Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Póka Imre
Önkormányzati képviselő,
Nyíregyháza
A 12-es választókörzet nyolc éve függetlenként megválasztott képviselője ízig-vérig tanárember. Azon túl is olyan testnevelő, aki a mozgáson kívül nem nagyon fogad el önmagától és környezetétől másféle magatartásformát. A tízezres lélekszámú Kertváros választói mellett maga mögött tudhatja 18 bokortanya lakóinak a támogatását is. Jókedvében, néha-néha dúdolgatja is az egykori sláger sorait: „Járom az utam, mert én itt születtem, ez a Hazám…”
A mindig tenni akarása e rövid idő alatt is sok, a közösség számára hasznos és értékes épületben ölt testet: a korábban hiányzó szabadidőközpont már valóság. Olyan valóság, ahová a gyermek beíratható, ahol foglalkoznak vele, ahol tanítják. S az emberhez méltóan értelmes szabadidő-eltöltés is könnyebb, ha van hol levezetni a fölös energiát. Kitartóan lobbizik, pályázik a városrészben, illetve a bokortanyákon lakók életminősége javítása érdekében. Célja középen haladni, a földön maradni, s nem kergetni a tovatűnő délibábokat. Álmodozni azonban neki is szabad, s ő kulturális, oktatási és sportcentrumot álmodik oda, ahol még nincs, de szükség az van rá mindenképp. Megvalósult álma, a tornacsarnok, ami a helyiek sportolási igényeit elégíti ki nemzetközi összehasonlítást is megálló színvonalon. A 140 millió forintos beruházással létrehozott épület délelőtt az oktatásé, délután a diáksporté, aminek a keretein belül zajlik az utánpótlás-nevelés 11 szakcsoportban. Az úszás, a tájékozódási futás, a tollaslabdázás, a súlyemelés, az íjászat, a sakk csak néhány a sikersportágak közül. A nap hátralévő óráiban a felnőttek vehetik birtokba a helyiségeket. A test mozgatása mellett Póka Imre a szellem tornáztatását is minden erejével támogatja. A Fészek utcai orvosi rendelő üres tetőterét – az orvosokkal együtt – rendbe hozatta, s ott alakíttatta ki az addig nem létező, mára viszont teljes gőzzel működő könyvtárat.
Az életminőséggel összefüggő létesítmények közül a nevéhez fűződik a csapadékvíz-elvezetés megteremtése is. Addig volt olyan időszak, amikor 80 cm-es vízben álltak az autók, és gázoltak az emberek egy felhőszakadás után. De itt említhetjük meg Nyíregyháza egyik jelentős gondját is, a rendszerváltás óta üresen tátongó laktanyákat. Jelentős szerepe volt abban, hogy a Tiszavasvári út és az Alkotás utca érintett részeit beépíthetővé tette az önkormányzat. Így családi házak építése vált lehetővé. A meglévő közművek mellé már készülnek a ma még hiányzók, s néhány év múlva egy minikertváros nő ki a földből…
Az egykori Báthori laktanyában a fogyatékkal élők számára biztosítanak helyet. Az „Esély Centrum” és a START Vállalat segíti a rászorulókat.
A volt Vay Ádám laktanya épületeiben a Bencs László Szakiskola, a Zrínyi Ilona Gimnázium „Arany János” Tehetséggondozó Centrumot hoz létre. A kétmilliárd forint költségigényű terv során a közösségi élet korszerű formáinak megteremtése kap kiemelt szerepet. A Kertvárosi Polgárőrség alapító tagja kezdeményezte azt az aláírásgyűjtési akciót, amit azért indítottak el, hogy visszaszorítsák a városrész kamionforgalmát. Az eredmény: a kertvárosi elkerülő utat 2007-ben adják át rendeltetésének.
Mindennapi figyelme a bokortanyákon élőké is. Sajátjának érzi az úthálózat fejlesztését. Ma még a mentő, a tűzoltó, a rendőr, a szemétszállító is nagy nehézségek árán jut el céljához. Aszfaltút készül Jánosbokor és Vargabokor térségében. A közbiztonság javításáért kezdeményezte a helyi polgárőrségek felállítását, és valamennyi tanyán tevékenykedik megbízottjuk. A rendőrökkel közösen végrehajtott járőrözések eredményeként jelentősen csökkent a korábban jellemző termény-, állat- és falopás is. A „Szomszédok Egymásért Szemmozgalom” meghonosításával sikerült elérnie, hogy az emberek ne fordítsanak hátat akkor, amikor a másik bajba kerül…
A térség égető gondján, a minden réteget sújtó munkanélküliségen is igyekszik változtatni. A romákat és a tirpákokat az átlagostól nagyobb mértékben érintő gondon közhasznú és közmunkaprogramokkal próbál meg enyhíteni. Az is előrelépés, ha az elesettek saját környezetüket rendben tartják.
A megyeközpont külterületeit érintő európai uniós pályázat beindulásával lehetővé válik egy komoly közműgond megoldása: a csatornázás és a szennyvízelvezetés kiépítése. A tervek szerint a munkálatok 2007-ben elkezdhetők. Elfogadták a pályázatukat az európai uniós szabványnak megfelelő játszótérre is.
Póka Imre, a „tiszteletbeli vajda”, a közösségi rendezvények motorja immár kilenc éve szervezi a kertvárosi majálist. Egyik megálmodója a Vajdabokorban mára hagyományossá vált, augusztus 20-i kenyérszentelő ünnepségeknek. Felesége Lizák Éva testnevelés–földrajz szakos tanár. Büszke a 19 éves Eszter lányára és a hétéves Tamás fiára. Ők jelentik a nyugodt családi hátteret, hogy a képviselő a választók gondjait a vállára vegye.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése