Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Nzsdeján Szuren
Ügyvezető igazgató,
Nyíregyháza
A magas, jó megjelenésű örmény fiatalember, Nzsdeján Szuren úttörő szerepet vállalt megyénk mezőgazdaságában és feldolgozóiparában. Hozzájárult egy igazi termékváltáshoz. Az almának mára csökkent az ázsiója, nemrég írta meg a megyei lap, hogy Kínában termőre fordultak a pár éve telepített almások, a lengyelek is intenzíven termelik, nagy hát a konkurencia.
Az alma helyett sokan bodzát termelhetnek, ez jelentheti a termékváltást. Megyénket pár évvel ezelőtt még „Almaországnak” becézték, lehet, hogy jó pár év múlva „Bodzaországnak” fogják hívni. Nyírturán feldolgozóüzem épül, ez egyedi lesz széles e hazában, a nyírturai üzem ipartörténeti jelentőséggel bírhat majd az utánunk jövők körében. Ezt a nagy, de közeli tervet Szuren úr a Szurex International Kft. ügyvezető igazgatójaként valósítja meg, persze nem egyedül, hanem családi vállalkozás keretében.
Aki felfrissíti történelmi és földrajzi ismereteit, eszébe jut, hogy az ősi Örményország az Ararát hegyen és környékén terül el, nem messze Irántól, ott, ahol a monda szerint Noé apánk bárkája megfeneklett. Egy ilyen messziről jött, még fiatal ember akar itt megyére szóló termékváltást és egyedi üzemet? Hogy sikerülhet neki? Hogy mer belefogni ilyen nagy dologba? Nos, úgy, hogy gyakorlott közgazdász és kereskedő (azt mondják, az örményeknek a vérükben van a kereskedelem) ért már a zöldség- és gyümölcskereskedéshez, egy kicsit a termeléshez is.
Beszél négy nyelven, nagyon jól bírja már a mi roppant nehéz nyelvünket is. Aztán jó szakemberek veszik körül. Megkapta a megye illetékes szakembereinek anyagi és szakmai támogatását, így minden remény megvan arra, hogy a nagy tervek valóra váljanak.
E terveket hűen írta meg a közelmúltban a Kelet-Magyarország: „Egy mezőgazdasági termékváltáshoz járul hozzá a nyíregyházi székhelyű Szurex International Kft., amely augusztusban Nyírturán megkezdi egy feldolgozóüzem építési feltételeinek kialakítását. Az alma helyett megyénkben sokan bodzát, ribizlit és meggyet termelnek majd, ez jelenti a termékváltást. Nyírturán gyártott sűrítmények, élelmiszerek, italok színesítésére szolgálnak majd. A sűrítményeknek bőven lesz felvevő piacuk, a telepítés, a termelés és a feldolgozás pedig 700-800 embernek munkát ad majd. A kft.-nek 187 hektárnyi területen máris integrátori szerepe van a telepítésben és a termelésben. A szabolcsi homokos, savanyú talajon az említett három növény jól megterem.
A bodzatermelés lesz a fő profil. A telepítéseket szeptemberben kezdik és három éven belül kétszázötven hektár bodzást akarnak létrehozni. A bodza vírusmentes szaporítóanyagát, valamint az ültetés és a termelés technológiáját Fertődről hozzák, de a technológiai fegyelem megtartását a kft. fizeti. Kétezertől a bodzakivitelhez őstermelői igazolvány kell, ólmozott termést nem lehet majd kivinni az országból. Ribizlivel idén és jövőre 60 hektárnyi területet ültetnek be. Meggyből − főleg cigánymeggyből − 50 hektárnyit terveztek. Figyelmet érdemel, hogy a kft. biztosítja majd a meggy és a ribizli gépi szedését, a bodzát továbbra is hagyományos módon kell majd betakarítani.
A kft. idén a Megyei Fejlesztési Tanácstól 12,6 millió forint támogatást kapott az integráció kialakításához. Jövőre számítanak a nyírturai üzem építésének támogatására. A nyírturai üzemben 1999 végén vagy 2000 elején kezdik a próbagyártást. Az üzem 40-50 embernek ad majd állandó munkát és kenyeret.”
Jó tudni még, hogy a Földművelésügyi Minisztérium a termékváltást jelentős összegekkel támogatja a kistermelők esetében is. Aki „zsebkendőnyi területén”, vagyis 1-2 hektáron termel bodzát, az az előzetes számítások szerint annyi jövedelemhez jut, hogy el tudja tartani a kisebb családját.
A hivatalos statisztika szerint Nyíregyházán és vonzáskörzetében immár ötven, örmény gyökerekkel büszkélkedő család él. Köztudott, hogy az örmények szorgalmasak, törekvőek és békés természetűek.
Nos, Szuren úr az őshaza fővárosában, Jerevánban született ezerkilencszázhatvankettőben. Az édesanyja egyetemi tanár volt (szegény már elhunyt), az apja számítógépes mérnök. Szuren tehát igazi értelmiségi családban szívta magába a tudást. Észtországban, Tartu városában végezte el a közgazdasági egyetemet.
A felesége, dr. Kovács Katalin ennek az egyetemnek az orvosi karán végzett. Diákszerelem, házasság, költözés Magyarországra…
Szuren a debreceni Agráregyetemen felsőfokú külkereskedelmi képesítést szerzett, egy ideig a Zöldértnél dolgozott, annak megszűnése után családi vállalkozásba kezdett. A felesége is aktívan segíti a vállalkozást, két fiuk van. Az is lehet, hogy a fiúk pár évtized múlva egy nagy konszernt igazgatnak majd…
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése