Dr. Balogh Ádám

Egyetemi docens,

Debrecen

hb_5-6_dr_balogh_adam.jpgAzok közé tartozik, akiknek orvosi praxisában sikerült ötvözniük a klinikai kutatást a betegek gyógyításával. A csontritkulás kutatásának és gyógyításának meghonosítása Debrecenben az ő nevéhez kötődik, nem véletlen, hogy e területen országos szakmai szinten is számon tartják.

Dr. Balogh Ádám a család legidősebb gyermekeként 1940. december 15-én látta meg a napvilágot Kassán. Jenő öccse ÁFÉSZ-elnök Enyingen, András útépítő mérnök Veszprémben, a Közútkezelő Kht. igazgatója, míg a gépésztechnikus Imre Székesfehérváron él. Születése után néhány évvel a család Enyingre költözött, itt kezdte iskolai tanulmányait. A történelmet kedvelte elsősorban, amit nyilvánvalóan magyar–történelem szakos édesapjától örökölt. Nem volt ez másképpen a József Attila Gimnáziumban sem Székesfehérvárott, ahol két kiváló pedagógus: Farkas Gábor és Gergár Károly bővítette ez irányú tudását. Időközben Tóth Lajos tanár úrnak köszönhetően megkedvelte a biológiát is, így érettségi után Debrecenben az Orvostudományi Egyetemen tett sikeres felvételi vizsgát. A kollégiumban jó baráti körbe került, csoporttársaival is igen jól alakult kapcsolata. Már egyetemistaként eljutott külföldi tanulmányutakra: járt Kassán és Drezdában. Tanárai közül Krompecher István anatómia- és Árvay Sándor szülész-nőgyógyász professzor tett rá nagy hatást, utóbbi inspirálta arra, hogy bent maradjon az egyetemen.

Szakképesítései: 1969-ben a szülészet és nőgyógyászat, 1978-ban az orvosi laboratóriumi vizsgálatok, 1993-ban az endokrinológia szakorvosa. Beosztásait tekintve végigjárta az egyetemi ranglétrát: gyakornokként kezdett, majd tanársegéd lett. A Női Klinika laboratóriumvezetője 1978 óta, 1982-től egyetemi adjunktus, 1991 óta egyetemi docens, a Menopausa-Osteoporosis Szakrendelés konzultánsa 1992-től, részlegvezető 1995 szeptembere óta, a Debreceni Regionális Osteoporosis Program (DROP) alapítója és koordinátora 1992-től, majd a Nemzeti Osteoporosis Program Regionális Centrum vezetője 1995-től. Tudományos tevékenysége során vizsgálta a hormonális fogamzásgátló szteroidok hatásmechanizmusát, endokrin hatásait, az endokrin és anyagcsere-változásokat a menopausában, valamint a csont anyagcsere változásait egészséges és osteoporotikus nőkben az életkor, élethelyzetek, szisztémás immunbetegségek, valamint gyógyszeres kezelés hatására.

A nemzetközi tudományos együttműködés jegyében 1976-ban a WHO kutató ösztöndíjasa egy évig Stockholmban a Karolinska Egyetemen Diczfalusy Egon professzor intézetében, majd 1977-ben Londonban végzett kutatást. A WHO Research Training Grant támogatásával kutatómunkát végzett a hormonális fogamzásgátlók endokrin hatásainak vizsgálatára. Az International Atomic Energy Agency közreműködésével nemzetközi együttműködésben tíz ország kutatóinak részvételével vizsgálták a csonttömegváltozást 15–49 éves kor között a táplálkozás függvényében. Ugyancsak részt vett nemzetközi klinikai vizsgálatokban az osteoporosis-ellenes új gyógyszerek kifejlesztésének végső fázisában.

1981-ben az orvostudományok kandidátusa, 2003-ban a Debreceni Egyetem habilitált orvosa, 2005-ben a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett. Több mint 200 kongresszusi előadást tartott, egy szakkönyvet és 17 könyvfejezetet írt, lektorált szakfolyóiratokban több mint 80 tudományos közleménye jelent meg. A Magyar Osteoporosis Társaság alapító és vezetőségi tagja 1990 óta, a Magyar Menopausa Társaság alapító tagja, társelnök, 1995 óta vezetőségi tag. Emellett a WHO időszaki tanácsadója, a Nemzeti Osteoporosis Program vezetőségének tagja 1995-től, valamint a Belgyógyász Szakmai Kollégium Osteoporosis Tanácsadó Bizottságának tagja (1997–2000).

„A siker három legfontosabb feltétele  – mondja dr. Balogh Ádám – az empátia, azaz együttérzés a betegekkel, a szakmai ismeretek és gyakorlat, valamint a kitartás. Ez utóbbi nélkülözhetetlen a kutatásban, amely nagyon sok időt és energiát igényel. Mivel az ismeretlen irányába haladunk, a dologban mindig benne van a kudarc lehetősége is. Ezt fel kell tudni dolgozni, hogy aztán újult erővel lásson neki az ember az újabb feladatoknak.”

Felesége, Barth Zsuzsanna, akivel 1966-ban kötött házasságot, a „családot menedzseli”. Zsuzsanna lányuk 1967-ben született, ő fogorvos, férje jogász, egy egyéves kislányuk van. Ildikó egy évvel fiatalabb, pszichológus, férje orvos-menedzser, ők három gyermeket nevelnek. A család élete fő értelme. Szabad idejében, legtöbbször a különféle konferenciákhoz kapcsolódva, szívesen utazik. A világ számos helyén megfordult, bármikor szívesen visszatérne Malajziába, de igen jó barátai vannak Törökországban is. Nyugdíjba készülve összességében elégedett életével, reméli, hogy a csontritkulás terén még néhány évig végezheti kutatómunkáját, és ennek eredményei megjelennek a gyógyító munkában is.

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése