Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Szász Tibor
Egyetemi docens,
Debrecen
Ha egy ember elhiszi magáról, hogy nem csak egy dologra hívatott és sok mindenre alkalmas, akkor sokra viheti az életben, miként tette azt dr. Szász Tibor is. Egyszerű családból származik, édesapja uradalmi kovács volt, később a MÁV-nál a hídépítőknél, majd Budapesten a BELSPED-nél dolgozott. Édesanyja az öt gyermek nevelésével volt elfoglalva, akik közül legidősebb nővére, Jolán, Debrecen környékén él, bátyja, Zoltán, Ausztráliába került, a két szakmát is tanult másik bátyja, Sándor, Budapesten él, Erzsike pedig a kereskedelemben dolgozott, nyugdíja előtt élelmiszerboltot vezetett Hatvanban.
Dr. Szász Tibor 1942. szeptember 14-én született Nyírbátorban. Gyermekkorát a követelményeket nem mellőző nagy szabadság uralta. Az iskolában tisztességesen tanult, főleg a természettudományi tárgyak érdekelték, a nyelvekkel nem állt nagy barátságban – bár ezt ma már bánja. Már gimnazista korában komoly céljai voltak, ekkor kristályosodott ki benne a tanári pálya szeretete. Egy sor fiatal, jól felkészült tanára volt, közülük is szívesen említi Kelemen József matematika és Boros Gábor földrajz tanárt, akiket nemcsak tanárként, hanem emberként is példaképének tekintett.
Érettségi után a KLTE matematika–ábrázoló geometria szakára került Debrecenbe. Mozgalmas és izgalmas egyetemi évei alatt bekerült a Diákjóléti Bizottságba, ahol 14 év alatt minden funkciót betöltött és titkára volt a kari KISZ-bizottságnak is. Bár megyei ösztöndíjas volt, a jeles diplomával a zsebében tanulmányi főelőadói állást kínáltak számára a TTK-n, mellette matematikát is tanított. Hamarosan felkérték a politikai gazdaságtan oktatására is, ezért elvégezte a közgazdaság-tudományi egyetem népgazdasági elemző–tervező szakát. Mátyás Antal professzor jóvoltából már akkor megismerhette a modern polgári közgazdaságtan legújabb elméleteit is. Az 1972-ben kapott közgazdász diploma után egy évvel egyetemi doktori címet szerzett, egy újabb év elteltével egyetemi adjunktus lett. A közgazdaságtudomány kandidátusa címet 1979-ben szerezte meg és 1980-tól egyetemi docens.
Időközben 1975 és 1978 között az MTA ösztöndíjas aspiránsa, 1977-ben négy hónapos tanulmányúton járt Berlinben. 1987-től 1999-ig a KLTE gazdasági főigazgatójaként dolgozott, de mellékállásban tovább tanított. 2000-ben került vissza főállásba egyetemi docensnek a Debreceni Egyetem Közgazdaság-tudományi Karára, egyben szakfelelős a DE MFK műszaki menedzser szakán.
Szakmai tevékenysége során a politikai gazdaságtan mellett a matematikai módszerek a vállalati és népgazdasági tervezésben, a gazdasági növekedés tényezői, a környezetvédelmi szabályozás módszerei és eszközei, mikro- és makroökonómia, valamint környezet-gazdaságtan témakörökben tartott előadásokat. Legfontosabb kutatási területei: gazdasági növekedés, fenntartható fejlődés; környezetvédelmi költségek, a környezetvédelem erőforrás-igényessége; környezetvédelmi szabályozás, vállalati környezeti menedzsment. E témakörökben jelentek meg fontosabb tudományos közleményei és jegyzetei is.
Sokrétű tevékenységét számtalan elismerés övezi: a Magyar Közgazdasági Társaság Széchenyi István-emlékérme, Kiváló Munkáért kitüntetés, Szakszervezeti Munkáért Emlékérem, Kossuth-emlékérem. A legbüszkébb a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitüntetésre, amelyet 1994-ben vehetett át Göncz Árpád köztársasági elnöktől. Korábban rendkívül aktív volt a közéletben is, számtalan alapítványban tevékenykedett, hosszú ideig a Hajdú-Bihar Megyei Közgazdasági Társaság elnöke volt.
– Mindig nagyon fontosnak tartottam a tanulást – mondja dr. Szász Tibor –, nemcsak azért, mert amit az ember megtanult, azt nem vehetik el tőle, hanem azért is, mert a tudás előny a munkatársak és a hallgatók között is. Különösen fontos volt számomra a közgazdasági egyetem három éve, ahol „szinte kitágult a szemem”. Ahogy haladtam előre, úgy éreztem, hogy helyesen választottam, egyre jobban megszerettem a közgazdaságtant.
Ezerkilencszázhatvannyolcban kötött házasságot Szőke Szilviával, aki történelem–földrajz szakos, a Kossuth gyakorló gimnáziumban vezető tanár. Judit lányuk 1974-ben született, végzett közgazdász. Budapesten egy piackutatással foglalkozó cégnél dolgozik, jelenleg környezet-gazdaságtant tanul a műszaki egyetemen.
Péter egy évvel később született, ő külkereskedelmi főiskolát végzett, egy évet az USA-ban is tanult, most egy reklámcégnél dolgozik. Tervei szerint környezetvédelmi szakember szeretne lenni.
Dr. Szász Tibor Debrecenben megrögzött gyalogos, aki szabadidejét a Bükk-alján, Cserépfaluban tölti, ahol egy parasztházat újítottak fel. Ma már otthon érzi magát a településen, a település díszpolgára címet is megkapta.
Elégedett, szeretne még 65 éves koráig tanítani, és lehetőségeihez képest a gyermekeit segíteni.
(Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése