Gyarmati Mihály

Ügyvezető, önkormányzati képviselő,

Nyíregyháza

szszb_18-50_gyarmati_mihaly.jpgVersenyt rohanunk az idővel! A ma embere ezt vagy beismeri, és megpróbálja napi feladatai szerint kiporciózni a perceket, vagy nem, és hagyja magát lélekvesztőként hányódni az egyre gyorsuló időfolyamon. Gyarmati Mihály régi barátságban van az órával: már ifjú korában, középtávfutóként megtanulta a perc pontosságát és a másodperc fontosságát.

Az 50. életévéhez közeledő egykori válogatott atléta, ma ügyvezető, önkormányzati képviselő csak mosolyog Rousseau idézetén, miszerint „Az ifjú egyesítse magában a bölcs értelmét s az atléta erejét”. – Ezzel egyetértek, ám szeretném, ha ez az idő múlásával is igaz lenne! – mondja Gyarmati Mihály.

A szatmári településen, Fábiánházán született 1957. november 19-én. A szülei földműveléssel foglalkoztak a téeszben és a háztáji gazdaságban, sajnos, már egyikük sem él. Néhai édesapja Gyarmati Endre, édesanyja Veres Róza volt. A három gyermek – Endre, Irén és Mihály – közül az utóbbi a család Benjáminja. A helyi általános iskola elvégzése után a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumba került. A nyurga fiú játékára már 13–14 éves korában számított a fábiánházi futballcsapat. Ám a stoplis cipőt hamar szegesre cserélte, miután Juhász Imre, a gimnázium testnevelő tanára meglátta benne a középtávfutó erényeit: gyorsaságát és kitartását. Jöttek a megyei korosztályos bajnokságok, s az 1500 méteres futásban sorra a dobogón állhatott. Szombathelyen 1976-ban az országos középiskolai bajnokságban 3. helyen végzett.

A Nyíregyházi Vasutas-Spartacus Sport Clubhoz 1972-ben került, Orendi Mihály csapatába. A katonaság idején a Budapesti Honvéd színeiben versenyzett. A legjobb ezerötszázas ideje: 3.41.01 perc volt. 1980-ban a legjobb négy között szerepelt, volt válogatott és válogatott kerettag. Megismerhette Németország, Belgium, Jugoszlávia, Olaszország és Franciaország több városának stadionját. Szívfájdalma, hogy a nevezési szint időben kései teljesítése miatt lemaradt a moszkvai olimpiáról. Igazi barátságot kötött az NYVSSC-nél Májer Józseffel, s a válogatottban és a Honvédban is vele együtt versenyző Tóth Lászlóval (Totyával).

Az aktív sportélet megszűnése után sem kívánt szakítani a sporttal, levelező tagozaton 1984-ben elvégezte a Testnevelési Főiskola sportszervezői szakát. Már 1983 nyarától az NYVSSC Atlétikai Szakosztályának ő lett a technikai vezetője. – Ez volt az egyesület, s a szakosztály aranykora, az utóbbi ekkor közel ötszáz versenyzőt számlált. A vidék legeredményesebb szakosztályaként a nyíregyházi atléták méltó versenytársai voltak az akkor még különösen preferált Dózsa és a Honvéd atlétáinak. Nem véletlenül volt Nyíregyháza a házigazdája 1995-ben az Atlétikai Ifjúsági Európa-bajnokságnak. Néhány nevet megemlítve: Petrika Ibolya, Bakosi Béla, Pálóczi Gyula, Vasvári Sándor. Az NYVSSC mellett, 1985–87 között, Mérey László szövetségi kapitány idején a magyar utánpótlás-válogatott technikai vezetői feladatát is elláttam – idézi fel a múltat.

Már korábban is, de a sportolók nagy családjában is aktívan tevékenykedett, mint úttörő-, és KISZ-vezető. Máig emlékezetes névadó ünnepségeket, sportvetélkedőket, kirándulásokat szervezett. A sport holdudvarát ideiglenesen elhagyva a sóstói KISZ-táborba került, ahol mint szállás- és rendezvényszervező tevékenykedett 1989-től 1990 nyaráig. Majd a városközpontban 1990 nyarán megnyílt Gösser Söröző üzletvezetője lett, ahol kerek két évet töltött. A két tulajdonos különválásával magánvállalkozásba kezdett, háromszori nekifutással és más-más társsal. Nyír-Gyümölcs Kft. néven 1997-től viszont saját vállalkozását vezette a Bocskai utca 6. sz. alatt. Ezt az önkormányzat a kiskörút tervezett építése miatt lebontatta, amely útszakasz máig sem készült el. Új telephelyet a város frekventált helyén már nem lehetett találni, e tényező és a multik megjelenése miatt 2001-ben a cég eladása mellett döntött.

A Nyír-Suli Kht. 2001. júliusi megalakulásától mint sport- és rendezvényszervező dolgozott. E feladatot külsősként ma is ellátja. 2002-től napjainkig egyik ügyvezetője a Marso-NYKK-nak. Az NB I-es férfi kosárlabdacsapat 2003-ban alanyi jogon jutott fel a hazai élvonalba, ahol április 3-ai győzelmével, rekordszámú, 1800 néző előtt a legjobb 8 közé került. Horváth Imre vezetőedző gárdája immár a felsőházban folytathatja a játékot. Gyarmati Mihály 2002-ben az MSZP színében „versenyezve” állt rajthoz az önkormányzati választáson, és nagy fölénnyel nyert. A Nyíregyháza ékszerdobozának tartott Sóstófürdő és lakóhelye, Sóstóhegy egyéni önkormányzati képviselőjeként fáradhatatlanul „rója a köröket”, csak a századmásodpercek helyett most új épületek, parkok, játszóterek, utcák, embersorsok sorjáznak a célszalag mögött. Munkája elismerése, hogy a Sóstófejlesztő Rt. Felügyelő Bizottsága egyik tagjának választották.

Gyarmati Mihály 2003-ban elvált. A 22 éves Péter és a 20 éves Attila vele van, a másodikos gimnazista Gergely az édesanyjával. Megpróbál mindhármuknak teljes életet teremteni.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése