Dr. Cs. Tóth János

A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója,

Debrecen

Számomra a művészettel való foglalkozás szenvedély, igazi lelki szerelem – vallja a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ új vezetője, dr. Cs. Tóth János. Véleménye szerint az elkövetkezendő években egyre nagyobb hangsúlyt kapnak majd a művészetekből táplálkozó közösségi alkalmak.

Terveiről, elképzeléseiről beszélgetünk a 2007-ben átadott könyvtár-igazgatói szobájában.

– Az igazi vonzerő az volt számomra, hogy március óta ez a könyvtár megyei könyvtár és egyben művelődési központ. Azt a fajta egységet, ami az emberben létezik, így meg lehet találni az intézmény keretein belül. A kultúra ezerarcú: a színház, az irodalom, a könyv és a tánc is beletartozik. Ebből adódik egyfajta szellemi izgalom, hogy olyan tartalmi kihívásokkal találkozzunk, mint amilyen a megyei önkormányzat által meghirdetett identitás-kulturális program. Ez a program elsősorban értékek megőrzésére, másodsorban az értékek megújítására irányul, és ennek a feladatnak a szépsége, komolysága ragadott magával engem. Az érzelmi oldala a dolognak, hogy Debrecenben születtem, később pedig ide jártam a Tanítóképzőbe három évig. Erősen kapcsolódom ide az Alföldi Nyomda révén is, és a sok debreceni ember által, akiket ismerek, becsülök.

Vezetői teendői mellett jut ideje művészeti, írói munkásságát is folytatni, az Új Művészetben évente két-három cikke mindig megjelenik, ezen túl felkérések alapján előszót is ír katalógusokba. Számára a művészettel való foglalkozás szenvedély, igazi lelki szerelem, ami soha el nem múlik. Bár kevesebb idő és energia jut rá, mert számos rendezvényen vesz részt, de mindig nagy örömmel és szeretettel tölti el, amikor látja, hogy egy képzőművészeti kiállításon milyen nyitottságra, őszinte odafordulásra képesek az emberek. Mint fogalmaz, ez a hozzáállás ifjúságára emlékezteti, és segíti abban, hogy energiával töltődjön fel.

Érdeklődési körébe a könyvek, a könyvkiadás mellett a képzőművészet és a színház is beletartozik. Hogy milyen gyökerekből táplálkozik a kultúra, illetve a népművelés iránti elkötelezettsége? Nos, a válasza:

– Gimnazista koromban már verseket mondtam mint irodalmi színpados, és az olvasóköröket jártuk végig különböző műsorokkal. Művészeti szakkörbe is tartoztam, Balmazújvároson akkor épült meg a művelődési ház, az ottani hangulat és közeg végül arra inspirált, hogy ebbe az irányba folytassam tovább. Amikor idejöttem Debrecenbe, a Tanítóképzőbe tanító szakra, a Maróti-kórusban énekeltem három évig, s mindezen élmények miatt inkább a közművelődésben érzem otthon magam, mint a tanításban. Később, leszerelve a katonaságtól, Békéscsabán az Ifjúsági- és Úttörőházban népművelési- és kulturális munkákkal foglalatoskodtam, és attól kezdve végig megmaradtam emellett. Az utóbbi húsz év a könyvkiadásban telt, a Teva Kiadó és a Móra Kiadó égiszei alatt.

A gondokat sem hallgatja el, amikor azt mondja: – Nehéz az olvasást elfogadtatni akkor, amikor nagyon sok versenytársa születik. Az egyik ilyen versenytárs a világháló, bár olvasástudás nélkül ott sem lehet közlekedni. A könyv másik versenytársa volt a CD-ROM, ami miatt elhangzottak olyan kijelentések, hogy értelmét vesztette a nyomtatott könyv, hiszen olvashatunk képekről is.

Ez az állítás két-három év után megdőlt, visszaszorultak az elektromos képi információhordozók. Érdekes módon a hangos könyvek viszont egyre keresettebbek, a könyvnek éppen ezért mindig meglesz a maga helye és szerepe az emberek életében.

A Méliusz-központ könyvtári szekciója benyújtott egy százmilliós európai uniós pályázatot, melynek lényege, hogy a megyében lévő könyvtárakat összekapcsolják, és lesz egy olyan portál, ahová minden könyvtár fölrakhatja saját programját. A pályázatot konzorciumban nyújtották be, együtt a debreceni Benedek Elek Könyvtárával, tehát komoly integráció, együttgondolkodás zajlik az intézmények között. 2009. július 9-én a Magyar Könyvtárosok Országos Találkozója Debrecenben lesz.

Az elmúlt években több sikeres program is zajlott a könyvtár épületében, ilyen a Megyejárás, mely kéthetente egy-egy településnek lehetőséget ad arra, hogy bemutatkozzon. Eddig körülbelül a megye településeinek fele vonultatta fel kulturális, történelmi, gasztronómiai értékeit. Két szempontból is fontos, hogy ez a programsorozat létrejött. Elsősorban azért, mert az adott település művészei, énekes-szólistái, táncosai, hímzői, festőművészei eljutnak a művelődési központba, fel tudnak lépni, meg tudják mutatni magukat. Másodsorban mi is bemutatkozunk, megismertetjük a látogatókkal ingyenes eseményeinket és szolgáltatásainkat.

A Megyejárás sorozatot a megyei önkormányzat vezetőinek képviselői is minden esetben megtisztelik jelenlétükkel, bepillantást nyerhetnek abba a kulturális programba, amit az egybegyűltek megjelenítenek.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése