Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Márföldi István
Önkormányzati képviselő, frakcióvezető,
Nyíregyháza
Köztiszteletben álló cégvezető, önkormányzati képviselő, és a Fidesz frakcióvezetője a nyíregyházi képviselő-testületben Márföldi István. Ismertségét és elismerését még az a 33 tejipari év hozta meg a számára, amelyet a megye egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalatánál, a tejiparnál eltöltött. Ebből nyolc évig igazgatóként látta el a rá háruló feladatokat. Az élelmiszeripari főiskolát végzett szakember mindig közösségben – családi, munkahelyi, majd a városi közéletben – tette a dolgát, szolgálta a rábízottak érdekeit.
Otthonról hozta magával a mások iránti törődés eszméjét. 1946. április 26-án született Gulyás Zsuzsanna és Márföldi István fiaként. Ő négy-, húga mindössze kétéves volt, amikor az édesanyjuk akkor gyógyíthatatlan betegségben itt hagyta övéit. A kisgyerekeket a két nagyszülő családja nevelte fel. Anyai ági nagyszülei szlovák, tirpák származásuk ellenére magyarnak érezték magukat, és hiába beszéltek egymás közt szlovákul, a felnövekvő gyermek már nem értette ősei beszédét. A másik „hozomány” a muzikalitás, amelyet generációk óta átörökítenek egymásnak a Márföldi családban. Nagyapja, parasztember létére, hat elemi iskolai tudással, de óriási bölcsességgel és kreativitással megáldva, a napi munka után, fából citerát, xilofont készített, a kotta ismerete híján a fülére hallgatva felhangolta. Harmonikázni mindannyian tudtak. Ma pedig István fia – aki hatodikként viseli ezt a keresztnevet a családfa története során – a megye egyik legnagyobb és legszélesebb választékú hangszerboltját működteti. Bár megszerezte az élelmiszeripari gépészmérnök oklevelet, mégsem a szakmáját, hanem ősei hobbiját gyakorolja vállalkozói formában. Az édesanya, Szabó Zsuzsanna igazi családanya, a háttérből rendezi a família boldogulását. A hivatásának érzett tejipari múltjából Márföldi úr még felidézi a hét éve történteket: tiltakozásul jött el onnan, mert kiharcolta, hogy a 700 dolgozó résztulajdont szerezzen a vállalatnál, és a hollandoknak történő vállalateladással nem értett egyet. Az önmaga számára sikertelenségnek megélt folyamat után még nagyobb lendülettel vetette bele magát az önkormányzati munkába. 1998-ban választották meg a helyi önkormányzatba, a családi házas Kistelekiszőlő és a panelruhás Malomkert képviselője lett. 2002-től pedig listán szerzett mandátumot, és vezeti a hattagú Fidesz-frakciót.
Egyéni képviselőként sokat tett azért, hogy a rendkívül forgalmas csomópontot a Debreceni és a Tünde utca kereszteződésében közlekedési lámpa irányítsa. A Tünde utcán buszöblöt alakítottak ki, és elkészülhetett a képviselő kezdeményezésére és tevékeny részvételével a 4-es főút bevezető szakaszának, a Debreceni utcának a kétszer két sávosra való bővítése. Ugyancsak itt csapadékcsatornát is készítettek. Új iskola épült a Kistelekiszőlőben, kétcsoportosra bővítették a városrész óvodáját. A Malomkerti Benczúr Gyula Általános iskolában végre tető alá hozták a rég várt tornatermet. Elindulhatott a több százmillió forintos beruházás, a szennyvízhálózat kialakítása. 2002. június 6-án nyerték meg a pályázatot, Márföldi István egyéni képviselőként gondolhat vissza a szép sikerre.
A 2006. évi önkormányzati választáson ismét egyéni jelöltként méretteti meg magát, és természetesen a korábbi körzetben, ahol immár családjával ő is él.
Mint mondja, a Kistelekiszőlő infrastrukturális gondjai még hosszú évekre adnak munkát bőven, a szűk utcák miatt az ingatlanszabályozás, a szélesítés lassabban halad. A szennyvízhálózat egyelőre 20-25 százalékban készült el. Gyönyörű, új házakat emeltek az itt letelepedni szándékozók, de jobbára földúton közelíthetik meg a díszburkolattal szépített otthonaikat.
A csapadékcsatorna bizonyára még jó ideig hiányzik majd. Egy kiadós eső után a fél megye tűzoltói itt szippantják ki a felesleges szennyvizet az aknákból vagy a garázsokból. Márföldi István szerint a Kállói út kétszer két sávosra történő szélesítése sem várathat magára sokáig. A Malomkertben elindult a panelprogram, néhány tömbre tetőteret húztak, és lakásokat alakítottak ki, valamint kicserélték a nyílászárókat, hőszigeteléssel látták el az épületeket. További lakóházak várják az önkormányzat egyharmados és az állam egyharmados támogatását, hogy az itt élőknek is csak a fennmaradó egyharmadot kelljen hozzátenni. A legutóbbi önkormányzati ülésen azonban kénytelenek voltak a panelprogramot úgy módosítani a képviselők, hogy akkor folytatódhat, ha a lakosság a kétharmad részt állja, és az állam az egyharmaddal egészíti ki az egy lakásra jutó összeget.
Örömmel mondja, hogy a városfejlesztési kérdésekben általában egyetértenek a testület tagjai pártállástól függetlenül. Ám a személyi kérdések vitára adnak okot, mivel lobbi- és pártérdekek szerint zajlanak. A kompromisszumkész frakcióvezető rengeteg energiát igyekszik szülővárosa jobbítására fordítani.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése