Suszter Csaba

Önkormányzati képviselő,

Nyíregyháza

szszb_22-118_suszter_csaba.jpgPezseg körülötte a levegő, egy percre is nehezen engedi el magát. A zene olyan fegyelmezettséggel vértezte fel, amelyet a hétköznapokban is tud hasznosítani. Suszter Csabát nemcsak Nyíregyházán, a megyében, hanem határainkon, még Európa határain túl is a Szabolcs Koncert Fúvószenekar és Mazsorettcsoport alapítójaként, tíz éve pedig vezetőjeként ismernek az emberek. Négy éve egy egészen másfajta közéletiséget gyakorol, nem kevés sikerrel: őt választotta önkormányzati képviselőjének Malomkert, Kistelekiszőlő, a zömében romák által lakott keleti lakónegyed hatezer választójának többsége. A legnagyobb és legnépesebb nyíregyházi választókerületben tízezren élnek, annyian, mint egy közepes nagyságú városban a megyében.

A forró nyári délelőttöt még nehezebben viselik az errefelé lakók, mert az újonnan épülő családi házak közt még nem álltak be az árnyat adó fák. Sok helyen hiányzik a szilárd burkolat, a hepehupák homokbuckákká válnak, és hordja, kavarja a keleti szél. A látvány azonban nem bosszant senkit, hisz jól tudják, a 15 milliárd forintos szennyvízberuházás – amely európai uniós fejlesztési pénzből valósul meg – 7500 bekötést jelent a választókerületben. A tervek szerint 2007 őszén látnak a konkrét munkákhoz, az útépítés pedig azután kerül sorra.

Nem véletlen, állítja Suszter Csaba, hogy Borbánya – ő következetesen Nyíregyháza egyik lakónegyedének vagy kertvárosának mondja – 30 év alatt nem fejlődött annyit, mint az elmúlt négy évben. Az említett szennyvízprogram terve mellett az önkormányzati képviselő szervezése nyomán indult be a rendszeres tömegközlekedés, és ma már minden órában a város különböző pontjára eljuthat innen az utazó. Ugyancsak régi gondot oldottak meg a körzeti megbízotti poszt létesítésével, és így a rendőrség segítségét gyorsabban kérheti a bajba jutott. Hiányzott egy közösségi létesítmény, éppen ezért hozták létre a Koszorú utcán a művelődési házat. Suszter Csaba szerint elindult egy fejlesztési folyamat, amelynek már látszanak az eredményei, de a minőségi előrelépés még – érezhetően – néhány év múlva lesz nyilvánvaló az itt élő generációk számára. A megoldásra váró teendők közt említi a polgárőrség felállítását, mert már van mire vigyázni az önkéntes szervezet tagjainak. Azt pedig jóleső érzéssel állapítja meg a képviselő, hogy az itt élők lokálpatrióták, a gyerekeik, az unokáik is szívesen építik a családi fészket ebben a városnegyedben. A 18-as számú választókörzet MSZP-s képviselője – aki egyéni mandátumot szerzett – úgy látja, hogy egy jól működő, egymásra odafigyelő közösséget próbálnak létrehozni. Hogy erre milyen nagy az igény életkortól függetlenül, mutatja az a tény, hogy a Százados utcában nyolcan zenélnek, közülük hatan trombitások a fúvószenekarban. Tehát az emberek még az elszigetelődéssel fenyegető világban is keresik az értelmes elfoglaltságot, érzelmeket és élményeket nyújtó programokat és közösségeket.

Mindezt képviselőként megélni is nagy élmény Suszter Csabának. 36 éve jegyezte el magát a fúvószenekarral mint alapító tag, tíz éve őt választották vezetőnek, néhány éve a Vidéki Kultúrált Ifjúságért Egyesület elnökeként működteti. Az együttes rangját jelzi, hogy a számos nívódíj mellé két éve elnyerték az Európai Unió kiemelt arany diplomáját. Magyarországon ők az elsők, akik ennek a magas szintű elismerésnek a birtokosai. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az együttesben akár háromgenerációs családok is képviseltetik magukat. Példaként a Lóránt famíliát említi, ahol a nagymama, a két lánya, a veje is a fúvószenekar tagja és az unoka is ott lábatlankodik. Bizonyára nem véletlen, hogy Suszter Csabának a két fia, a 10 éves Ádám és a kilencedik éves Bence – a Kodály Zoltán Zenei Általános Iskola tanulóiként – készülnek a jövőben az együttesben játszani. Ádám trombitás – akár az édesapja 11 évesen –, Bence egyelőre furulyázik. A családi elfoglaltság hátterének megteremtésében az édesanya, Suszter Csabáné Fedics Bernadett oroszlánszerepet vállal. A változatos társadalmi és foglalkozási körből kikerülő tagok közt megtalálható az akadémikustól az orvosig, a pedagógustól a jogászig sokféle szakma és hivatás képviselője. A 150 tagot számláló együttes nemrégiben Törökországban járt, hamarosan Olaszországban koncerteznek: kilenc fellépést vállaltak, minden napra egyet. A nyíregyházi önkormányzat nemcsak büszke rájuk, hanem kiemelten támogatja is az együttest.

A civil életben a családfő a MÁV alkalmazottja és mellékállásban vállalkozó, 14 éve irányítja az intézmények takarításával foglalkozó T-Fitt Betéti Társaságot. Amint föllapozzuk a képviselő úr életének képzeletbeli történelemkönyvét, bizton látszik az indíttatás. Iskolás korában a Váci Mihály tanyai kollégium diákjaként a 2-es gyakorlóiskolában találkozott a közösségi értékeket felvállaló mentalitással. Származása és gondolkodása őbenne is csak megerősítette ezt a szemléletet, és vált alapértékké egész életére.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése