Lengyel Lajos

Ügyvezető igazgató,

Nyíregyháza

szszb_04-88_lengyel_lajos.jpgA mosóport és a kormot nem igazán lehet összepárosítani, legfeljebb annyiban, hogy egy korommal szennyezett ruhát bő mosóporos lében kell kimosni. A két termék között a keverékgyártás hasonlósága mellett akad még egy összekötő kapocs: Lengyel Lajos, a Taurus Pálma Kft. ügyvezető igazgatója, aki technikusként a hatvanas évek végén a szolnoki Tisza Menti Vegyiműveknél munkatársaival együtt a mosóporgyártás beindítását szervezte.

Manapság ha hetente, vagy kéthetente szülőfalujába, Paposra látogat, főleg a vele egykorúakkal vagy az idősebbekkel áll meg néhány percre beszélgetni, a fiatalabbakat már nem nagyon ismeri. Édesanyja meghalt, a több szakmával rendelkező édesapjától, aki egyedül él a faluban, kérdezgeti, kik költöztek el Paposról, vagy éppenséggel jöttek-e újak.

Tizennégy évesen került el a faluból, hiszen a középiskolás éveit a debreceni vegyipari technikumban töltötte. Manapság is büszke arra, hogy a 24 fős osztályból mindössze ketten nem tanultak tovább, a többiek főiskolát, egyetemet végeztek és közülük néhányan külföldön dolgoznak vagy egyetemen oktatnak. Az érettségi után egyfajta bizonyítási vágyból fogadta el a szolnokiak állásajánlatát, saját magának és szüleinek is meg akarta mutatni, meg tud élni szülőfalujától távolabb. Két évig Paposon élő szülei szinte minden héten rágták a fülét, fiam gyere közelebb, ebben a megyében keress magadnak munkát. Mivel a szolnokiak nem engedték az egyetemi továbbtanulását, Lengyel Lajos engedett szülei unszolásának és Nyíregyházára költözött. A nyírségi megyeszékhelyen lévő üzemek közül egyedül a Taurust ismerte, így ennél a cégnél kopogtatott, ahol ügyintézőnek vették fel.

Két év katonáskodás után 1974-ben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán kezdte el a tanulmányokat és négy év múlva vehette át a diplomát. ’80-ban pedig okleveles gépészmérnöki diplomát szerzett, majd később a közgazdaság-tudományi egyetemen átvehette a mérnök-közgazdász másoddiplomáját.

Közben egyre nagyobb feladatokat oldott meg sikerrel a gyárnál, hiszen legelőször a pneutömlőgyártás Budapestről Nyíregyházára történő letelepítésében vett részt. 1977-ben a mezőgazdaságiabroncs-beruházásnál egy team tagjaként az előkészítésben és a lebonyolításban vállalt aktív szerepet. Az új üzemrész beindításánál előbb főművezető, majd üzemvezető, később a gyár műszaki osztályvezetőjévé nevezték ki. Egy rövid időre visszakerült az abroncsgyártáshoz, ahol gyárrészlegvezető-helyettes, ezután a keverékgyártást irányította.

− Amikor 1988-ban a Taurus áttért divíziós rendszerre, a nyíregyházi gyárat két részre osztották, abroncsra és műszaki divíziós egységre  − sorolja élettörténetét Lengyel Lajos, akit a műszaki egység vezetésével bíztak meg. Amikor 1993-ban megalakult a Taurus Pálma Kft., a társaság ügyvezető igazgatója lett, ahol már a közgazdasági ismereteket jobban hasznosítja, mint a mérnökit. A munkaköri beosztásait elemezve azért nevetve jegyzi meg: nem volt olyan, mely öt évnél hosszabb ideig tartott volna. Magyarázatként hozzáteszi: olyan embernek tartja magát, aki szívesen teszi próbára magát különböző szakterületen, ahol problémák akadnak. Amikor megoldódnak a gondok, helyrerázódik az ügymenet és Lengyel Lajos úgy érzi, már nem tud újat alkotni, akkor igyekezett egy másik területre kerülni.

− Soha nem jelentett tragédiát számomra, ha éppen nem feljebb jutottam a ranglétrán, hanem esetleg lejjebb, vagy oldalirányba  − összegzi előbbre lépését.  − Olyan helyre soha nem szerettem bejárni, ahova elég volt ha az ember a zakóját beküldi és megy minden magától. Az újdonság varázsa soha nem veszett ki belőlem.

Mosolyog, amikor rákérdezek: három éve ügyvezető igazgató, akkor ebben a pozícióban még két éve van? Érdekes, nagy felelősséggel járó beosztás ez a mostani, és ameddig tudok újat alkotni, addig nem pályázok innen el. Persze ez kettőn áll, hiszen ebbe a Taurus, mint tulajdonos is beleszól.

Szerinte a gazdasági környezet, a piac, a gyártmánystruktúra ’93-tól annyira megváltozott, hogy minden évben újabb és újabb feladatokat ró a cég első számú vezetőjére, valamint munkatársaira. A privatizációt is 1991-től ígérik, sokszor azt remélték a holding vezetői, hogy a magánosítás napok alatt bekövetkezik, de nem így történt. A Taurus Gumiipari Rt. nagy adóssága miatt nem kezdődött meg a privatizáció. Mivel az adósságállomány összeköti a Taurus kft.-it, a társaságonkénti privatizáció eddig járhatatlan volt.

− Várhatóan ’96-ban, hasonlóan a nagy adósságállománnyal rendelkező nagy magyar cégekhez, privatizációra kerül  − mondja Lengyel Lajos.  − Ehhez még az is hozzátartozik, hogy ’93-tól nemcsak a Taurus Pálma Kft., hanem a Taurus Rt. gazdálkodása is folyamatosan javult. A részvénytársaság az 1995-ös évet zárva várhatóan 500 millió forint adózás előtti nyereséggel fog rendelkezni.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése