedagógusokra, akik igyekeztek a pénzügyi munka ismeretére megtanítani a diákokat.
Érettségi után első munkahelye a Társadalombiztosítás Megyei Igazgatósága volt, ahol közel tíz évig dolgozott adminisztrációs munkakörben. Jó kollektívába került, hasznosítható szakmai tapasztalatokat szerzett, ami meghatározta a későbbi pályáját is.
Abban az időben nagy KISZ-élet zajlott a munkahelyeken. Ő mindig nagyon aktív közösségi ember volt, szerette, amikor pezsgett körülötte a levegő, aktivitását, szervezőképességét munkatársai is értékelték, és a Társadalombiztosítási Igazgatóságon töltött egy év után már bizalmat szavaztak neki, KISZ-titkárrá választották.
Rengeteg hasznos programot szervezett, színházba, moziba, kirándulásokra járt a nagyon lelkes kollektíva. Annyira jó szervező volt, hogy tevékenységét 1970-ben dicsérő oklevéllel ismerte el a KISZ Központi Bizottsága.
1970-ben, fordulat következett magánéletében, férjhez ment, majd megszülettek gyermekei.
1971-ben Ildikó, 1973-ban pedig második kislánya, Anikó. Közel hat esztendeig gyesen volt, kizárólag gyermekei nevelésével foglalkozott, úgy gondolta, ez a legfontosabb feladata.
Amikor óvodáskorúak lettek lányai, ismét munkába állt. A Sipkay Barna Szakközépiskolába kerestek munkatársakat adminisztratív, gazdasági munkakörbe, jó lehetőségnek tartotta, jelentkezett, és felvételt nyert.
Az iskolában egy adott munkakörre veszik föl a dolgozókat, ennek ellenére nagyon szerteágazóak a feladatok, sok mindennel kell foglalkozni. Ő is többféle munkakört látott el, volt iskolatitkár, adminisztrátor, élelmezésvezető, könyvelő. Leghosszabb ideig a könyvelésen dolgozott.
Az eltelt évek alatt sok minden változott az iskolában is. 1993-ban új gazdaságvezető került a gazdasági iroda élére egy ambiciózus fiatalember személyében, aki számos, addig nem alkalmazott módszert vezetett be.
Abban az időben tértek át a számítógépes könyvelésre, elég nehéz időszak volt, hiszen kézzel is könyveltek, és e nagy figyelmet igénylő munka mellett igyekeztek elsajátítani a számítógépes könyvelés szabályait.
Bár kezdetben idegenkedett a számítógéptől, de a későbbiekben megkedvelte, hiszen gyorsan rájött, hogy megkönnyíti munkáját.
Akkoriban végezte el a mérlegképes könyvelői tanfolyam államháztartási szakát, hiszen mindig fontos volt számára az önképzés, szakmai tudásának gyarapítása.
1995-ben új és nagyon szép feladatot kapott az iskolában, szaktantárgyakat taníthatott, üzleti elszámoltatást, tanirodai gyakorlatot. Nagyon sok jó képességű diákkal találkozott ez idő alatt. Vannak olyanok, akik azóta is visszajárnak hozzá szakmai tanácsot kérni.
Úgy véli, talán egy kívülállónak nem sokat mond, vagy kicsit száraznak tűnik a pénzügyi munka, de amikor egy év végi vagy félévi beszámolót el kell készíteni, ami jól sikerül, jók az eredmények, elismerik az ember munkáját, az igen jó érzés.
Több éve a Szakszervezeti Bizottság és a Közalkalmazotti Tanács vezetőségi tagja, az 1980-as években a Belkereskedelmi Minisztérium kitüntetéssel ismerte el munkáját, 1999-ben tanácsnoki címet kapott. Ezek az elismerések mindig újabb lendületet adtak munkájában.
Nyugdíjba készül, ebben az esztendőben megszűnik a közalkalmazotti munkaviszonya, várja a nyugdíjas éveket, de sajnálja az iskolai munkáját, úgy érzi, hiányozni fognak azok a kollégák, akikkel évtizedeken keresztül együtt dolgozott, hiányozni fognak az iskolai ünnepek, a közös kirándulások, a beszélgetések.
Annak viszont örül, hogy ezentúl több időt szentelhet majd családjának, hiszen van két saját és két fogadott unokája, akik nagyon várják, hogy jobban ráérjen a nagyi, és többet foglalkozzon velük.
Szabad idejében gyakran jár párjával színházba, van bérletük, szereti a jó darabakot, szeret kézimunkázni, gyakran készít különböző apró kis ajándékokat kolléganőinek, ismerőseinek.
Szívesen kertészkedik, párjának Tiszalökön van egy kis hétvégi háza, amelyhez kert is tartozik, amikor lehetőség adódik, ott vannak, gondozza a virágokat, vagy csendben, a táj sokszínűségében gyönyörködve üldögélnek a vízparton.
Büszke gyermekeire, akik megállják helyüket az életben, Ildikó szociálpedagógus, Anikó pedig egy angol cégnél pénzügyi munkatársként dolgozik.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 23. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése