Kérdő Zsuzsa

Önkormányzati képviselő,

Debrecen

hb 7 nyg Kérdő Zsuzsa_1.jpgDebrecen Megyei Jogú Város 50 tagú képviselő testületének legfiatalabb tagja a 23 éves egyetemi hallgató, aki egy sajnálatos tragédia következtében került be az önkormányzat Fidesz MPSZ frakciójába időközi választáson, 2007 júniusában. Eredményére rendívül büszke, hiszen a szavazáson részt vevők 76 százaléka voksolt rá a város 4. számú önkormányzati választókörzetében.

Politikai pályájának elindulásában meghatározó szerepet játszottak családi gyökerei. Anyai nagypapája, Dr. Kovács Zoltán, ’56-os szereplése miatt kilenc hónapot ült Kádárék börtönében. Szabadulása után soha többé nem dolgozhatott jogászként. Lányát – Zsuzsa édesanyját – első nekifutásra, kiváló tanulmányi eredménye ellenére sem vették fel gyógypedagógiai főiskolára. Továbbtanulását annak köszönheti, hogy újabb felvételijénél már nem vették figyelembe a középiskolai jellemzést, „csak” eredményeit.

Zsuzsa, családja harmadik, legkisebb gyermekeként, 1984. szeptember 14-én született Debrecenben. A viszonylag nagy korkülönbség következtében édesanyja több időt szentelhetett rá, mivel a nagyobb lányok önállósodtak. A rendszerváltás korai éveiben, már kisgyermekként politikai nagygyűlésekre járt szüleivel, s a közönséggel együtt énekelte: „Szabad élet, szabad madár, jaj de szépen, szabadon száll!”

A mai napig emlékezetes marad számára az első – valóban szabad – választás éjszakája. Szülei baráti társaságban várták az eredményeket, Zsuzsa pedig Hajdúszoboszlón, a nagyszülőknél, a dunyha alatt imádkozott. Jóllehet, hatévesen vaj’ mi keveset fogott fel a politikából, de azt érzete, fontos dolgok történnek körülötte.

Alapfokú tanulmányait a debreceni Kinizsi Pál Általános Iskolában végezte. Kiváló tanulmányi eredményei mellett hat évig járt zeneiskolába, ahol zongorázni tanult. Cselgáncsozott is, de mindemellett majd’ minden tanulmányi versenyen is részt vett. Meghatározó személyiség volt számára felső tagozatos osztályfőnöke, Csák László, aki amellett, hogy matematikát és fizikát tanított, pozitív kisugárzásával egyengette a kiskamaszok jellemét.

Még általános iskolás korában kapcsolódott be a Disputa Kör Egyesület munkájába, amelyben aztán középiskolás éveiben is részt vett. Akkor tanult meg érvelni, vitatkozni, akkor jött rá arra, hogy a dolgok nem egyszerűen fehérek vagy feketék. Megyei és országos versenyeken is részt vett disputás csoporttársaival, de a legbüszkébb az egyéni versenyen elért első helyezésére.

Matematika tagozatos általános iskolai végzettsége ellenére, középiskolai tanulmányait a debreceni Tóth Árpád Gimnázium humán tagozatán kezdte meg, s végezte el. Ott is ragyogóan helytállt, végig jeles volt. A tanulás mellett bele kóstolt a fiatalok bulizós életébe is, de soha nem játszotta el a szülők bizalmát. Érdekességként jegyzi meg, hogy a magas óraszámú magyar, történelem és latin meghatározta az osztály továbbtanulási szándékát: a 36 diákból húsz a jogot célozta meg, míg a többiek a bölcsészkart.

Tizenhét évesen kötelezte el magát a politikának. A 2002-es – a jobboldal számára vesztes – országgyűlési választások után belépett a Fidelitas debreceni szervezetébe, ahol először alelnök, majd városi elnök lett. Azóta minden szabadidejét a politikának szenteli: a szórólapozástól a kopogtató cédula gyűjtésén át a nagygyűléseken való részvételig, mindenhol ott van. Jellemző az elfoglaltságára, hogy még a saját szalagavatóján sem vett részt. 2002 őszén a helyhatósági választások finisében mindent a kampánynak rendelt alá, s a maturáló diákoknak járó szalagot osztályfőnöke csak az esti banketten tudta átadni. Gimnáziumi osztályfőnökére – Lukácsné Bíró Eszterre – szintén hálával gondol vissza, akinek ’56-os édesapja, a festőművész Bíró Lajos, személyes élményeit osztályfőnöki órákon osztotta meg a fiatalokkal.

Az érettségi után Zsuzsa sikeresen felvételizett a Debreceni Egyetem Jogi Karára. Felsőfokú tanulmányai mellett sem hagyott fel a politikával: Dr. Pósán László országgyűlési képviselő politikai munkatársa 2006 óta.

2007 áprilisában a Fidelitas országos alelnökévé választották.

A helyi önkormányzati munkába 2005 májusában kapcsolódott be, amikor is a szociális bizottság külső tagjává, majd 2007 tavaszán pedig rendes tagjává választották. Tagja még az oktatási és etikai bizottságnak is.

Politikai hitvallásához az ókori filozófust, Platont hívja segítségül, akinek gondolatait mindig szem előtt tartja: „Azon bölcs emberek, akik nem vesznek részt a közéletben, arra ítéltettek, hogy a buta emberek által irányított világban éljenek.” Ami leginkább kihozza sodrából, az az emberek közönyössége, amikor úgy nyilatkoznak, hogy nem érdekli őket a politika. Hiszen – mint fogalmaz – minden politika, az is, hogy mennyi a rezsiköltség, vagy mennyibe kerül egy kg kenyér.

Azt a kevés szabadidőt, ami elfoglaltságai mellett marad, családjával és kedvesével tölti.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése